Önzetlen szerelem - 29. fejezet

Halihó!

Nem húzom tovább a szót, tudom, hogy már nem üldögéltek otthon ilyenkor és nem látjátok, hogy frissítettem - vagyis remélem, hogy ti nem otthon ücsörögtök várva az új évet -, de remélem, miután kipihentétek magatokat, holnap elolvassátok az új fejezetet. A 30. fejezetnek még most neki esek, amíg erőm lesz rá. Januárban még lesz 4 vizsgám, utána mint ahogy azt megígértem, újra neki állok az írásnak és rendszeresebben frissítek. :)

Jó olvasást kívánok!

Kétségek közt

Hajnalban már otthon is voltam. Dylan az első szeretkezésünk alkalmával nem ajánlotta fel, hogy aludjak ott, úgy tűnt, mihamarabb el akar onnan paterolni. Neki valahogy evidensnek tűnt, hogy lelépjek utána, így hát összeszedtem a cuccaimat és hazahajtottam. Már mindenki aludt, amikor hazaértem, így halkan osontam fel az emeletre. Ledobtam a táskámat a földre, és a tükör előtt megálltam. Azt hittem, hogy az arcom majd sugározni fog, hogy lerí majd rólam, mi is történt alig egy-két órával korábban, de az égvilágon semmit sem láttam. Az arcom egyszerűen csak kifejezéstelen volt. Felfogtam a hajamat, magamra kaptam a pizsama pólóm és a nadrágom, majd leültem az ágyamra és megsimogattam Mayát. Sokáig csak ültem ott egy helyben, végül elnyomott az álom. 

Reggel pizsamában trappoltam le az emeletről, hogy még időben kiengedjem Mayát pisilni. Elképesztett, milyen hamar szobatiszta lett, már csak azt kéne megtanulnia, hogy hajnalok hajnalán ne ébresszen fel. Kicsit örültem volna, ha tovább vissza tudná tartani és hagyna aludni… A konyha még üres volt, így amilyen csendesen csak tudtam, megmostam Maya lábait és megetettem. Egy ideig néztem, ahogy jóízűen ropogtatja a tápot, végül úgy döntöttem, visszamegyek a szobámba és olvasok egy kicsit, elvégre ki kell használnom a hétvégét. Amikor azonban felértem az emeletre, ijedten kaptam a szívemhez. Itt volt.

- Beszélnünk kell – mondta, és éreztem, ahogy a tekintetét végig hordozza rajtam, amitől kissé zavarba jöttem.

- Ebből ne csinálj rendszert – kértem, és kezemmel idétlenül hadonásztam közben. Mellésétáltam, és lehúztam az ablakot, amin keresztül az imént betoppant. – Egyszer még szívinfarktusom lesz. – Fűztem hozzá, és karomat szorosan összefűztem a mellkasom előtt. Zavart, hogy ilyen korán itt van. Nemcsak hogy csipás voltam még ilyen kora reggel, a hajam szerteszét állt, csak pár tincs tartotta a hajgumit, de a legrosszabb az egészben az volt, hogy még melltartó sem volt rajtam! Hirtelen ezt nagyon erősen érzékeltem, és miután kirántottam a hajgumit a hajamból és beletúrtam, nem győztem takargatni magam, persze kerülvén a feltűnést.

Jasper nem kímélt, mindenféle teketóriázás nélkül belevágott: – Lefeküdtél vele?

- Tessék? – A hangom kissé megremegett, egyszerűen nem hittem a fülemnek. Valóban azt kérdezte, amire gondolok, hogy kérdezett?

- Jól hallottad. Azt kérdeztem, hogy lefeküdtél-e vele. Dylannel. – Tisztán kivehető volt számomra a hangjába beállt változás, amikor kimondta Dylan nevét. Nem tudtam, mit mondhatnék erre. Nem akartam megbántani Őt. Egy kis remény támadt bennem, hogy valóban vannak érzései irántam, méghozzá komolyak, de elvetettem a gondolatot. Tudtam, hogy sosem lehetek elég jó neki. Alice miattam halt meg, s egyszerűen képtelenségnek tartottam, hogy a szerelme gyilkosába essen bele. Hogy egy kicsit is kedveljen. Ha ez nem volna elég, valóban nem illünk össze. Az erőmet nem tudtam kordában tartani a kórházban sem, teljesen eluralkodott rajtam, és habár Jasper hallhatatlan, féltem, hogy kárt teszek benne. Senki sem hallott még arról, hogy egy vámpír és egy boszorkány egymásba essen. Aztán eszembe jutott Bella esete is. Valószínűleg ő is így vélekedett erről, sosem gondolta volna, hogy működhet köztük. Ő vámpírrá változott, én azonban nem tudok nem önmagam lenni, azt pedig, hogy vámpír legyek, el sem tudtam képzelni. 

Mérges voltam magamra. Rengeteg romantikus könyvet olvastam, és sokszor jól fejbe vertem volna a főszereplőt, amiért csak kéreti magát, rimánkodik és sajnálkozik, most azonban én voltam ebben a cipőben, és utáltam ezért magam. Utáltam, mert tudtam, hogy ez más annak ellenére, hogy annyira nem is az. Van ennek valami értelme? Nem gondoltam, hogy lenne. 

- Igen – suttogtam végül halkan, és láttam, hogy arcizmai megrándultak.

 - És szereted? 

-  Hogyan? – Jasper csak nézett rám, de nem ismételte meg a kérdést. Elsőre is tökéletesen hallottam.

- Hát, én… nem is tudom. Kedvelem őt – feleltem, és tekintetemet a földre szegeztem. Egyszerűen képtelen lettem volna a szemébe nézni. 

- Olyan ostoba vagy, Adne! – förmedt rám ingerülten, mire ijedten összerándultam és automatikusan hátrébb léptem egyet...  – Az első alkalom mindig különleges, olyannal kellett volna megtörténnie, akit szeretsz!

Nem tudom, hogy mi ütött belém. Tudtam, hogy igaza van Jaspernek, már tegnap este is tudtam, hogy nem kéne megtennem, mégsem hátráltam meg. Talán ép emiatt lettem mérges. Mert tudtam, hogy igaza van, és tulajdonképpen nem rá voltam kiakadva, hanem saját magamra. És mivel ostoba vagyok, ezt rajta vezettem le. – Mégis kivel? – förmedtem végül rá, és éreztem, hogy az idegességtől megrándult a szemem. Jasper nem mondott semmit, egy árva szó nélkül felhúzta az ablakot és kiugrott. 

Ezután sokáig nem tudtam mit kezdeni magammal. Felöltöztem, hogy utána induljak, végül meggondoltam magam. Kipakoltam a bőröndömből, rendbe tettem a szobám, még apával is beszéltem. Meglepődtem, amikor megölelt, de különösen jól esett. Mindig is féltékeny voltam az osztálytársaimra, barátaimra, ha a szüleivel láttam őket boldogan és vidáman és habár anya már nem volt köztünk, az igazat megvallva, még így is jól esett Tommal lenni. 

Jobb dolgom híján az ágyam végében lévő ládámhoz sétáltam. Egy kis kikapcsolódásra volt szükségem, így kipakoltam a tartalmát. Most, hogy összevesztem Jasperrel, a segítségére sem számíthattam az erőmet illetően, így magamnak kell boldogulnom. Amíg nem meséli el senkinek a történteket, nem lesz semmi bajom belőle. Meg tudom tanulni uralni a képességemet – gondoltam, és kinyitottam a könyvemet. Végig olvastam számtalan varázslatot, igét és bűbájt, az időérzékemet pedig teljesen elvesztettem. Jó volt egy kicsit belemélyedni, és azokra az időkre emlékezni, amikor még minden rendben volt, amikor még Alice is élt. Hirtelen csuktam be a könyvem, és rohantam le az emeletről. Fogalmam sem volt, mit akarok csinálni, hogy mit akarok mondani, de muszáj volt beszélnem Jasperrel. Önző voltam, és megbántottam. Ez volt a legutolsó dolog, amit tenni akartam. Ártani neki...

