Sziasztok!
Mint ahogy megígértem, itt a friss. Remélem örültök neki és írtok néhány szót, hogy is tetszett nektek!
Eltűntnek nyilvánítva
A forró zuhany jót tett sajgó végtagjaimnak, az egész napos takarítás teljesen kikészített. Élveztem, amint a forró cseppek a bőrömet érik. Behunytam a szemem, fejem a zuhanyzókabin ajtajához hajtottam, s mélyeket lélegeztem.
Hamarosan megérkezik a Denali klán és végre megtudom, mi is történik velem. Most nem féltem. Tudtam, hogy a Cullen család mellettem fog állni, bármi is lesz. Támogatni és segíteni fognak. És ez megnyugtatott, végtelen nyugalommal töltött el ez a tudat.
Kezdett egyre szorosabbá válni a kapcsolatunk a családtagokkal, és tényleg szerettem őket… mindenkit. És bizonyos szinten a családomnak tekintettem őket.
Magamra tekertem egy törölközőt, majd felvettem a pizsamámat és kimentem a szobámból. Rá akartam nézni Lissára, és betakargatni őt. Nem töltöttem ma vele annyi időt, mint szerettem volna. Miután haza jöttem La Pushból , óvatos voltam, ha a közelemben volt. Féltem megérinteni őt.
Miután meggyőződtem róla, hogy minden rendben van vele, lementem a nappaliba, hogy egy kis vizet igyak.
Hát, abból az egy pohárból három lett. Úgy ittam, mint egy gödény. Egy újabb pohárral a kezemben ismét megindultam, de amit láttam, teljesen megbénított…
A pohár hangos reccsenéssel tört szét a kezemben, nem hallottam mást, csak a szilánkokat, amint földet érnek, és szívem heves zakatolását a fülemben.
A híradó ment a tévében, és egyszerűen nem hittem a szememnek. Az álmomban szereplő lány képét láttam, s alatta a betűket olvasva a mellkasom feszíteni kezdett. Hát, mégis igaz. Eltűnt.
És hirtelen hatalmas felfordulás támadt a házban. Láttam, hogy Edward előttem van, és mozog a szája, de nem igazán értettem mindent. Halvány hangfoszlányok eljutottak hozzám, de nem tudtam rá koncentrálni. Megragadta a vállaimat és óvatosan megrázta azt. Ezzel magára terelte a figyelmem, de még így sem tudtam értelmesen beszélni.
- Mi igaz? Daisy, hallasz engem? Ki tűnt el?
- A lány. Vele álmodtam.
- Ő az a lány? – termett előttem Esme és ijedten nézett rám.
- Beavatna valaki minket? Esme, te tudsz valamit – mondta Emmett, és hamarosan körém tömörültek, eltakarva a képernyőt előlem. Bár a riportnak már minden bizonnyal vége lett.
Esme szólásra nyitotta száját, de sikerült annyira rendbe szedni a gondolataimat, hogy magam mondjam el.
- Volt egy álmom… erről a lányról. Tegnap – mondtam akadozva –, vagyis ma hajnalban. Egy vámpír támadta meg őt.
- Azt mondta Daisy – szólalt meg Esme olyan halkan, hogy erősen kellett koncentrálnom arra, hogy mit is mond –, hogy érezte, hogy igazából megtörtént, és azt is elmondta nekem, hol történt. És tényleg jól mondta. – Carlisle-ra nézett, mintha ő meg tudná indokolni az egészet, holott gondolom, fogalma sem volt arról, hogyan lehetséges ez.
- Azt hiszem, fel kéne hívnom Eleazarékat, hogy pontosan mikor érnek ide – mondta, majd el is tűnt a szemem elől.
Percekkel ezután sem tudtam elhinni, amit láttam. A lány Samantha Wayne, és egy gazdag családból származik. Ezért került be ilyen könnyen a híradóba, hiszen huszonnégy óra még nem telt le az eltűnésétől számítva. A rendőrség sajtószóvivője nem nyilatkozott, de a lány apja és barátnője cáfolták az elméletet, hogy elszökött otthonról, vagy hogy nem akar visszamenni oda. Szórakozni ment, de haza már nem ért. A rendőrség nagy erőkkel keresi, de mindhiába. Mi már tudjuk, hogy késő…
Carlisle hívására korábban indulnak el Eleazarék. Addig részletesen el kellett mesélnem nekik mindent. Minden egyes részletet… hogy mit éreztem, mit láttam, mit hallottam és hol lehettem. Kellemetlen volt ismét felidézni ezekez az emlékeket, beszélni pedig még rosszabb. Nem könnyebbültem meg tőle.
