Meghoztam a frisst, tiszta szívemből sajnálom, hogy ennyi ideig vártatok rá. Nagyon igyekszem megemberelni magam, a miss.monya@citromail.hu e-mail címem már át is irányítottam a saját magán g-mailes fiókomra, így mostantól bármikor tudok válaszolni a leveletekre.
Igyekszem mostantól visszatérni a régi kerékvágásba, és betartani a határidőket. (Hozzá kell tennem, hogy ilyenkor a noszogatás tényleg segít, hogy összeszedjem magam és írni kezdjek!!)
Az Önzetlen szerelem című regényem hamarosan a végéhez ér, előreláthatólag még 5 fejezet lesz, és jön a Lopott szerelem, remélem várjátok, én már nagyon!!
Nem húzom tovább a szót, csak szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a fejezetet erősen 18-as karikával látom el, bár tudom, ez úgysem akadályoz meg benne senkit, hogy elolvassa. Én szóltam... :)
Arra kérnélek titeket, hogy mondjátok el a véleményeteket. Pipával vagy kommentel, de utóbbinak jobban örülnék! ;)
Jó olvasást!
Sok-sok puszi,
Monya
Megbánások sora
Nem tudtam volna megmondani, hány órán át tartott a szenvedésem. Abban
viszont biztos voltam, hogy még sosem éreztem ilyen intenzív, kínzó fájdalmat.
Mintha a Pokol legmélyebb bugyraiban lettem volna. Jasper
azonban egy pillanatra sem mozdult mellőlem. Hagyta, hogy körmeimet a bőrébe
mélyesszem, hogy sikítsak és sírjak. Hideg bőre kissé enyhítette az égő érzést
az ereimben, a bőrömön, de még így sem eléggé. Úgy éreztem, szétégek és hamuvá
leszek. Órák
teltek el így, nekem pedig egyre kevesebb erőm maradt. Szorosan kapaszkodtam
Jasperbe, és olyan közel bújtam hozzá, amennyire csak tudtam. Azt kívántam,
valaki szüntesse meg ezt a szörnyű fájdalmat, ami az ereimben áramlott végig.
A nap már alacsonyan járt, amikor a fájdalom alábbhagyott. Egyre jobban
érzékeltem a külvilágot, kezdtem tisztán gondolkozni, kezdtem felfogni, mi is
zajlik körülöttem. Láttam
a szobánkat, a bézs falakat, a sötétítőfüggönyöket, amelyek felfogták a nap
sugarait, és éreztem magam mellett Jaspert.
Elhúzódtam
kissé tőle, megtöröltem a sírástól megduzzadt szememet. Fájt, így gyorsan abba
is hagytam. Tekintetem végül Jezzre emeltem, s teljesen meghökkentem a
látványától. Úgy nézett ki, mint egy roncs. Karikás szeme talán még az enyémnél
is kellemetlenebb látványt nyújtott. Egészen eddig meg sem fordult a fejemben,
hogy az én fájdalmam az övé is. Végig sikítottam a hajnalt, ő azonban meg sem
mukkant. Egész végig csak engem csitítgatott. Bűntudatom az egekbe csapott,
szégyenkezve hajtottam le a fejem, amikor is feltűnt Jasper meztelen
felsőteste. Hangosan nyeltem egyet, és bosszúsan tapasztaltam milyen csend is
van körülöttem. Biztos hallja a heves szívverésem, amit a csupasz felsőtestének
látványa okozott. Jézusom, kiszáradt a torkom.
Oké Adne,
csak lazán! – próbáltam megnyugtatni magam, mégis összerezzentem, amikor Jasper
megszólalt.
- Azért
vettem le a pólóm, hogy lehűtsem a tested. Nagyon magas lázad volt –
magyarázta, miközben magára kapta a felsőjét. Legszívesebben elbújtam volna egy
szekrényben. Már a gondolataimban is olvas? Az arcom elvörösödött, és idegesen
babráltam a hajammal. – Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.
Nem zavar
egyáltalán – mondtam volna legszívesebben, ehelyett felkeltem az ágyból és
mosolyogva hátráltam el. – Hol van a bőröndöm? – kérdeztem inkább.