Magamra kaptam a sapkámat, a sálamat, és miközben a bakancsom cipőfűzőjét bekötöttem, kikiabáltam a konyhába a többieknek, hogy mindjárt jövök. Zsebre vágtam a lakáskulcsomat, s miközben a kabátom cipzárjával vacakoltam, mellbe vágódott az éppen kinyíló bejárai ajtó. Hangosan szisszentem fel, és kaptam a mellkasomhoz. Amikor felnéztem, féltestvéremet, Ryan-t pillantottam meg. Jó ideje nem találkoztam vele, mert vagy én nem voltam itthon vagy ő. De ez jó is volt így! Annak ellenére, hogy a balesetem után megkértem Tessát, gondoskodjon róla, nem voltam nyugodtabb. Lehet, hogy ő mindent elfelejtett, de én nem, és soha sem fogom. Sosem tudok majd kettesben maradni vele, anélkül, hogy ne rémülnék halálra. Nem számít, hogy ő nem emlékszik, bármikor újra megtörténhet, ha bekattan az agya. Aztán eszembe jutott valami… Már közel sem voltam olyan védtelen és ártalmatlan, mint pár hónappal ezelőtt, ez pedig erőt adott, hogy ne sikítsam el magam most azonnal. Egyszerűen csak félreálltam az ajtóból, és kisétáltam a házból. 

Fogalmam sem volt, mit akarok mondani, így egy pillanatra tétlenül álltam meg a Cullen ház bejárata előtt. Tudtam, hogy tudják, hogy itt vagyok, ezért kopogtam be végül. Nem akartam túlságosan beszarinak tűnni a szemükben. Esmé nyitott ajtót, aki mosolyogva tessékelt be és ölelt át. 

- Jasper itthon van? – kérdeztem rá végül tétován, és zsebre vágtam a sapkámat. 

- Sajnálom, de még nem jött vissza. Reggel elment vadászni, a kis párizsi kirándulásotok nagyon kimerítette. – Tudtam, hogy Esmé észrevette rajtam, mennyire elsápadtam, de nem tehettem róla. Az arcomból egyszerűen csak kifutott a vér a gondolatra, hogy mi van, ha rájött, hogy mi volt köztünk a szállodában. Hogy majdnem megtettük… Aztán rájöttem, ez úgy hülyeség, ahogy van. Biztos a sok vérre gondolt, hiszen kórházban voltunk! Ez lehetett az oka. Ez még szép, hogy kimeríti. Ráadásul én sem könnyítettem meg a dolgát túlságosan, egyfajta transzban voltam és a saját karomat is véresre kapartam. – Szerintem nála van a telefonja, hívd csak fel nyugodtan, de ha gondolod, itt is megvárhatod. Biztos vagyok abban, hogy hamarosan visszaér.

- Nem, nem. Azt hiszem, majd holnap visszajövök. Megmondanád neki, hogy… Tudod mit? Nem kell neki semmit sem mondani, sajnálom – mondtam, és idegesen a hajamba túrtam. – Ne haragudj, hogy feltartottalak, már megyek is. – Annak ellenére, hogy március első hetében jártunk, az időjárás még mindig vacak volt, így a sapkámért nyúltam, és a fejemre húztam. Esmé megpróbált marasztalni, de jobbnak láttam, ha megyek. Megindultam az ajtó felé, és olyan hirtelen fékeztem be, hogy biztos nekem jött volna, ha nincs szuper reflexe. – Ami azt illeti, Bellával is kéne beszélnem. Ő itt van?

Nem is volt ideje válaszolni, az emlegetett szamár már előttem is termett. Sosem fogom megszokni ezt a sebességet, az már egyszer biztos. Esmé kettesben hagyott minket, amiért mérhetetlenül hálás voltam, nem akartam fültanukat…

- Ráérsz? – kérdeztem meg Bellától, és amikor bólintott, mélyet lélegeztem. – Lenne kedved sétálni egy kicsit? – néztem rá jelentőségteljesen, neki persze azonnal leesett, miért is kérem ezt tőle. A kabátjáért nyúlt, habár semmi szüksége sem volt rá, és néhány pillanat múlva már az erdő mélyén jártunk. Némán, egymás mellett sétáltunk néhány percig, amíg be nem fékezett mellettem. Nyilván elég messze jártunk már, hogy nyugodtan beszélhessünk bármiről. 

- Jól vagy? – érdeklődött kedvesen, és tenyerét a vállamra simította. 

- Ezt nem tőlem kéne kérdezned. Azt hiszem, ma szörnyen megbántottam Jaspert. – A szavak csak úgy ömlöttek belőlem, elmeséltem neki mindent – kivéve, hogy meggyógyítottam Zoey apukáját a visszakapott erőm segítségével, és hogy majdnem lefeküdtünk egymással. Ami azt illeti, elég sok dolgot kihagytam a történetből. 

- Ez nehéz ügy.

- Nekem mondod?

- És legalább jó volt Dylannel? – kérdezte, mire akaratlanul is ciccegni kezdtem. Azt hiszem, ez elég árulkodó jel volt. Úgy döntöttem, hogy minden köntörfalazás nélkül kinyögöm, mire is vagyok kíváncsi. Elvégre Bella Jasperrel él, ismeri már, mint a tenyerét. Tudtam, hogy Edward ebben többet tudna segíteni, de ez női ügy volt, és nem rá tartozott. 

- Mit gondolsz, Jaspernek vannak érzései irántam? – Nem lepődött meg a kérdés hallatán, legalábbis a tekintete ezt sugallta. – Tudom, hogy mennyire szerette Alice-t, hogy lelki társak voltak meg minden, de elképzelhetőnek tartod, hogy irántam is legyenek érzései?

- Szerintem erre magadtól is tudod a választ. Nézd, mi mindannyian nagyon szeretünk, és bármit is mondana Rose, ő sem tagadhatná, hogy milyen fontos szereped van a családunkban. Gondolod, hogy ennyi mindent megtett volna érted Jasper, ha nem érezne irántad az égvilágon semmit? Szerinted, ha így lenne, visszajött volna Alice halála után, amikor kórházba kerültél a látomásod miatt? Hát nem melletted volt, amikor Ryan rád támadott? Vagy nem kísért el minden kérés nélkül Franciaországba? Tudta, milyen nehéz lesz számára ez az út, de megtette. Adne, a végletekig tudnám sorolni, mit meg nem tett érted.  Nem vagyok ugyan tisztában Jasper érzéseivel, de azt tudom, hogy mennyire fontos vagy neki és kedvel. 

- Én is őt, nagyon is. De ezt már régóta tudjátok. – Sokáig nem szóltunk egy szót sem, fogalmam sem volt, hogy erre mit reagálhatnék. Tudtam, hogy Bellának igaza van. Annyi mindent tett már meg értem a Cullen család, de legfőképp Jasper. Mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá. Már csak az volt kérdéses, hogy miért tette… Egy nagyon jó barátként tekintett rám vagy többről van szó? Megtenne ennyi mindent értem, ha csak barátok lennénk?

- Nem tudom, hogy mit csináljak. Félek, Bella. Minden annyival egyszerűbb lenne Dylannel, minden. De a szívem nem hozzá húz. 

- Tudom, hogy ezt a vámpír dolgot még meg kell szoknod, nekem sem volt könnyű eleinte. De Edward különleges, erre már a legelején rájöttem. Igen, félredobtam mindent, hogy vele lehessek, mindent feláldoztam, de egyértelműen megérte. Megkaptam a saját happy endem, és nem is lehetnék ennél boldogabb. Néha kockáztatni kell. Nem mondom, hogy működni fog köztetek a dolog, de egy esélyt mindenképp megérdemel. Bárhol találhatsz egy Dylan-hez hasonló srácot, még jobbat is, de Jasperből csak egy van. 

Sokáig kattogott még ezen az agyam, az ágyban fekve is csak ekörül forogtak a gondolataim. Együtt ebédelt lent a „család”, Carly-t leszámítva, bár agyilag teljesen máshol jártam. Úgy néz ki, igazán komolyra fordultak a dolgok Connor és közte, mert mostanában egyre többször hivatkozik a vele való találkozásra. Már előre tartottam attól, mihez fogok kezdeni, ha meghívja ide egy családi vacsorára. Amikor megtudtam, hogy összejöttek, szörnyen kiakadtam. Connor a barátom volt és képtelen voltam felfogni, hogy lehet, hogy nem lát át Carly-n. Bárki bármit mond, az a lány velejéig romlott. 

Amint ismét felértem a szobámba, a telefonomat felkapva eldőltem az ágyon.

Szia. Voltam ma nálatok, téged kerestelek, de Esmé azt mondta, vadászni vagy. Kérlek, amint végeztél, gyere át hozzám. Nem számít milyen későn. – Amint bepötyögtem a betűket és újra elolvastam, kitöröltem az egészet. Túlságosan hosszú volt, számonkérő és esedező. – Beszélnünk kell! – írtam be újra, de ezzel sem voltam elégedett. Olyan parancsoló és főnökösködő volt. Úgy döntöttem, a forró zuhany alatt eldöntöm, mit is kéne írnom neki. Kitöröltem ez a két szót is, majd letusoltam és fogat mostam, s végül anélkül pihentem le, hogy bármit is írtam volna neki. Csak szorosan öleltem magamhoz a telefont, és elnyomott az álom.

Boldog Új Évet!

Sziasztok!

Először is szeretnék sikerekben, boldogságban, egészségben gazdag Boldog Új Évet kívánni minden kedves olvasómnak! Kívánom, hogy 2016-ban minden vágyatok és álmotok váljon valóra. :)

Pillanatok kérdése és feltöltöm az új fejezet is. :)

Boldog Karácsonyt!

Szeretnék minden kedves olvasómnak  békés, Boldog Karácsonyt kívánni! Remélem tudtatok elég időt tölteni a szeretteitekkel és sok szép ajándékot kaptatok. :)

Ui: A frisst jövő hét elején hozom. ;)

Sok-sok puszi,
Monya

Sziasztok!

Rettenetesen sajnálom, hogy mostanában ennyire el vagyok tűnve, de zajlik az életem rendesen... Felvettek az egyetemre – amit mellékesen utálok -, szakítottam a barátommal, a kutyám daganatos (tudom, hogy sokatoknak ez nem elég indok, de a kutyám az én mindenem! Családtag! Mindig mellettem volt, amikor magam alatt voltam és eléggé kikészültem miatta. A cicám szintén beteg, nem győztük felváltva vinni őket az állatorvoshoz… Egy rokonom szintúgy rákos, tatámnak meg balesete volt. Eltört két bordája, a kulcscsontja, a combcsontja, a csuklója, agyrázkódást szenvedett, szóval mostanság egyáltalán nem volt sem erőm sem időm írni, de nagyon szeretlek titeket! Megígértem nektek korábban, hogy nem fogom félbehagyni a történetet, és ehhez tartom is magam. Nem szoktam megszegni az ígéretem! Csupán egy kis türelmet és időt kérnék! Hamarosan jön a vizsgaidőszak, már jövő héttől elő vizsgáim lesznek. Ebben az évben szeretnék még hozni egy fejezetet, és január végétől (vizsgaidőszak vége) ígérem, hogy rákapcsolok. Nem szeretném elveszteni az olvasóimat, mert nagyon szeretlek Titeket. Egy rossz időszakomban kezdtem el írni, és az, hogy mellettem voltatok, nagyon sokat jelent nekem. Szóval még ne mondjatok le rólam! 

Sok puszi,
Monya

Önzetlen szerelem – 28. fejezet

Sziasztok!

Igazán restellem, hogy ennyit kellett várnotok, de most minden rám zúdult. Egyszer lehet le is írom ezeket egy bejegyzésben. Nem sajnáltatom magam, meghoztam a frisst (szintén él a 18-as karika!), remélem tetszeni fog. A történet most már lassan-lassan tényleg a végére ér. A Facebook oldalamon már kiírtam, de azért itt is elmondom. Elkezdtem egy másik történetet menet közben és arra lennék kíváncsi, szeretnétek-e korábban olvasni, vagy először ezt fejezzem be? Persze mindkettőt párhuzamosan írnám, a kérdés csupán az, hogy azt a bizonyos történetet publikáljam-e már, vagy még ne. :)

Rajtatok áll! :)

Puszi, 

Monya

Hibák, hibák után

Néma csendben tettük meg a hosszú utat egészen az Államokig. Nem tudtam, mit mondhatnék, és Jasper vette a lapot. Tisztában voltam azzal, hogy így megbántom őt, de mi mást kellett volna tennem? Ha őszintén elbeszélgetek vele, csak rontok a helyzeten. Magam előtt látom, ahogy vigasztalva a hátamat simogatja, majd két kezébe fogja az arcomat… Hogy kedves szavakkal újra és újra megszédít. A magam részéről tisztában voltam az érzéseimmel, Jasper volt a mindenem, de fogalmam sem volt arról, hogy ő mit érez irántam. Jasper és Alice szerelme legendás volt, hallottam a történetüket. Most őszintén, hogy érhetnék én fel egy olyan gyönyörű lányhoz, mint Alice? 

A pillanat mindkettőnket megszédített, ez lehetett a magyarázat a fülledt majdnem együttlétünkre. Remegő ujjakkal kezdtem el írni egy SMS-t Dylannek, miközben a bűntudat majd’ felemésztett. Elhatároztam, hogy este átmegyek hozzá és mindent elmondok. 

Hosszú-hosszú óráknak tűnt, míg végre megérkeztünk. Igazából tényleg hosszú utunk volt, de nekem még annál is többnek tűnt. Az átszállást követően Edward jött elénk kocsival, és vitt el minket Forksba. Jókedvűen fogadott minket, a mosolya azonban egy pillanat alatt lefagyott az arcáról, ahogy meglátott minket. Csomagjainkat berakta a Volvo hátuljába, és megragadta a karomat, mielőtt beülhettem volna. 

- Minden rendben?

- Igen – vágtam rá, és mosolyt erőltettem magamra. Összehúzott szemöldökkel meredt rám, és egy hosszú pillanatig csak az arcomat tanulmányozta. 

- Hogy van Zoey apukája? – kérdezte, és elengedte a karomat, majd becsukta a kocsi csomagtartó ajtaját. 

- Jól – feleltem, és beültem a kocsi hátsó ülésére. 

- Titeket is jó látni – morogta az orra alatt, olyan hangerővel, hogy én is jól hallhassam. 

- Te aztán rosszul nézel ki – hallottam meg Edward döbbent hangját, és hangosan nyeltem egyet.

- Tudod, hogy van ez. Kórház, sok vér. – Jasper rövidre fogta a mondandóját, de végig engem nézett, láttam a tükörből. Minden erőmmel a zenére koncentráltam, és örültem, hogy olyan számokat adnak, amiket ismertem. Magamban dúdoltam őket, próbálva kizárva az összes féltve őrzött emlékemet és titkomat. Fejemet az üvegnek támasztottam, miközben néztem az ablakról lecsorduló esőcseppeket. Akár az én könnyeim is lehettek volna. 

Nem tehettem róla, hosszú volt az út, egy romantikus szám szólt a rádióban, az emlékek pedig túl intenzívek voltak. Nem figyeltem eléggé, nem zártam el elég jól az emlékeimet.

Edward a fékre taposott és lefejeltem az előttem lévő ülést. 

- Ti lefeküdtetek? – kérdezte, és tágra nyílt szemekkel nézett hol rám, hol Jasperre. Mérgesen néztem rá, miközben a homlokomat simogattam. 

- Természetesen nem – vágtam rá dacosan, és jelzésértékűen előre mutattam. Edward nem szólt többet, csak megrázta a fejét és rálépett a gázra. – Csak majdnem – suttogtam halkan és újra kinéztem az ablakon. Vajon Jasper bánja a tegnapit? Tetszem neki annyira, hogy szeressen akárcsak egy icipicit is? Mennyi idő kell ahhoz, hogy újra képes legyen szerelembe esni? Képes lenne engem szeretni, úgy igazán? Tekintetemet Jasperre szegeztem, és reszketeg sóhajt vettem.

Amikor megérkeztünk a házunkhoz, Jasper nyitotta ki az ajtót, és kezünk akaratlanul is összeért. Behunytam a szemem, hogy még egy utolsó alkalommal kiélvezhessem érintése melegét, aztán mély levegőt vettem és elléptem mellőle, hogy kivegyem a cuccaimat. 

Nem volt otthon senki, egyedül cammogtam fel az emeletre, és küszködtem fel a bőröndömet egészen a szobámig. Egyből Meg szobája felé vettem az irányt, hogy ránézzek Mayára, de nem találtam sehol. Talán elvitték őt magukkal valamerre. Visszamentem a bőröndömhöz, és behúztam magam után a szobámba. Jó volt újra itthon lenni, az ismerős falak között. 