Féltem, mi lesz, ha megtalálják a lányt. Vajon hol fogják és mikor? Mit hisznek majd, mi történt vele?
Végig ezek a kérdések kavarogtak bennem, és nem volt egy szabad gondolatom sem, ami ne erről szólt volna.
Emmett persze ebből is viccet csinált. Szerinte kamatoztatni kéne a „tehetségemet”, miszerint boszorkányokat alakítunk Alice-szel, és biztos benne, hogy sok pénzt hoznánk a házhoz. Mondanom sem kell, hogy ettől sem lett jó kedvem. Legszívesebben jól fejbe vágtam volna.
Esmét megelőzve siettem arra a helyre, ahol életét vesztette a kedvenc bögrém. Lassan összeszedegettem a szilánkokat, és közben azon csodálkoztam, hogy lehetséges, hogy nem vágtam el a tenyeremet. Az kellett volna még… Jasper biztos nem reagált volna rá olyan jól.
Miután végeztem a takarítással, leültem a nappaliba a többiek mellé. A hangulat elég nyomott volt és feszült. Én pedig egyre inkább elálmosodtam. Gyanítottam, Jaspernek köze volt hozzá, de nem ellenkeztem, csak hagytam, hogy az álmosság nehéz súlya rám telepedjen, és lecsukódjon a szemem. Azt hiszem, Alice-nek dőlve aludtam el. Még álmomban is éreztem a napfény és az erdő illatának különös egyvelegét. Mindegyikkőjükön érzem, főleg a vadászatok után. Ez mindig megnyugtatott, akárcsak a hangjuk.
Amint elaludtam, furcsa képek kerültek a szemem elé. Ismét egy rémálmom volt. Egy szemüveges, barna hajú lányt láttam, gyönyörű szép zöld szemekkel. Szinte elvarázsolt a tekintete, ha odanéztem. De a következő pillanatok nem voltak olyan kellemesek. Amit láttam, az förtelmes volt, és a hányinger kerülgetett tőle. A vámpír, aki megtámadta, kegyetlen volt, és beteges. Nem csak táplálkozott a lányból, kínozta őt. Minden bizonnyal, ha a harapás után tette volna, nem érzett volna mást, csak azt a szörnyű tüzet, ami a vámpírrá válás kezdetét jelenti, amely csontjaidat égeti, amiről már annyit hallottam.
Így is elég szörnyű fájdalom lehetett a lánynak. De nem volt elég neki. A karját kitörte, ami fülsértően adta meg magát a vámpír erejének. A lány hangos sikolya velőtrázó volt. Legalább annyira érezni lehetett a fájdalmat a levegőből, mint a hangjából. Ettől a hideg kirázott, de a lány még csak a kínzás elején tartott…
Amikor úgy ítélte, már eleget szenvedett, vagy csak szimplán megunta a játékát, hogy ütlegelje, megharapta őt. A lánynak már kiáltani sem volt ereje, mégis megpróbálta ellökni magától. Gyenge kezeit felemelte, és megpróbálta eltaszítani a férfit, de ő csak szorosabban tartotta karjaiban.
Hallottam mindegy egyes mohó kortyolását, és valami furcsa hangot, amint hozzám beszél. A lány engem nézett, és a hang, ami azt mondta, segítsek, kísértetiesen hasonlított az övére. Ránéztem, de a szája sem mozgott. Végül teljesen elernyedt, és haszontalanná vált a vámpír számára. Nem akartam volna összefutni ezzel a vámpírral.