A bejárati
ajtó előtti bőröndtartóra mutatott. Minden erőmet összeszedtem, és kihúztam a táskát.
Nagyot nyögtem az erőlködéstől, s rájöttem, még közel sem vagyok jól. Azért az
már gáz, hogy egy táska kifogjon rajtam, még akkor is, ha női bőröndről van szó...
– Lezuhanyozom, mindjárt jövök.
Becsaptam
magam mögött az ajtót, mély lélegzetet vettem. Mégis mi van velem? Hogy
lehettem képes mindezekre? Hiszen megfosztottak az erőmtől. Nem szabadott volna
ezt tennem. Ha mindenegyes alkalommal ezt fogom érezni, ezt a kínzó fájdalmat,
amikor varázsolok, akkor talán jobb lenne, ha nem is léteznék. Soha többet nem
akarok ilyen fájdalmat érezni. Közelebb sétáltam a tükörhöz, és megmostam az
arcom. Az alkarom tiszta vér volt, sebesre kapartam a karom, de a sötét ereim legalább
már nem rajzolódtak ki olyan élesen. Nagy levegőt vettem, lekaptam magamról a
ruháimat és beléptem a zuhany alá.
Fejemet a
csempének támasztottam és visszatartottam a sírást. A torkom elszorult, s
akaratlanul is szakadozva vettem a levegőt. A víz lassan elszíneződött, ahogy
lemostam karomról az alvadt vért, miközben azon gondolkoztam, hogy bírta így
mellettem Jasper. Folyton azt hangoztatta, hogy Cullenék közül neki van a
legkisebb önuralma, hallottam, hogy mi történt Bella születésnapi buliján,
kívülről ismertem az egész történetet. De igazából ő volt az egyetlen, aki nem
hitt magában. Sosem gondoltam volna,
hogy egy vámpírnak is lehet kisebbrendűségi komplexusa, de Jaspernek volt. Az a
legnagyobb baj, hogy ő nem látja saját magát tisztán, csak egy eltorzult
alakot. Egy szörnyet. Talán ezért volt neki ilyen fontos Alice. Ő volt az
egyetlen az életében, aki biztosította arról, hogy ezerszer jobb, mint ahogy azt
saját magáról hiszi. Ő volt a lelke tükre, aki látta a benne lévő jót. És most,
hogy ő már nincs, senki sem emlékezteti a szívében rejlő jóságra. Meg kell
tanulnia hinni magában és ehhez nincs szüksége másokra. Csupán meg kell
találnia azt a bizonyos tükröt. Meg kell látnia a jót önmagában, amit mi nap
mint nap látunk benne.
Kiléptem a
zuhanyfülkéből, s törölközőbe csavartam a hajamat, míg kerestem magamnak pár
göncöt, amit magamra kaphattam. Felvettem a kedvenc farmerem egy mélykék
pólóval. Pár perc múlva kiléptem az ajtón, tekintetemmel Jaspert kerestem. Az
ablaknál állt, háttal nekem. Szó nélkül a Jasper által szépen megvetett ágyhoz
sétáltam, és leültem rá. Ujjaimat végigfuttattam a pihe-puha takarón, végül
rápillantottam.
- Sajnálom!
– szóltam. Elfordult az ablaktól, kérdő tekintettel meredt rám. – Igazad volt,
nem kellett volna ennyire megerőltetnem magam. Én csak segíteni akartam és az
érzéseim teljesen magukkal ragadtak. Nem gondoltam a következményekre, és
legfőképpen azt sajnálom, hogy nem gondoltam rád.
Jasper
ellépett az ablaktól, és leült velem szemben az ágyra. – Meg kellett tenned, a helyedben én is ezt
tettem volna.
- Tényleg?
- Igen
–bólintott, és halvány mosoly kúszott az arcára. – Nincs jobb dolog segíteni
másoknak, és ha a családodról van szó, azokról, akiket szeretsz, semmi sem
akadályozhat meg minket.
- De megint
elhamarkodottan cselekedtem. Önző vagyok, eszembe sem jutott, hogy te min
mehetsz majd keresztül. Hogy te is érzed majd azt, amit én. Ne haragudj! Nem
akartam, hogy te is átéld ezt. Én… – Hiába kerestem a szavakat, nem tudtam
befejezni. Az volt az igazság, hogy megrémültem magamtól. Féltem az erőmtől.