- Beszélnünk kell! – A hang hallatán összerezzentem és félve fordultam Jasper felé.

- Ó, hé! Szia!

- Szia!

Egy hosszúnak tűnő pillanatig egyikünk sem szólalt meg, csak néztük egymást némán, végül Jasper törte meg a csendet. – Ami a tegnapot illeti… 

- Tudom, és nem kell semmit sem mondanod. Hiba volt – szakítottam félbe, és levettem magamról a kabátot, amit az ágyamra dobtam. Nem kerülte el a figyelmemet Jasper arckifejezése, ahogy megrezzent a mozdulatra. Vajon eszébe jutott a tegnapi? Kíván engem? Arra gondol, ami történhetett volna, ha nem csörren meg a telefonja? 

- Az lett volna? Hiba? – kérdezett vissza, és közelebb lépett hozzám, olyannyira, hogy még a leheletét is éreztem.  Egy pillanatra elgyengültem, és meg kellett kapaszkodnom az íróasztalomban, ha nem akartam összeesni. Miért csinálja ezt?

- Ne játssz az érzéseimmel, Jasper! – vágtam rá, és a hangom ridegebb lett az áltagosnál. Láttam a szemében a döbbenetet, nem tudta, mire fel a változás. Ellentmondásosan viselkedtem, ezt jól tudtam. Érezte, hogy mennyire szerettem és kívántam őt, mégis tartottam a tíz lépés távolságot. Ezzel tisztában voltam, de nem tehettem mást. 

- Nem játszom. Tudod jól, hogy ezt sosem tenném. – Hideg tenyerét az arcomra simította, kényszerített, hogy ránézzek. Belenéztem éjfekete szemébe, és elvesztem. Hogy szerethettem őt ennyire? – Sosem okoznék neked bántódást, Ariadne. Fontos vagy nekem, nagyon is.

Nem tudtam ellenállni neki. Lehet, hogy csak egy dilis kamasz vagyok tomboló hormonokkal, de Jasper ilyen érzéseket keltett bennem, így hát neki estem. Az ajtómnak löktem és számat szorosan az övére tapasztottam. Kellett, szükségem volt az érintésére, a szeretetére, rá. Az egész lényére. Úgy éreztem, csak vele vagyok egész. 

Hangosan és szemérmetlenül nyögdécseltem, amikor ajkát megéreztem a nyakamon. Egy kis részem azt kívánta, harapjon meg és szívja ki… a nyakam.

Hirtelen húzódtam el tőle, s fújtam visszavonulót. Hogy is gondolhattam, hogy ez működni fog közöttünk? Olyan hihetetlenül naiv vagyok. Egyszerűen nem is illenénk össze. Ő vámpír, én boszorkány. Ő szép, okos és tehetséges, én nem. Ő hallhatatlan, én… én pedig nem. Ennek a kapcsolatnak nem lehet jövője. A dolgok jelenlegi állása szerint Dylan az egyetlen ember, akinek nagyobb szerepet kéne játszania az életemben. A szerelmi életemben, hogy pontosabb legyek. 

Ez volt a kifogásom, de tudtam, az igazi indok ennél komplikáltabb. A szerelemben nincsenek akadályok, nem korlátozhatja az érzéseinket az életkor, a korkülönbség, a rassz, a nemi identitás, a szexuális irányultság, vagy éppenséggel a tény, hogy ő vámpír. Hittem, hogy meg tudnánk oldani, hogy el tudnám fogadni mindezt, de ezzel csak áltattam volna magam. Ellöktem magamtól, mert féltem és gyáva voltam. Tudtam, hogy nem szeret engem, vagy legalábbis nem úgy, ahogy Alice-t. Titkon mindig Jaspert lestem; láttam, hogy csillogott a szeme, amikor ránézett. Éppen ezért nem engedhettem közel magamhoz. Előbb-utóbb tudatosult volna bennem, hogy ő nem ugyanúgy érez, mint én. Ezt a fájdalmat pedig mindenképp el akartam kerülni. Nekem egy olyan fiúra volt szükségem, aki ugyanolyan csodálattal és szeretettel néz rám, mint egykor ő Alice-re, és aki mellett én lehetnék Alice. Ezt Jaspertől pedig sosem kaphattam volna meg, így szó nélkül néztem, ahogy elhagyja a szobám, miközben a szívem újra-és újra darabokra tört. 

A nap hátralévő részében robotként viselkedtem, fel-alá jártam a lakásban, anélkül, hogy tudatosult volna bennem. Dylan telefonhívása térített észhez, így megreguláztam érzéseimet, és készülődni kezdtem. Hosszas tanakvás után arra jutottam, nem mondok neki semmit, azt gondolván, így lesz a legjobb, aztán a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy különböző körítéseken agyalok, amivel könnyebben tálalhatnám a helyzetet, de hát valljuk be, ezen nem lehet mit szépíteni! De tulajdonképpen mi is számít megcsalásnak? Sokak szerint a flörtölés már az… Ha a csók nem is lenne elég, az erős érzelmek Jasper iránt már egyértelműen annak számítanak. Szörnyű ember vagyok!

Idegesen, nyomott hangulatban kopogtam az ajtajukon, és megdöbbentem, amikor Dylan nyomban kitárta azt és szorosan magához húzott. Hogy is tehetném mindezt tönkre? Nem érdemli meg, hogy megtudja az igazat. 

- Szia – suttogtam a nyakába, és a bűntudat mellett örömöt is éreztem. Jó volt újra vele lenni, érezni a bőréből áradó melegséget, az illatát.

- Szia – köszönt ő is, s ajkát az enyémre tapasztotta. Kellemes csók volt, ám fel sem ért a korábbi, mindent elsöprő csókunkhoz Jasperrel… Gyorsan húzódtam el tőle, s miközben levettem vastag téli kabátomat, könnyű csevejt kezdeményeztem. 

- Sajnálom, hogy nem hívtalak, de minden olyan gyorsan történt. Ott mintha… más lett volna az idő, mintha másképp telt volna. 

- Az a lényeg, hogy már itt vagy. De azért remélem, legközelebb nem lesz ilyen – mondta lazán, de kiéreztem rajta a komolyságot is.

- Ígérem – suttogtam, és megcsókoltam. Fogalmam sincs, hogy történt, de a dolgok kissé felgyorsultak. Eleinte a nappaliban, a kanapén ülve beszélgettünk, aztán megláttam a szemében, hogy mit szeretne. Az egész olyan hirtelen ért, hogy fogalmam sem volt, mit kéne tennem. Visszacsókoltam természetesen, a kezem automatikusan a mellkasát simogatta, miközben ő lenyomott a kanapén. Teljesen tisztában voltam a helyzet komolyságával, és ha nem nyitom ki a számat, hogy már pedig én nem szeretném, bizony megtörténik az a valami. De elbizonytalanodtam. Huszonegy éves voltam, még sosem volt komoly párkapcsolatom, és ha most visszautasítom, lehet még vagy öt évig nem is lesz. Ami pedig Jaspert illeti… ő nem lehet az igazi. A gondolatra Dylant kissé hevesebben csókoltam, de annak a szenvedélynek nyoma sem volt, mint amit Franciaországban éreztem. 

- Szeretnéd? – kérdezte, és teljesen elbizonytalanodtam. Nem túl korai? Alig két hónapja találkozgatunk úgy igazán, sulin kívül pedig csak hetente egyszer, nem mondhatnám, hogy ezt a részét túlzásba vittük volna… Mégis egy hang azt súgta a fejemben, hogy tegyem meg, annak ellenére, hogy a szívem mást súgott.

- Igen – suttogtam, és szótlanul figyeltem, ahogy megragadta a kezemet, hogy behúzzon a szobájába. Dyan elővette a pénztárcáját, és kivette az óvszert. Most már nincs visszaút. Hogy nézne ki, ha meggondolnám magam? Nagyon ciki lenne most elmenekülni? A felsőm szegélyéhez nyúlt, hogy segítsek neki, kezeimet a magasba emeletem, hogy könnyebben kihámozzon belőle. A saját pólóját is levette, és egy könnyű mozdulattal az ágy mellé hajította. 

Sosem tudtam igazán elképzelni, milyen is lesz az első alkalom. Hogy mire számítsak. Az egészben az volt a legfurcsább, hogy nem éreztem késztetést, hogy eltakarjam magam, pedig a szégyenlősség megtestesítője voltam. Nagyot dobbant a szívem, amikor a hasamat csókolgatva haladt egyre lejjebb-és lejjebb. Belemarkoltam göndör fürtjeibe, ahogy kényeztetni kezdett, és azt gondoltam, hű, ez egész jó!

Feljebb csúszott, hogy ismételten megcsókoljon, és késztetést éreztem, hogy elmondjam, én még szűz vagyok. 

- Én még nem… – A szavak csak úgy kirobbantak belőlem, hogy aztán szégyenlősen félbehagyjam a mondatot. Ő értetlenkedve dőlt hátrébb.

- Nem akarod?

- De, szeretném. 

- Nem értem. Az előbb mondtad, hogy nem. A kettő kicsit távol áll egymástól. – Indulatosan fújtattam magamban, majd újra belekezdtem. 

- Úgy értettem, hogy én még sosem… – Jelentőségteljesen hagytam félbe a mondatot, és láttam a megvilágosodást az arcán. Na, végre!

- Ja…Ja…Jaa – húzta el a szót, és kissé zavarba jöttem. Mégis mit jelent ez a három ja? – És biztos szeretnéd? – kérdezte egy pillanatnyi habozás után, mire határozottan bólintottam. – Velem szeretnéd? – faggatott tovább, így hát az arcát a kezeim közé fogtam.

- Igen – feleltem, majd válaszul egy csókot nyomott a számra. 

Dylan ismét kényeztetni kezdett ott lent, ami jó ötletnek bizonyult, ugyanis az idegességem rögtön el is tűnt. Az óvszer után tapogatózott a fejem mellett, én pedig készségesen odaadtam neki, és majdnem hangosan felnevettem, amikor nem tudta kibontani. A kezembe nyomta a kis tasakot, és egy egyszerű mozdulattal letéptem a tetejét. 

- Ah, az a rossz, hogy még fel sem áll teljesen. Ez a hülye gumi – pufogott magában, miközben megpróbálta felhelyezni a kotont. 

- Akarod, hogy segítsek?

- Meglesz – mondta, és miközben a felhelyezéssel szenvedett, akaratlanul is az eszembe jutott, mennyi bénázáson kell még átesnem, az viszont teljesen megnyugtatott, hogy nem csak én szerencsétlenkedtem. Tudtam, hogy talán nem ártana viszonoznom a kedvességét, de még nem éreztem elég bátorságot ahhoz, hogy megtegyem…

Dylan végül teketóriázás nélkül furakodott belém, és bennem rekedt a levegő a váratlan fájdalomtól. Szinte hallottam, ahogy átszakadt a szűzhártya. Szorosan behunytam a szemem, és az ajkamat harapdáltam, ahogy egyre inkább belém hatolt. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fájdalmas lesz. Ha abban a pillanatban megtehettem volna, visszacsináltam volna az egészet. 

- Ez így nem jó. Cseréljünk helyet, úgy neked is jobb lesz – mondta, majd engedelmeskedve neki, elhelyezkedtem felette. Nagy levegőt vettem, és óvatosan beleültem, amennyire csak a fájdalom engedte. – Nagyon fáj?

- Hát, nem kellemes – nyögtem ki nagy nehezen, és kinyitottam a szemem, abban reménykedtem, hogy a tekintete majd erőt ad. Azt gondoltam, hogy jobban fog törődni velem, hogy végig csókolgatni fog, hogy elterelje a figyelmem a kínról, vagy hogy beszél hozzám, és azt mondja majd, minden rendben lesz, hamarosan jobb lesz, mint ahogy az ostoba, romantikus filmekben lenni szokott. De nem mondott egy árva szót sem. Ütemre mozgattam a csípőm, és habár a fájdalom már halványult, még mindig éreztem. 

- Várj, a gumi – mondta, és azonnal mozdulatlanná merevedtem. Feljebb húzódtam, és magamban hálát adtam, amikor megbizonyosodtunk, még a helyén van. Ismét beleültem, és egyre felszabadultabban mozgattam a csípőm, a testünk kezdett összeszokni, egy ütemre mozogtunk. Hallottam Dylan hangos sóhajtozásait, és én is egyre közelebb kerültem a kielégüléshez, azonban nem tudtam átélni az orgazmus igaz gyönyörét. 

- A gumi – szólalt meg ismét, és kissé eltolt magától, hogy ránézhessen. – Hú, jó. Azt hittem elszakadt – mondta, én pedig csalódottan, hitetlenkedve nyögtem fel. – Pont rosszkor?

- Ja – válaszoltam. 

- Nem merem tovább ezzel a gumival. Legközelebb tízet veszek – mondta, és legördültem róla. Mit ne mondjak, tényleg nem ilyen első alkalomra számítottam…

Dylan lejjebb hajolt, hogy nyelvével és ujjaival kényeztessen, és habár élveztem, egyszer sem annyira, hogy el is élvezzek. Csórikámat már sajnáltam is, hiszen az egyetlen gondolat, ami a fejemben cikkázott, az volt, hogy hagyja már végre abba, már úgy sem fog menni. Hálát is adtam Istennek, amikor végre mellém feküdt.

- Egyszer legalább elmentél? 

- El – hazudtam szemrebbenés nélkül, és örültem, hogy végre túl vagyunk az egészen. Szorosan mellém bújt, és elmosolyodtam. Jól esett a közelsége, az érintése, valahogy megnyugtatott, hogy mellette lehetek. Ujjai a bőrömön róttak le lusta köröket, és kirázott a hideg, ahogy az oldalamon végig húzta a tenyerét. Ha a szex nem is volt olyan jó, jól esett mellette feküdni. Már ez is megérte. 

Nem tudom mennyi ideig feküdtünk így egymás mellett, de élveztem a testéből áradó forróságot. Olyan meleg volt, nem úgy, mint…

- Ha gondolod, nyugodtan letusolhatsz.

- Rendben, mindjárt megyek – válaszoltam, és közelebb húzódtam hozzá. – Azért legalább élvezted? – kérdeztem meg a már régóta foglalkoztató kérdést, és teljes testemben megfeszültem, ahogy a válaszára vártam. 

- A végét vagy…

- Úgy az egészet – szakítottam félbe. Persze, hogy nem élvezte a végét, fordított helyzetben tuti én sem élveztem volna túlságosan. Egész végig az járt volna a fejemben, meddig kell még csinálnom…

- Igen. 

- Biztos?

- Igen, én egész nap kanos vagyok – mondta, és felnevettem. Nem tudtam tényleg igazat mond-e, de nem akartam tovább faggatózni. 

- És én nem voltam túl erőszakos? Nem akarom pont én megutáltatni veled a szexet.

- Nem – feleltem, és összeszedtem a ruháimat, hogy letusolhassak. Nem tudtam mennyire volt jó ötlet lefeküdni vele. Egyre inkább arra gondoltam, talán elkapkodtuk az egészet. De akkor sem lett volna jobb, ha várunk még. Egyszer meg kellett történnie. Ugyanakkor el is bizonytalanodtam. Nem élveztem. Mi lesz, ha legközelebb sem fogom? Akarom még egyáltalán a legközelebbit? Amíg a zuhany alatt álltam, a kétségek csak úgy elárasztottak. Mi van, ha velem van valami hiba? Ha azért nem tudtam elmenni, mert velem van valami baj? Mi van, ha nem tudok majd egyszer sem elélvezni? 

 Magamra kaptam a ruháim, és befeküdtem addig az ágyba, amíg Dylan is lezuhanyozott. Nem tudtam, mit tegyek. Talán ezzel csak saját magamnak akartam bebizonyítani valamit, nem tudom. Lehet, hogy így akartam kiverni a fejemből Jaspert. Hogy jó döntés volt-e az első alkalmat vele eltölteni? Ez egy kiváló kérdés volt…

Önzetlen szerelem - 27. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a frisst, tiszta szívemből sajnálom, hogy ennyi ideig vártatok rá. Nagyon igyekszem megemberelni magam, a miss.monya@citromail.hu e-mail címem már át is irányítottam a saját magán g-mailes fiókomra, így mostantól bármikor tudok válaszolni a leveletekre.
Igyekszem mostantól visszatérni a régi kerékvágásba, és betartani a határidőket. (Hozzá kell tennem, hogy ilyenkor a noszogatás tényleg segít, hogy összeszedjem magam és írni kezdjek!!)
Az Önzetlen szerelem című regényem hamarosan a végéhez ér, előreláthatólag még 5 fejezet lesz, és jön a Lopott szerelem, remélem várjátok, én már nagyon!!