Amint felállt mellőle, újabb képek jelentek meg szemeim előtt. Újabb borzalmas képek és sikolyok…
Aztán hirtelen kiszakadtam ezekből a képekből. Valami hideg és nedves dolgot éreztem meg magamon, ezzel egy időben nem kaptam levegőt, és ettől teljesen felébredtem. A szemeim kipattantak, hirtelen ültem fel, és ijedten néztem körbe. Emmett állt mellettem egy kancsóval, aminek tartalmát épp az előbb borította rám. Ebben a percben örültem neki, habár a véleményem az volt, elég lett volna egy pohárral is, de csak végszükséglet esetén.
Amint kitisztult az agyam, szemeim könnybe lábadtak. Ismét az óra felé pillantottam, és még jobban letörtem. Ismét késő. Újra meghalt két lány, és nekem végig kellett néznem az egészet.
- Jól vagy? Minden rendben? – jöttek a riadt kérdések, de csak bólintani tudtam. Felmentem a szobámba, hogy átvegyem az átnedvesedett pizsimet, hála Emmettnek. Esme megindult utánam, de halványan megráztam a fejem, jelezvén, egy kicsit egyedül szeretnék lenni. Az utam egyenesen a fürdőbe vezetett, ahol az arcomat jól megmostam, bár kétségtelen volt, hogy kaptam ma már eleget… Segített tisztán gondolkozni, és eldönteni, mit szeretnék most tenni.
A tükörbe nézve kis híján megijedtem magamtól. Szörnyen festettem. A szemem alatt sötét karikák voltak, számat majdhogynem véresre haraptam, a hajam pedig összevissza állt. Miután rendbe szedtem magam és átöltöztem, ismét lementem.
Alice az utolsó lépcsőfoknál várt, megfogta a kezemet, és a számítógép felé ráncigált engem.
Kérdőn néztem rá, de ő csak halványan elmosolyodott, majd lenyomott a székre és leült mellém.
A monitorra néztem, és halvány mosollyal nyugtáztam, mennyire szeretem ezt a kis koboldot. Az interneten már megnyitotta az eltűnt emberek listáját, ahogy én tettem volna. Szemem végig utattam az emberek képein, holott tudtam, nem valószínű, hogy bármit is találok. Nem most.
Már vagy fél órája nézegettem kitartóan, mikor rábukkantam egyre, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ez a lány a második álmomban volt. Göndör haja a válláig ért, és sötét, mélyen ülő szeme szomorúan nézett vissza rám mind a képről, mind az emlékemből.
Hosszas kutakodás után sikerült rájönnünk Alice-szel, hogy a lány elszökött szüleitől, amint nagykorú lett. Sosem látták őt többé. Egy gyorsbüfében dolgozott, láttam a ruháját és a névkártyáját. Megváltoztatta a nevét. Nem az a név szerepelt rajta.
Tökéletes célpont volt a vámpír számára. Nem volt családja, egyedül lakott egy koszos kis motelben.
Miután összeálltak a dolgok a fejemben a lánnyal kapcsolatban, megmutattam a képet Cullenéknek. Biztos, hogy látták, és hallották mit beszéltem Alice-szel, mégis érdeklődve hallgatták végig mindazt, amit már tudtak.
Kétségbeesésemben egy ostoba ötlettel álltam elő, amit még csak meg sem fontoltak. Szerettem volna, ha Charlie-nak, Bella édesapjának megmondanánk, hogy Samantha Wayne, a híradóban szereplő lány már halott, akárcsak két másik. Ő a rendőrfőnök, valamit biztos tudna tenni. De megértettem, hogy nem támogatták ezt. Megmondanánk neki, és mi lenne? Nincs bizonyítékunk, Charlie pedig semmit sem tudhat meg a természetfeletti lényekről és dolgokról. Ez aztán a kellemetlen szituáció, hogy szépen fogalmazzak.
Nem tehetünk semmit, tétlenül kell maradnunk. És tovább kell néznem a gyilkosságokat, az áldozatok arcát. Ha Christian játékába nem őrültem bele, ebbe minden bizonnyal bele fogok.
Ez volt az utolsó gondolatom, mert családtagjaim hirtelen álltak fel, az ajtó irányába nézve. Féltem, de izgatott is voltam egyben. Nagyot dobbant a szívem, amint rájöttem, mi is történik. Pillanatokon belül itt lesz a Denali klán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése