Sziasztok!

Sajnálom, hogy még most sem frissel jövök. Ami azt illeti, már kész van régóta, csak a bétámnál kicsit elhúzódtak a dolgok. Bocsánat! Amint visszaküldi, felrakom. Az lesz az első dolgom.
Ami a fejezetet illeti, innentől kezdődnek igazán a furcsaságok. :)
Frissíteni pedig sűrűbben próbálok, rajta vagyok az ügyön.

A folytatásról

Sziasztok!

Nos, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy szeretnétek-e, ha megírnám Az utolsó esély folytatását? Lassan a vége felé járok, így érdekelne a véleményetek. Erről indítottam is egy közvélemény kutatást, szavazzatok, és kérdezzetek bátran!

***

A másik dolog pedig egy ajánlat lenne. Látom, hogy nem igazán akarjátok megírni a véleményeteket. Tudom, hogy nem rakok fel sűrűn fejezeteket, de higgyétek el, ha többet írnátok nekem, gyorsabb lennék. Nem tudom érdekelne-e egyáltalán valakit, csak gondoltam megpróbálom. Az első komment íróknak elküldeném korábban, bétázatlanul a fejezetet. ( Csak írjatok egy levelet, hogy tudjam az e-mail címetek)
Sajnálom, csak ezzel szolgálhatok!

Az utolsó esély- 15. fejezet

Sziasztok!
Nem akarok házsártos öregasszonynak tűnni, de érdekelne, miért nem írjátok meg a véleményeteket? Jóformán semmi visszajelzést nem kapok tőletek, pedig nagyon örülnék neki. Hát ennyire rosszak lennének?
Mindenesetre nem fogom abba hagyni a történetet, nem szeretek félbehagyni semmit sem. De azért örülnék, ha írnátok!!
Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást!

Fogságban

A földről épp felkelő Jasper nem mozdult. Megdermedt, mintha sóbálvánnyá változott volna.

Kiabáltam neki, de meg sem moccant. Pánik uralkodott el felettem, és ijedten csapkodtam, majd megpróbáltam kiszabadulni kezeiből, de azok vasmarokként tartottak fogva.

 - Mit csináltatok vele? Engedjetek el! - kiáltottam torkom szakadtából, de nem feleltek. Helyette futni kezdtek, messzire a Cullen háztól. Vergődtem Christian kezében, de mind hiába, csak magamat fárasztottam le vele.

Hosszú, kínkeserves perceket, esetleg órákat mehettünk - vagyis rohantak velem. Őszintén nem tudom mennyi idő telt el, arról pedig pláne gőzöm sem volt, hogy merre haladtunk. A szememet sem tudtam nyitva tartani huzamosabb ideig - hiszen Christian olyan hihetetlen sebességgel rohant -, nemhogy még az utat is figyeljem.

Egy idő után fokozatosan lassult a tempó, mígnem gyalogolni nem kezdtek. A szememet kinyitottam, s egy elhagyatott házat pillantottam meg. Rozoga volt, s úgy tűnt, bármelyik pillanatban összedőlhet. Hatalmas nagy erdő vette körbe, nem láttam mást, csak fát, vagyis, ha pontos akarok lenni, fenyőt. Amint közelebb értünk, az ajtó kinyílt, és Daniel sétált felénk.

 - Na, végre! Azt hittem, sosem értek ide - mondta drámaian, miközben szemét egy pillanatra sem vette le rólam

 - Akadt még egy kis dolgunk. Amber hol van?

 - Nemrég váltottunk műszakot - pillantott fel komolyabban Christianre.

 - Akkor menj és hívd őt ide.

 - De hát…

 - Nincs semmi de! Kotródj innen! - kiáltott rá, mire Daniel szeme dühösen csillant meg, de egy szó nélkül, alázattal távozott.

Belépett a házba, és ledobott a földön heverő matracra.

 - Hol vagyunk, és miért hoztatok ide?- próbáltam faggatózni, de nem feleltek. Még csak rám sem néztek, helyette egymás között halkan diskuráltak. Próbáltam fülelni, de semmit sem hallottam.

Óvatosan körbenéztem a kiskunyhóban, de semmi extra nem volt benne. Minden üres volt, berendezési tárgyak sehol. Majd Ian kiment a kunyhóból, ezzel magunkra hagyva. Rápillantottam, de Chrisitan egy percig meg sem mozdult. Arca rezzenéstelen volt, elgondolkodó. Aztán rám kapta a tekintetét, és megindult felém. Hátrébb csúsztam, míg meg nem éreztem a falat mögöttem. Halvány mosolyra húzta száját, és leült velem szemben. Végigsimított az arcomon, majd egyre közelebb hajolt. Ijedten toltam el őt magamtól, de mindhiába. Kezdett deja vu érzésem lenni. A földön hevertem, miközben ő rám feküdt, és simogatni kezdte a combomat.

Majd az ajtó egyszer csak kicsapódott, s belépett rajta egy csinos, szőke lány. Nem győztem hálálkodni Istennek! A nő haja a háta közepéig ért, a szeme vörös volt, s tekintete szikrákat szórt, amikor rám nézett. Gondolom, ő lehet Amber.