Nem húzom tovább a szót, csak szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a fejezetet erősen 18-as karikával látom el, bár tudom, ez úgysem akadályoz meg benne senkit, hogy elolvassa. Én szóltam... :)
Arra kérnélek titeket, hogy mondjátok el a véleményeteket. Pipával vagy kommentel, de utóbbinak jobban örülnék! ;)
Jó olvasást!
Sok-sok puszi,
Monya

Megbánások sora

Nem tudtam volna megmondani, hány órán át tartott a szenvedésem. Abban viszont biztos voltam, hogy még sosem éreztem ilyen intenzív, kínzó fájdalmat. Mintha a Pokol legmélyebb bugyraiban lettem volna. Jasper azonban egy pillanatra sem mozdult mellőlem. Hagyta, hogy körmeimet a bőrébe mélyesszem, hogy sikítsak és sírjak. Hideg bőre kissé enyhítette az égő érzést az ereimben, a bőrömön, de még így sem eléggé. Úgy éreztem, szétégek és hamuvá leszek. Órák teltek el így, nekem pedig egyre kevesebb erőm maradt. Szorosan kapaszkodtam Jasperbe, és olyan közel bújtam hozzá, amennyire csak tudtam. Azt kívántam, valaki szüntesse meg ezt a szörnyű fájdalmat, ami az ereimben áramlott végig. 

A nap már alacsonyan járt, amikor a fájdalom alábbhagyott. Egyre jobban érzékeltem a külvilágot, kezdtem tisztán gondolkozni, kezdtem felfogni, mi is zajlik körülöttem.  Láttam a szobánkat, a bézs falakat, a sötétítőfüggönyöket, amelyek felfogták a nap sugarait, és éreztem magam mellett Jaspert. 

Elhúzódtam kissé tőle, megtöröltem a sírástól megduzzadt szememet. Fájt, így gyorsan abba is hagytam. Tekintetem végül Jezzre emeltem, s teljesen meghökkentem a látványától. Úgy nézett ki, mint egy roncs. Karikás szeme talán még az enyémnél is kellemetlenebb látványt nyújtott. Egészen eddig meg sem fordult a fejemben, hogy az én fájdalmam az övé is. Végig sikítottam a hajnalt, ő azonban meg sem mukkant. Egész végig csak engem csitítgatott. Bűntudatom az egekbe csapott, szégyenkezve hajtottam le a fejem, amikor is feltűnt Jasper meztelen felsőteste. Hangosan nyeltem egyet, és bosszúsan tapasztaltam milyen csend is van körülöttem. Biztos hallja a heves szívverésem, amit a csupasz felsőtestének látványa okozott. Jézusom, kiszáradt a torkom.

Oké Adne, csak lazán! – próbáltam megnyugtatni magam, mégis összerezzentem, amikor Jasper megszólalt.

- Azért vettem le a pólóm, hogy lehűtsem a tested. Nagyon magas lázad volt – magyarázta, miközben magára kapta a felsőjét. Legszívesebben elbújtam volna egy szekrényben. Már a gondolataimban is olvas? Az arcom elvörösödött, és idegesen babráltam a hajammal. – Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.

Nem zavar egyáltalán – mondtam volna legszívesebben, ehelyett felkeltem az ágyból és mosolyogva hátráltam el. – Hol van a bőröndöm? – kérdeztem inkább.

A bejárati ajtó előtti bőröndtartóra mutatott. Minden erőmet összeszedtem, és kihúztam a táskát. Nagyot nyögtem az erőlködéstől, s rájöttem, még közel sem vagyok jól. Azért az már gáz, hogy egy táska kifogjon rajtam, még akkor is, ha női bőröndről van szó... – Lezuhanyozom, mindjárt jövök. 

Becsaptam magam mögött az ajtót, mély lélegzetet vettem. Mégis mi van velem? Hogy lehettem képes mindezekre? Hiszen megfosztottak az erőmtől. Nem szabadott volna ezt tennem. Ha mindenegyes alkalommal ezt fogom érezni, ezt a kínzó fájdalmat, amikor varázsolok, akkor talán jobb lenne, ha nem is léteznék. Soha többet nem akarok ilyen fájdalmat érezni. Közelebb sétáltam a tükörhöz, és megmostam az arcom. Az alkarom tiszta vér volt, sebesre kapartam a karom, de a sötét ereim legalább már nem rajzolódtak ki olyan élesen. Nagy levegőt vettem, lekaptam magamról a ruháimat és beléptem a zuhany alá. 

Fejemet a csempének támasztottam és visszatartottam a sírást. A torkom elszorult, s akaratlanul is szakadozva vettem a levegőt. A víz lassan elszíneződött, ahogy lemostam karomról az alvadt vért, miközben azon gondolkoztam, hogy bírta így mellettem Jasper. Folyton azt hangoztatta, hogy Cullenék közül neki van a legkisebb önuralma, hallottam, hogy mi történt Bella születésnapi buliján, kívülről ismertem az egész történetet. De igazából ő volt az egyetlen, aki nem hitt magában.  Sosem gondoltam volna, hogy egy vámpírnak is lehet kisebbrendűségi komplexusa, de Jaspernek volt. Az a legnagyobb baj, hogy ő nem látja saját magát tisztán, csak egy eltorzult alakot. Egy szörnyet. Talán ezért volt neki ilyen fontos Alice. Ő volt az egyetlen az életében, aki biztosította arról, hogy ezerszer jobb, mint ahogy azt saját magáról hiszi. Ő volt a lelke tükre, aki látta a benne lévő jót. És most, hogy ő már nincs, senki sem emlékezteti a szívében rejlő jóságra. Meg kell tanulnia hinni magában és ehhez nincs szüksége másokra. Csupán meg kell találnia azt a bizonyos tükröt. Meg kell látnia a jót önmagában, amit mi nap mint nap látunk benne.

Kiléptem a zuhanyfülkéből, s törölközőbe csavartam a hajamat, míg kerestem magamnak pár göncöt, amit magamra kaphattam. Felvettem a kedvenc farmerem egy mélykék pólóval. Pár perc múlva kiléptem az ajtón, tekintetemmel Jaspert kerestem. Az ablaknál állt, háttal nekem. Szó nélkül a Jasper által szépen megvetett ágyhoz sétáltam, és leültem rá. Ujjaimat végigfuttattam a pihe-puha takarón, végül rápillantottam.

- Sajnálom! – szóltam. Elfordult az ablaktól, kérdő tekintettel meredt rám. – Igazad volt, nem kellett volna ennyire megerőltetnem magam. Én csak segíteni akartam és az érzéseim teljesen magukkal ragadtak. Nem gondoltam a következményekre, és legfőképpen azt sajnálom, hogy nem gondoltam rád. 

Jasper ellépett az ablaktól, és leült velem szemben az ágyra.  – Meg kellett tenned, a helyedben én is ezt tettem volna. 

- Tényleg?

- Igen –bólintott, és halvány mosoly kúszott az arcára. – Nincs jobb dolog segíteni másoknak, és ha a családodról van szó, azokról, akiket szeretsz, semmi sem akadályozhat meg minket. 

- De megint elhamarkodottan cselekedtem. Önző vagyok, eszembe sem jutott, hogy te min mehetsz majd keresztül. Hogy te is érzed majd azt, amit én. Ne haragudj! Nem akartam, hogy te is átéld ezt. Én… – Hiába kerestem a szavakat, nem tudtam befejezni. Az volt az igazság, hogy megrémültem magamtól. Féltem az erőmtől. Teljesen átvette felettem az irányítást, és ez halálra rémisztett. 

- Ne foglalkozz ezzel. Már megmondtam, hogy én is ugyanígy cselekedtem volna. Különben is… – hirtelen hagyta félbe a mondatot, és apró ráncok jelentek meg a homlokán, ahogy rám meredt. 

- Mi az? – kérdeztem vissza zavartan.

- Én is pont ezt akartam kérdezni tőled. Jól érzem, hogy te… Talán félsz tőlem? 