Teljesen átvette felettem az irányítást, és ez halálra rémisztett.
- Ne
foglalkozz ezzel. Már megmondtam, hogy én is ugyanígy cselekedtem volna.
Különben is… – hirtelen hagyta félbe a mondatot, és apró ráncok jelentek meg a
homlokán, ahogy rám meredt.
- Mi az? –
kérdeztem vissza zavartan.
- Én is pont
ezt akartam kérdezni tőled. Jól érzem, hogy te… Talán félsz tőlem?
- Hogy mi? –
A hangom megemelkedett pár oktávval Jasper ostoba feltételezésétől. – Nem,
dehogy. Sosem félnék tőled, tudom, hogy nem bántanál. Én csak…
- Te csak? –
kérdezett vissza, miután félbehagytam a mondatot. Nem kívánkozott elmondani és
ezáltal felfedni még egy gyengeségemet, de muszáj volt valakivel beszélnem,
máskülönben beleőrültem volna. Kinyitottam a számat, hogy elmondjam, de a
szavak egyszerűen a torkomra fagytak. Idegesen túrtam bele a hajamba, és előre-hátra
billegtem, mint egy őrült.
- Adne,
kezdesz megijeszteni. Beszélj hozzám – kérte, és tenyerét a hátamra simította.
Könnyes
szemekkel néztem fel rá, láttam mennyire aggódik értem, és a szavak egyszerűen
csak kibuktak belőlem. – Félek! Rettenetesen félek magamtól, az erőmtől. Ami
tegnap történt, az… Nem lett volna szabad megtörténnie. Hogy lehetséges? Hogy
lehettem képes mindezekre? – követeltem választ, és csak akkor tűnt fel, hogy
Jasper pólóját markolom, amikor kezét az enyémre fektette.
- Nem tudom,
de ki fogjuk deríteni.
- Nem
akarom, hogy a többiek megtudják. Főleg azt nem, hogy Tessáék fülébe jusson. El
sem tudom képzelni, mit tennének velem. Nem tudhatják meg, még nem!
- Megígérem,
hogy nem mondok nekik semmit.
- Azt
hiszem, még nem állok készen a varázslásra. Félek, Jasper. Mi van, ha az erőm
túl nő rajtam? Első kézből tudod, mi mindenre vagyok képes. Láttad, mi történt
tegnap is. Mi van, ha ez az egész felemészt? Ha nem fogom tudni irányítani és
végez velem? – Jasper összerezzent a feltételezésemet halván és még közelebb
ült hozzám.
- Ott
leszek, hogy segítsek neked. Bármi történjék is – válaszolta, és nagyot dobbant
a szívem. Elhittem, hogy komolyan gondolja, hogy számíthatok rá. Némán
bólintottam, és letöröltem a könnycseppeket az arcomról. – Sosem foglak magadra
hagyni. Bármi történjék is veled, megoldást találunk rá. Mindent megtennék
érted – mondta, és elállt a lélegzetem, amikor Jasper két tenyere közé fogta az
arcomat. Amikor tekintetét a számra szegezte, egyenesen görcsbe rándult a
gyomrom. Mintha ezer-és ezer pillangó verdesett volna a gyomromban, és
egyszeriben mindenről elfelejtkeztem. Nem volt bennem többé félelem, vagy
aggódás, egyszerűen csak ő volt és én. Hatalmasat dobbant a szívem, ahogy felém
hajolt. Sosem gondoltam volna, hogy ez
egyszer meg fog történni, azt pedig, hogy ő fog kezdeményezni meg pláne nem. De
így volt, és egy örökké valóságnak tűnt, mire az ajkát az enyémre tapasztotta.
Egyszeriben mintha áramütés ért volna. Fogalmam sincs mi történt velem, vagy
hogy honnan vettem a bátorságot, de lovaglóhelyzetben az ölébe helyezkedtem.
Sosem éreztem magam ilyen felhőtlenül boldognak és gondtalannak, Jasper íze és
illata teljesen megszédített. Nem tehettem róla, egyszerűen elvette az eszem.
Nyelve hegyével végignyalta az ajkamat, nekem pedig nem kellett több. Szétnyílt
az ajkam, és felnyögtem az érzéstől, ahogy kóstolgatni kezdett. Olyan régóta
vártam már erre a pillanatra, és most az egész olyan volt, mintha csak az egyik
megszokott álmomba csöppentem volna. Talán ép ezért váltam merészebbé, féltem,
hogyha felkelek, ugyanazt a szúró fájdalmat érzem majd a szívemben, amit mindig
is éreztem, amikor rájöttem, csak álmodtam. A kezdeti lágy, puhatolózó csók
hamar vált szenvedélyessé és vaddá, csípőmet kéjesen dörzsöltem az öléhez.
Egyetlen rövid pillanatra vált el csupán az ajkunk, amíg levettem róla a
felsőjét. Élvezettel simítottam végig meztelen felsőtestén, ujjaim bejárták
izmos hasfalát és mellkasát. Elgyengültem, amikor a nyakamat kezdte el
csókolgatni. Túl tökéletes volt ez a pillanat, hogy igaz legyen. Ujjaimat ismét
a mellkasára simítottam, és tenyeremmel késztettem, hogy elterüljön az ágyon. A
pólóm szegélyéhez nyúltam, határozott mozdulattal kaptam le magamról, és
hatalmasat dobbant a szívem Jasper éhes tekintetétől. Dögösnek és szexinek
éreztem magam. Lehajoltam egy hosszú, szenvedélyes csókra, melleimet a
mellkasához nyomtam, és kéjesen dörgölőztem hozzá. Felnyögtem, amikor
megéreztem Jasper farkát az ölemnek feszülni. Ő volt az első férfi az
életemben, akivel idáig eljutottam, és sosem gondoltam volna, hogy ilyen
fenomenális érzés lesz érezni, mennyire kíván engem. Csókokkal hintettem be a
nyakát, majd a mellkasát, és elégedettség töltött el a sóhajtozását hallva.
Egy hirtelen
mozdulattal fölém kerekedett, és mosoly kúszott az ajkamra. Annyira kívántam
őt. Örültem, hogy ismeri az érzéseimet, de hogy rásegítsek, összekulcsoltam a
lábaimat a dereka körül, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Kezeimet a fejem
fölé emelte, csuklómnál fogva szorított az ágyhoz, persze ügyelve arra, azért ne
fájjon túlságosan. Meredező férfiasságát nekem nyomta, és csókokkal hintette be
minden porcikámat. Ez túl sok volt, egész testemben remegtem. Sóhajtoztam és
nyögdécseltem, ahogy az öle az enyémnek feszült. Ujjaimat a hajába túrtam, csukott
szemmel élveztem érintését. Ajka a mellemre vándorolt, s habár a melltartóm
fedte kebleimet, Jaspert ez nem akadályozta meg abban, hogy csókokkal hintse
be. Kissé felemelkedtem az ágyról, ahogy ajka a szegycsontomhoz ért, kezét a
mellemre simította, és rámarkolt. Kéjesen nyögtem fel, ahogy masszírozni
kezdte, melleim tökéletesen illeszkedtek a tenyerébe. Szőke, göndör fürtjeibe
túrtam, és még szorosabban vontam magamhoz, majd ujjaimat az oldalán futtattam
végig. Elmosolyodtam, ahogy megremegett érintésem nyomán.
Jasper kissé
elhúzódott tőlem, és a csillogó, sötét fekete szemével meredt rám. Tekintete
borzongással töltött el, egyszerűen gyönyörű volt. Végigsimított az arcomon,
ujjait óvatosan körbejáratta előbb a felső, majd az alsó ajkamon. Vámpír volt, erről
képtelen voltam megfelejtkezni, de sosem éreztem azt, hogy veszélyt jelentene
rám nézve. Már a legelső pillanattól fogva szerettem őt, és ez sosem fog
megváltozni. Számomra ő az igazi, ezt már akkor tudtam, amikor átmentünk, hogy
bemutatkozzunk neki, de valamiért nem mertem beismerni. Sokáig tagadtam, de az
érzéseim elől nem tudtam elmenekülni. Mindmáig emlékszem izzó pillantására,
amely mindig is zavarba ejtett. Tekintete
különös volt, akárhányszor rám nézett, de a közelébe sem ért ahhoz, ahogy
Alice-re pillantott. Megpróbáltam, Isten a megmondhatója, hogy tényleg
igyekeztem elfelejteni őt, de nem ment. Túl mély nyomott hagyott a szívemben,
egyszerűen képtelenség őt onnan kitörölni, még varázslattal sem lehetséges.
Olyan
óvatosan simogatott, mintha bármelyik pillanatban köddé válhatnék. Ajkait ismét
az enyémre tapasztotta, ujjaimat a hajába túrtam, és csukott szemmel éveztem
érintését a testemen. Úgy bánt velem, mintha egy óvatlan mozdulatától
összetörhetnék, és ez melegséggel töltött el. Ujjai egyre lejjebb vándoroltak,
mígnem elérte a farmerem szegélyét. Hatalmasat dobbant a szívem. Kívántam őt,
ez kétségtelen, ugyanakkor ellentmondásos érzéseim támadtak a helyzettel
kapcsolatban. Ez volt az első alkalom, hogy eddig eljutottam, még jó hogy
megijedtem. Berezeltem, nem tehetek róla. Jasper százhetven éves, el sem tudtam
képzelni hány nővel feküdhetett le, én pedig csak egy tapasztalatlan fruska
voltam, aki világéletében félt a férfiaktól. Mert így volt. Összetörtem, amikor
az edzőm drogot csempészett az italomba. Megbíztam benne, és meg sem fordult a
fejemben, hogy az oktatóm, az ember, akire felnéztem és tiszteltem ilyet tesz
velem. Magamba fordultam, majd’ mindennap sírtam, amikor senki sem látta és
bármennyire is próbáltam megnyílni az emberek előtt, nem sikerült. Jártam
randikra, mint a többi normális lány, tetszettek a helyes és dögös fiúk és
számos tinis fellángolásom is volt, de amikor egy-egy sráccal kezdett volna
komolyabbra fordulni a dolog, meghátráltam. Mindenkit eltaszítottam magamtól,
mert így éreztem biztonságosnak. Sokáig
azt hittem, hogy velem van a baj, hogy képtelen vagyok szeretni másokat, mígnem
egy nap rájöttem, csupán féltem. Nem mondtam el sok embernek, de egy Alice-szel
folytatott beszélgetés során a Cullen család is hallhatta a történetet. Jasper tulajdonképpen
segített szembeszállni saját magammal, már nem féltem. Úgy értem, a félelem most
persze bennem volt egy egészséges mértékben, de többé már nem rettegtem. Amióta
itt vagyok Forksban, a mindennapos sírások és a depresszióm is elmúlt. És most,
ahogy Jasper szemébe néztem, nem éreztem mást, csak boldogságot és mérhetetlen
nagy szeretetet. Szükségem volt rá, minden értelemben.
Jasper nem
is önmaga lett volna, ha nem tűnik fel neki pillanatnyi megingásom. Hátrébb húzódott,
alkarján megtámaszkodva nézett le rám. Még mindig kapkodva vette a levegőt, de
tekintete egy pillanat alatt komoly és határozott lett. – Még várhatunk ezzel –
mondta gyengéden, és végigsimított az arcomon. Jasper szenvedett, ezt
egyértelműen láttam rajta, és még így is képes lett volna megálljt parancsolni
magának. Elmosolyodtam, és miközben közelebb húztam magamhoz, biztosítottam
arról, nincs szükségem időre. Akartam őt itt és most.
- Kívánlak –
suttogtam halkan, kissé szégyenlősen, és hogy zavaromat leplezzem,
megcsókoltam. Minden sejtem a csókjára szomjazott, gondolataim egy csapásra kiürültek
a fejemből, és anélkül, hogy túlgondoltam volna, ujjaim a nadrágszíjánál kezdtek
el matatni. Éreztem, hogy Jasper teste meg-megremeg, ez pedig még inkább
felkorbácsolta érzéseimet. Elhúzódott kissé, és mire felkönyököltem, addigra a farmergatyája
már a földön hevert. A nadrágom gombjaihoz nyúlt, és izgatottan néztem, ahogy
lehúzza rólam a farmert. Pillantása lázba hozott, tekintete szinte falta a
testem. Nem voltam különösebben csinos, erről a derekamon lévő úszógumik tanúskodhattak
volna, de Jasper azt érzékeltette velem, tökéletes vagyok. Akkor pedig el is hittem
neki. Beharaptam az ajkam, hogy visszafojtsak egy hangos nyögést, ahogy
megéreztem combomat simogató kezét, ami egyre csak feljebb csúszott. Izgatottan
emeltem feljebb a csípőm, és amikor ujjai végre elérték a céljukat,
összerezzentem.
Jasper
idegesen mormolt egyet, homlokát az enyémre hajtotta, és anélkül, hogy
felnézett volna, átnyúlt a fejem felett, hogy az éjjeliszekrényről elvegye a
mobilját. Legördült rólam, és miközben beleszólt a telefonba, szorosan magához
húzott.
- Igen,
minden rendben – szólt bele a telefonba, pillantását azonban egy pillanatra sem
vette le rólam, mintha attól félne, eltűnnék, ha elfordul. Keze a derekamon
pihent, és apró köröket rajzolt le a bőrömre. Kirázott a hideg, és egyszerre
mosolyogtunk egymásra. – Nem, tényleg nem szükséges. Hamarosan indulunk is haza
– mondta még. Nem hallottam kivel beszél vagy hogy miről, s mivel nem akartam
beleütni az orrom a magánbeszélgetésbe, a telefonomért nyúltam. Hat nem fogadott hívásom volt, és két
olvasatlan üzenetem. Apa úgy néz ki, nagyon aggódhatott már miattam, el is
döntöttem, hogy hamarosan felhívom, hogy megnyugtassam, minden rendben. Nem
volt szép tőlem, hogy nem hívtam fel, bár sejtelmem sem volt, hogy egy egész
napra kiütöm majd magam. Megnyitottam az üzeneteket is, és fájdalom nyilallt a
szívembe. Dylan írt nekem. A barátom, akit Forksban hagytam. Óvatosan húzódtam
el Jaspertől, és habár biztosan észrevette rajtam a változást, nem állított
meg. Igyekeztem nem ránézni, ahogy besétáltam a fürdőbe, de így is tudtam, hogy
engem néz. Szörnyű bűntudatom támadt.
Halkan
csuktam be magam mögött az ajtót, és leültem a jó meleg padlóra az ajtó előtt.
Megnyissam az SMS-t vagy ne? Mély levegőt vettem, megnyomtam a gombot, és
olvasni kezdtem.
Nálatok jártam ma, hogy meglepjelek,
de Carly mondta, sürgősen el kellett utaznod. Remélem minden rendben. Kérlek,
írj vagy hívj, amint tudsz. Dylan
Összeszorult
a szívem a sorokat olvasva. Tegnap este küldte. A barátom, akit az imént
majdnem megcsaltam. Csak egy hajszál, egy ostoba hívás választott el attól,
hogy félrelépjek. Könnybe lábadt a szemem. Sosem akartam ilyen nővé válni, nem
tudom mi ütött belém. Dylan kedvel engem, és én is őt. Egészen összeillünk, és
ez alatt nem csak azt értem, hogy ő is ember meg én is. Számos más dolog miatt
jobban passzolunk egymáshoz, mint amennyire én Jasperhez. Ott van például… Nos,
mindketten imádjuk a jó filmeket, a zenéket, meg… meg a kajákat. Igen. Ezek
azért elég fontos dolgok, nem? Egészen jól kijöttünk egymással, szépen
alakultak a dolgok kettőnk között, én pedig mindent elrontottam. Jasper sosem
lehet az enyém, fel kell ébrednem ebből a leányálomból. Egy pillanatnyi habozás
után megnyitottam a második SMS-t.
Most már tényleg aggódom! Még Tomnak
sem veszed fel a telefont, szóval jogosan vagyok kiakadva. Remélem tényleg
semmi bajod. Írj vagy hívj, nem számít hány óra van. Csak tudasd velem, hogy
minden rendben. Dylan
Elrontottam
mindent, szó szerint mindent. Hatalmas hibát követtem el. Mi van, ha Dylan
megtudja mi történt itt? Mi van, ha véletlenül elárulom és meggyűlöl? Nem
mondhatom el neki. Felálltam a padlóról, és vizet locsoltam az arcomra. Egészen
elsápadtam, a hangulatom egy pillanat alatt vett száznyolcvan fokos fordulatot.
Nem tehetem meg Dylannel, hogy nem mondom el neki. Hiszen joga van tudni és ez
alapján dönteni. Fordított helyzetben én is ezt szeretném. Nincs rosszabb
hazugságban élni. Nem tudnék a szemébe nézni, még akkor sem, hogy tudom, nem
feküdtem le Jasperrel. Csak megcsókoltam, ennyi az egész, más nem történt… a
legnagyobb baj viszont az, hogy érzéseket táplálok iránta, méghozzá
intenzíveket a szűnni nem akaró fajtából. Ez már eleve felér egy megcsalással. El
kell mondanom neki – határoztam el magam, és kiléptem a fürdőből. Egészen addig
biztos voltam az elhatározásomban, amíg Jasper szemébe nem néztem. Most mihez
kezdjek?
4 megjegyzés:
Kedves Monya!
Nagyon vártam már a friss részt és bevallom megleptél. Nem ilyen folytatásra számítottam, kellemesen csalódtam!
Édes Jaspertől, hogy a fájdalmak ellenére is Adne mellett maradt. Viszont ami majdnem megtörtén köztük huh, azta! Ne ez az amire nem számítottam. Érthető a lány reakciója Dylan üzeneti láttán, na de azért mégis ilyen alkalmat kihagyni :D
Hisz ami Vegasban történik az ott is marad!
Na, de persze érthető hisz mégis csak egy normális lány és nem egy könnyűvérű cafka.
Ami leginkább meglepett hisz Adne érzelmeiről ha minimálisan is, de volt sejtésünk, Jasper tettei voltak. Ami viszont nagyon fúrja az oldalam, hogy vajon komolyan is gondolta vagy inkább csak a lány átvett fájdalma által szerzett frusztráció alakította ki nála?!
Nagyon várom a következő részt remélem kicsit hamarabb megkapjuk, mint ezt :)
Kellemes nyarat és szép hétvégét xx Maya
Ui.: ne haragudj a kusza kommentemért, igyekeztem minden a gyakorlatból megmaradt erőmet összeszedni!
Kedves Maya!
Áh, ennek örülök! Szeretek meglepetéseket okozni. :))
Jó, jó, ezek mind remek kérdések, és megígérem, hogy ezekre mind választ kapsz majd. :D
Szörnyen restellem, hogy ennyire megvárakoztattalak titeket, szóval most megpróbálok rákapcsolni és kiengesztelni titeket. :)
Ugyan, semmi gond nem volt ezzel a kommenttel! :) Köszönöm, hogy írtál, sokat jelent nekem!
Puszi,
Monya
Jaj monya... kérlek hozd a frisset mert megőrülök...
Ugye ezt te sem akarok. Komolyan mondom már majd megöl a kíváncsiság hogy mi lesz. Remélem hogy adne visszamegy jasperhez mert ugy erzem hogy a mostani pasijával szakítania kellene hogy lelkiismeretfurdalás nélkül lehessen jasperrel. már mind a ketten megérdemelnék a boldogságot.
Remélem hamarosan olvashatjuk az új fejezetet. És kérlek ne hagyd abba mert sokunk nem ír hsz-t de itt van és várja a frisst. Fojtsd mert itt vagyunk!!!!:))))
Cintiiii
Szia! :)
Az biztos, hogy eleget szenvedtek és mindketten megérdemlik, hogy boldogok legyenek. De mikor szokott ez ilyen egyszerű lenni? Sajnos az életben semmi sem az. :)
Nagyon szépen köszönöm a biztató szavakat, igazán jól estek. :) <3 Az írás a mindenem, nem szeretném abbahagyni. :)
Sok puszi,
Monya
Megjegyzés küldése