Christian felsóhajtott, feltápászkodott rólam, és elé sétált.

 - Minden rendben volt?

 - Tudod, hogy igen. Bármit rám bízhatsz, és én tökéletesen teljesítem - mondta, majd végigsimított Christian mellkasán.

Lerázta magáról a kezét, majd az ajtó felé indult.

 - Mindjárt jövök, vadászok egyet. Ja, és vigyázz rá - bökött rám, de mielőtt távozhatott volna, a lány felkiáltott.

 - Várj! Tudod jól, hogy nem szeretem, ha más lányokkal vagy - mondta dühösen, fojtott hangon.

 - Azt hiszed, érdekel ez engem? Nem vagy a társam! - mondta. Majd Amber elkapta Christian kezét, aki hirtelen kiáltott fel. Úgy tűnt, mintha fájdalmai lennének, majd összeesett.

Amber abban a pillanatban elvette a kezét és leguggolt elé, majd kezét az arcára tette, de most nem kiáltott fel.

Nem igazán tudtam nyomon követni, mi is történt, de a következő pillanatban már a falhoz nyomta a lányt, és vadul csókolta.

Undorodva fordultam arrébb, hogy ne legyek szemtanúja ennek az egésznek. Sokkoló volt, kínos és megdöbbentő.

Azt kívántam, bár a keresésemre indulna a Cullen család, és megmentenének. El akartam szabadulni innen, de tudtam, ez egy képtelen ötlet, még így is, hogy csak Amber lesz itt. Talán meg tudnám győzni, hogy engedjen el. Aztán eszembe jutott a kis üdvözlő pillantása, és rögtön elment a kedvem ettől. 

Vajon meg akarnak egyáltalán keresni? Ebben valahogy majdnem biztos voltam. Lehet, hogy Edward hallaná a gondolataimat, ha engedném neki. Így hát eleget tettem, és lassan leengedtem a falat.

Christian elment és Amber lassan fordult felém. Eszembe jutott a képessége és megijedtem, hogy rajtam is használni fogja. Tudtam, hogy ezzel is fájdalmat tudna okozni. Aztán eszembe jutott az én „erőm” is. Lehetséges, hogy nem tudná használni rajtam? Úgy gondoltam, nem, de azt akartam, hogy Edwardnak sikerüljön rám találnia. Melyik ér többet? Egy kis fájdalom vagy az esély arra, hogy megtaláljanak? Magam sem tudtam.

 - Nem fogom engedni, hogy elvedd őt tőlem!

 - Hidd el, eszem ágában sincs semmi ilyesmi. Komolyan. Én csak el akarok menni innen. Engedj el, és soha többet nem fogsz látni. Kérlek! - könyörögtem neki.

 - Ha elengedlek, Christian nagyon dühös lesz. Hidd el, aki egyszer itt köt ki, nem mehet el sehova.

- Voltak mások is? - kérdeztem döbbenten.

 - Persze - mondta magától értetődően. Egy pillanatra mintha megvillant volna valami a szemeiben, de jobbnak láttam befogni a számat.

Hirtelen elém lépett, és leguggolt elém. Az arcán egy szokatlanul kedvesnek tűnő mosoly volt, mégsem tudtam megbízni benne. Nekem csak egy gondolat járt a fejemben. Engedjem, hogy használja az erejét, vagy ne? Kezét felemelte, s felém nyújtotta.

 - Ez egy kicsit fájni fog - nevetett fel, majd hozzám ért.

A fájdalom hirtelen tört rám, és elviselhetetlen volt. Nem is tudtam semmi máshoz hasonlítani, sosem éreztem még ilyet. Talán olyan volt, mintha valaki savat öntene rám, elütne egy kamion, és ezzel egy időben egy profi bokszoló zúzná szét a csontjaimat. Nem bírtam ki, hogy ne kiáltsak fel. Ordítoztam a segítségért.

Azt kívántam, bár meghalnék, csak ne érezzem. A látásom egyre homályosabb lett, alig érzékeltem a külvilágot, és úgy éreztem, közel állok az ájuláshoz. Kezdtem elveszíteni az eszméletem, de akkor a fájdalom hirtelen eltűnt, mintha elvágták volna.

Próbáltam csillapítani a légzésemet, de a zihálás nehezen akart abbamaradni. Kinyitottam a közben lecsukódott szemem, és Iant pillantottam meg, aki a falnál lévő Ambert fojtogatta.

 - Tudod jól, hogy nem bánthatjuk őt. Most figyelmeztettelek utoljára.

 - Engedj el! Ne mondd meg nekem, mit tegyek és mit ne. Te vagy köztünk a legidősebb, de nem dirigálhatsz nekem – mondta szikrázó szemekkel, majd hirtelen nevetni kezdett, és megcsókolta Iant, aki durván eltolta magától.