- Hogy mi? – A hangom megemelkedett pár oktávval Jasper ostoba feltételezésétől. – Nem, dehogy. Sosem félnék tőled, tudom, hogy nem bántanál. Én csak…

- Te csak? – kérdezett vissza, miután félbehagytam a mondatot. Nem kívánkozott elmondani és ezáltal felfedni még egy gyengeségemet, de muszáj volt valakivel beszélnem, máskülönben beleőrültem volna. Kinyitottam a számat, hogy elmondjam, de a szavak egyszerűen a torkomra fagytak. Idegesen túrtam bele a hajamba, és előre-hátra billegtem, mint egy őrült.

- Adne, kezdesz megijeszteni. Beszélj hozzám – kérte, és tenyerét a hátamra simította. 

Könnyes szemekkel néztem fel rá, láttam mennyire aggódik értem, és a szavak egyszerűen csak kibuktak belőlem. – Félek! Rettenetesen félek magamtól, az erőmtől. Ami tegnap történt, az… Nem lett volna szabad megtörténnie. Hogy lehetséges? Hogy lehettem képes mindezekre? – követeltem választ, és csak akkor tűnt fel, hogy Jasper pólóját markolom, amikor kezét az enyémre fektette.

- Nem tudom, de ki fogjuk deríteni.

- Nem akarom, hogy a többiek megtudják. Főleg azt nem, hogy Tessáék fülébe jusson. El sem tudom képzelni, mit tennének velem. Nem tudhatják meg, még nem!

- Megígérem, hogy nem mondok nekik semmit. 

- Azt hiszem, még nem állok készen a varázslásra. Félek, Jasper. Mi van, ha az erőm túl nő rajtam? Első kézből tudod, mi mindenre vagyok képes. Láttad, mi történt tegnap is. Mi van, ha ez az egész felemészt? Ha nem fogom tudni irányítani és végez velem? – Jasper összerezzent a feltételezésemet halván és még közelebb ült hozzám. 

- Ott leszek, hogy segítsek neked. Bármi történjék is – válaszolta, és nagyot dobbant a szívem. Elhittem, hogy komolyan gondolja, hogy számíthatok rá. Némán bólintottam, és letöröltem a könnycseppeket az arcomról. – Sosem foglak magadra hagyni. Bármi történjék is veled, megoldást találunk rá. Mindent megtennék érted – mondta, és elállt a lélegzetem, amikor Jasper két tenyere közé fogta az arcomat. Amikor tekintetét a számra szegezte, egyenesen görcsbe rándult a gyomrom. Mintha ezer-és ezer pillangó verdesett volna a gyomromban, és egyszeriben mindenről elfelejtkeztem. Nem volt bennem többé félelem, vagy aggódás, egyszerűen csak ő volt és én. Hatalmasat dobbant a szívem, ahogy felém hajolt.  Sosem gondoltam volna, hogy ez egyszer meg fog történni, azt pedig, hogy ő fog kezdeményezni meg pláne nem. De így volt, és egy örökké valóságnak tűnt, mire az ajkát az enyémre tapasztotta. Egyszeriben mintha áramütés ért volna. Fogalmam sincs mi történt velem, vagy hogy honnan vettem a bátorságot, de lovaglóhelyzetben az ölébe helyezkedtem. Sosem éreztem magam ilyen felhőtlenül boldognak és gondtalannak, Jasper íze és illata teljesen megszédített. Nem tehettem róla, egyszerűen elvette az eszem. Nyelve hegyével végignyalta az ajkamat, nekem pedig nem kellett több. Szétnyílt az ajkam, és felnyögtem az érzéstől, ahogy kóstolgatni kezdett. Olyan régóta vártam már erre a pillanatra, és most az egész olyan volt, mintha csak az egyik megszokott álmomba csöppentem volna. Talán ép ezért váltam merészebbé, féltem, hogyha felkelek, ugyanazt a szúró fájdalmat érzem majd a szívemben, amit mindig is éreztem, amikor rájöttem, csak álmodtam. A kezdeti lágy, puhatolózó csók hamar vált szenvedélyessé és vaddá, csípőmet kéjesen dörzsöltem az öléhez. Egyetlen rövid pillanatra vált el csupán az ajkunk, amíg levettem róla a felsőjét. Élvezettel simítottam végig meztelen felsőtestén, ujjaim bejárták izmos hasfalát és mellkasát. Elgyengültem, amikor a nyakamat kezdte el csókolgatni. Túl tökéletes volt ez a pillanat, hogy igaz legyen. Ujjaimat ismét a mellkasára simítottam, és tenyeremmel késztettem, hogy elterüljön az ágyon. A pólóm szegélyéhez nyúltam, határozott mozdulattal kaptam le magamról, és hatalmasat dobbant a szívem Jasper éhes tekintetétől. Dögösnek és szexinek éreztem magam. Lehajoltam egy hosszú, szenvedélyes csókra, melleimet a mellkasához nyomtam, és kéjesen dörgölőztem hozzá. Felnyögtem, amikor megéreztem Jasper farkát az ölemnek feszülni. Ő volt az első férfi az életemben, akivel idáig eljutottam, és sosem gondoltam volna, hogy ilyen fenomenális érzés lesz érezni, mennyire kíván engem. Csókokkal hintettem be a nyakát, majd a mellkasát, és elégedettség töltött el a sóhajtozását hallva. 

Egy hirtelen mozdulattal fölém kerekedett, és mosoly kúszott az ajkamra. Annyira kívántam őt. Örültem, hogy ismeri az érzéseimet, de hogy rásegítsek, összekulcsoltam a lábaimat a dereka körül, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Kezeimet a fejem fölé emelte, csuklómnál fogva szorított az ágyhoz, persze ügyelve arra, azért ne fájjon túlságosan. Meredező férfiasságát nekem nyomta, és csókokkal hintette be minden porcikámat. Ez túl sok volt, egész testemben remegtem. Sóhajtoztam és nyögdécseltem, ahogy az öle az enyémnek feszült. Ujjaimat a hajába túrtam, csukott szemmel élveztem érintését. Ajka a mellemre vándorolt, s habár a melltartóm fedte kebleimet, Jaspert ez nem akadályozta meg abban, hogy csókokkal hintse be. Kissé felemelkedtem az ágyról, ahogy ajka a szegycsontomhoz ért, kezét a mellemre simította, és rámarkolt. Kéjesen nyögtem fel, ahogy masszírozni kezdte, melleim tökéletesen illeszkedtek a tenyerébe. Szőke, göndör fürtjeibe túrtam, és még szorosabban vontam magamhoz, majd ujjaimat az oldalán futtattam végig. Elmosolyodtam, ahogy megremegett érintésem nyomán. 

Jasper kissé elhúzódott tőlem, és a csillogó, sötét fekete szemével meredt rám. Tekintete borzongással töltött el, egyszerűen gyönyörű volt. Végigsimított az arcomon, ujjait óvatosan körbejáratta előbb a felső, majd az alsó ajkamon. Vámpír volt, erről képtelen voltam megfelejtkezni, de sosem éreztem azt, hogy veszélyt jelentene rám nézve. Már a legelső pillanattól fogva szerettem őt, és ez sosem fog megváltozni. Számomra ő az igazi, ezt már akkor tudtam, amikor átmentünk, hogy bemutatkozzunk neki, de valamiért nem mertem beismerni. Sokáig tagadtam, de az érzéseim elől nem tudtam elmenekülni. Mindmáig emlékszem izzó pillantására, amely mindig is zavarba ejtett.  Tekintete különös volt, akárhányszor rám nézett, de a közelébe sem ért ahhoz, ahogy Alice-re pillantott. Megpróbáltam, Isten a megmondhatója, hogy tényleg igyekeztem elfelejteni őt, de nem ment. Túl mély nyomott hagyott a szívemben, egyszerűen képtelenség őt onnan kitörölni, még varázslattal sem lehetséges. 

Olyan óvatosan simogatott, mintha bármelyik pillanatban köddé válhatnék. Ajkait ismét az enyémre tapasztotta, ujjaimat a hajába túrtam, és csukott szemmel éveztem érintését a testemen. Úgy bánt velem, mintha egy óvatlan mozdulatától összetörhetnék, és ez melegséggel töltött el. Ujjai egyre lejjebb vándoroltak, mígnem elérte a farmerem szegélyét. Hatalmasat dobbant a szívem. Kívántam őt, ez kétségtelen, ugyanakkor ellentmondásos érzéseim támadtak a helyzettel kapcsolatban. Ez volt az első alkalom, hogy eddig eljutottam, még jó hogy megijedtem. Berezeltem, nem tehetek róla. Jasper százhetven éves, el sem tudtam képzelni hány nővel feküdhetett le, én pedig csak egy tapasztalatlan fruska voltam, aki világéletében félt a férfiaktól. Mert így volt. Összetörtem, amikor az edzőm drogot csempészett az italomba. Megbíztam benne, és meg sem fordult a fejemben, hogy az oktatóm, az ember, akire felnéztem és tiszteltem ilyet tesz velem. Magamba fordultam, majd’ mindennap sírtam, amikor senki sem látta és bármennyire is próbáltam megnyílni az emberek előtt, nem sikerült. Jártam randikra, mint a többi normális lány, tetszettek a helyes és dögös fiúk és számos tinis fellángolásom is volt, de amikor egy-egy sráccal kezdett volna komolyabbra fordulni a dolog, meghátráltam. Mindenkit eltaszítottam magamtól, mert így éreztem biztonságosnak.  Sokáig azt hittem, hogy velem van a baj, hogy képtelen vagyok szeretni másokat, mígnem egy nap rájöttem, csupán féltem. Nem mondtam el sok embernek, de egy Alice-szel folytatott beszélgetés során a Cullen család is hallhatta a történetet. Jasper tulajdonképpen segített szembeszállni saját magammal, már nem féltem. Úgy értem, a félelem most persze bennem volt egy egészséges mértékben, de többé már nem rettegtem. Amióta itt vagyok Forksban, a mindennapos sírások és a depresszióm is elmúlt. És most, ahogy Jasper szemébe néztem, nem éreztem mást, csak boldogságot és mérhetetlen nagy szeretetet. Szükségem volt rá, minden értelemben. 

Jasper nem is önmaga lett volna, ha nem tűnik fel neki pillanatnyi megingásom. Hátrébb húzódott, alkarján megtámaszkodva nézett le rám. Még mindig kapkodva vette a levegőt, de tekintete egy pillanat alatt komoly és határozott lett. – Még várhatunk ezzel – mondta gyengéden, és végigsimított az arcomon. Jasper szenvedett, ezt egyértelműen láttam rajta, és még így is képes lett volna megálljt parancsolni magának. Elmosolyodtam, és miközben közelebb húztam magamhoz, biztosítottam arról, nincs szükségem időre. Akartam őt itt és most. 

- Kívánlak – suttogtam halkan, kissé szégyenlősen, és hogy zavaromat leplezzem, megcsókoltam. Minden sejtem a csókjára szomjazott, gondolataim egy csapásra kiürültek a fejemből, és anélkül, hogy túlgondoltam volna, ujjaim a nadrágszíjánál kezdtek el matatni. Éreztem, hogy Jasper teste meg-megremeg, ez pedig még inkább felkorbácsolta érzéseimet. Elhúzódott kissé, és mire felkönyököltem, addigra a farmergatyája már a földön hevert. A nadrágom gombjaihoz nyúlt, és izgatottan néztem, ahogy lehúzza rólam a farmert. Pillantása lázba hozott, tekintete szinte falta a testem. Nem voltam különösebben csinos, erről a derekamon lévő úszógumik tanúskodhattak volna, de Jasper azt érzékeltette velem, tökéletes vagyok. Akkor pedig el is hittem neki. Beharaptam az ajkam, hogy visszafojtsak egy hangos nyögést, ahogy megéreztem combomat simogató kezét, ami egyre csak feljebb csúszott. Izgatottan emeltem feljebb a csípőm, és amikor ujjai végre elérték a céljukat, összerezzentem. 

Jasper idegesen mormolt egyet, homlokát az enyémre hajtotta, és anélkül, hogy felnézett volna, átnyúlt a fejem felett, hogy az éjjeliszekrényről elvegye a mobilját. Legördült rólam, és miközben beleszólt a telefonba, szorosan magához húzott.

- Igen, minden rendben – szólt bele a telefonba, pillantását azonban egy pillanatra sem vette le rólam, mintha attól félne, eltűnnék, ha elfordul. Keze a derekamon pihent, és apró köröket rajzolt le a bőrömre. Kirázott a hideg, és egyszerre mosolyogtunk egymásra. – Nem, tényleg nem szükséges. Hamarosan indulunk is haza – mondta még. Nem hallottam kivel beszél vagy hogy miről, s mivel nem akartam beleütni az orrom a magánbeszélgetésbe, a telefonomért nyúltam.  Hat nem fogadott hívásom volt, és két olvasatlan üzenetem. Apa úgy néz ki, nagyon aggódhatott már miattam, el is döntöttem, hogy hamarosan felhívom, hogy megnyugtassam, minden rendben. Nem volt szép tőlem, hogy nem hívtam fel, bár sejtelmem sem volt, hogy egy egész napra kiütöm majd magam. Megnyitottam az üzeneteket is, és fájdalom nyilallt a szívembe. Dylan írt nekem. A barátom, akit Forksban hagytam. Óvatosan húzódtam el Jaspertől, és habár biztosan észrevette rajtam a változást, nem állított meg. Igyekeztem nem ránézni, ahogy besétáltam a fürdőbe, de így is tudtam, hogy engem néz. Szörnyű bűntudatom támadt. 

Halkan csuktam be magam mögött az ajtót, és leültem a jó meleg padlóra az ajtó előtt. Megnyissam az SMS-t vagy ne? Mély levegőt vettem, megnyomtam a gombot, és olvasni kezdtem.

Nálatok jártam ma, hogy meglepjelek, de Carly mondta, sürgősen el kellett utaznod. Remélem minden rendben. Kérlek, írj vagy hívj, amint tudsz. Dylan

Összeszorult a szívem a sorokat olvasva. Tegnap este küldte. A barátom, akit az imént majdnem megcsaltam. Csak egy hajszál, egy ostoba hívás választott el attól, hogy félrelépjek. Könnybe lábadt a szemem. Sosem akartam ilyen nővé válni, nem tudom mi ütött belém. Dylan kedvel engem, és én is őt. Egészen összeillünk, és ez alatt nem csak azt értem, hogy ő is ember meg én is. Számos más dolog miatt jobban passzolunk egymáshoz, mint amennyire én Jasperhez. Ott van például… Nos, mindketten imádjuk a jó filmeket, a zenéket, meg… meg a kajákat. Igen. Ezek azért elég fontos dolgok, nem? Egészen jól kijöttünk egymással, szépen alakultak a dolgok kettőnk között, én pedig mindent elrontottam. Jasper sosem lehet az enyém, fel kell ébrednem ebből a leányálomból. Egy pillanatnyi habozás után megnyitottam a második SMS-t.

Most már tényleg aggódom! Még Tomnak sem veszed fel a telefont, szóval jogosan vagyok kiakadva. Remélem tényleg semmi bajod. Írj vagy hívj, nem számít hány óra van. Csak tudasd velem, hogy minden rendben. Dylan

Elrontottam mindent, szó szerint mindent. Hatalmas hibát követtem el. Mi van, ha Dylan megtudja mi történt itt? Mi van, ha véletlenül elárulom és meggyűlöl? Nem mondhatom el neki. Felálltam a padlóról, és vizet locsoltam az arcomra. Egészen elsápadtam, a hangulatom egy pillanat alatt vett száznyolcvan fokos fordulatot. Nem tehetem meg Dylannel, hogy nem mondom el neki. Hiszen joga van tudni és ez alapján dönteni. Fordított helyzetben én is ezt szeretném. Nincs rosszabb hazugságban élni. Nem tudnék a szemébe nézni, még akkor sem, hogy tudom, nem feküdtem le Jasperrel. Csak megcsókoltam, ennyi az egész, más nem történt… a legnagyobb baj viszont az, hogy érzéseket táplálok iránta, méghozzá intenzíveket a szűnni nem akaró fajtából. Ez már eleve felér egy megcsalással. El kell mondanom neki – határoztam el magam, és kiléptem a fürdőből. Egészen addig biztos voltam az elhatározásomban, amíg Jasper szemébe nem néztem. Most mihez kezdjek?