 - Csak azért, mert Christian szeretője vagy, ne hidd azt, hogy nem öllek meg. Ő is ezt tenné, ha megtudná. Ne képzelj túl sokat magadról, hiszen te is nélkülözhető vagy. És dönts, kit választasz! Ne okozz fájdalmat Danielnek.

 - Mióta baj, hogy több vasat tartok a tűzbe? - Megindult az ajtó felé, de még visszanézett rám. - Nem értem, mit kedvel benned Chris - mondta, majd a szőke démon ki is ment.

 - Jól vagy?- kérdezte Ian, majd lassan megindult felém.

 - Azt hiszem. Köszönöm az előbbit! - Tudtam, hogy csak azért segített, mert nem eshet bajom, de akkor is hálás voltam. Ha tovább kell elviselnem azt a fájdalmat, nem tudom, mi lett volna velem. Bele is borzongtam félelmemben, amit ő félre is értett.

 - Fázol? Hozzak egy paplant? – kérdezte.

Meglepetten néztem rá, majd megráztam a fejem. Leült velem szembe a szoba túloldalán, és elgondolkodva figyelt engem.

 - Kérdezhetek valamit?

 - Persze - felelte egy kis habozás után, s ajkain halvány mosoly bujkált.

- Ott, az erdőben, amikor rám találtatok… - kezdtem, de tekintete kicsit sötétebb lett, mégsem hagytam abba. Kíváncsi voltam. – Hogy csináltad?

 - A képességemmel - mondta egyszerűen, mire egy grimaszt vágtam. Ő pedig elvigyorodott ezen.

 - Úgy érted, meg tudod fagyasztani az embereket?

 - Úgy értem, az időt tudom megállítani - mondta, mire én elképedtem.

 - De Jasper ugye jól van? - Tudtam, hogy az ellenségtől nem a legjobb dolog megkérdezni, de tudnom kellett, mi van vele. Aggódtam érte.

 - Jól. - Hatalmas kő, sőt, inkább szikla esett le a szívemről, s hangosan fújtam ki a levegőt.

 - Tudod, nagyon jó képességed van. Jesszusom, mennyit használtam volna dogaírásoknál - képzeltem el egy pillanatra, és mosoly szaladt a számra erre a gondolatra.

A beszélgetés, vagy ami köztünk folyt, abba is maradt. Valahogy úgy éreztem, tőle nem kell félnem… annyira.

Friss

Sziasztok!

Bocsánat, hogy még nem fejezettel jövök, de sok dolgom volt. Nem rég vagyok túl az előrehozott érettségin és hétvégén nem volt rá időm, de hamarosan kész lesz. A héten még van egy házi dogám, amit meg kell csinálnom, de jövőhét elejére bízom benne, hogy feltudom rakni.

Újabb díjak

Sziasztok!

Ismét díjakkal gazdagodott a blogom, amit szeretnék megköszönni Pharm-nak. :)

Szabályok a díjakhoz:
- Kitenni a díjat a blogodra
- Azt, akitől ezt a díjat kaptad linkben megjelölni a bejegyzésben.
- Leírni magadról pár dolgot.
- Továbbküldeni 1-3 blogtársadnak, aki szíved szerint megérdemli.
- Értesíteni őket eme hírről.

Néhány dolog magamról:

- Kedvenc sorozatom a Dr csont

- Érdekel a katonaság

- Egyetlen ismerősöm sem tudja, hogy írok- szóval vigyázz, lehet hogy ismersz! xD

- Szeretek mesét nézni

A díjakat tovább adnám:

Gigi

Ginewra

***

Kezdek komolyan kétségbe esni, nem tudom mit csinálok rosszul. Örülnék, ha elmondanátok a véleményeteket a történetemről. Nem sértetek meg azzal sem, ha nem tetszik. De kérlek írjatok, mert így nem tudok javítani rajta.

Az utolsó esély- 14. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a frisst, remélem tetszeni fog nektek. Tényleg nagyon örülnék, ha megdobnátok pár kritikával, csak mert nem igazán tudom hányadán is állunk. Szükségem van erre, hogy fejlődni tudjak. Remélem, hogy megértitek.

Mellékeltem a fejezet végére pár képet is, illetve jelezném, hogy erotikus tartalom is található a fejezetben.

Jó olvasást! :)

Mindenre fény derül

Azt mondják, hogy előbb-utóbb mindenre fény derül. Én is ebben a helyzetben voltam. Egy olyan eseményt tártak a szemem elé, amely mindent megváltoztatott.

Amint becsukta Edward az ajtót, már ott is voltam előtte, hogy elvegyem tőle a szokásos lemezt. Szó nélkül átadta, bár ugyan habozott.

Nem igazán akaródzott a nappaliban megnéznem a többiek előtt, de máshol nem tudtam volna. Így hát elindítottam, hogy újra Christian idegesítő képével találjam szembe magam.

 - Ismét üdvözöllek titeket - mosolyodott el nyájasan. – Ez alkalommal Daisy múltjába kaphattok betekintést, remélem, olyan nagy hatással lesz rá, mint az előző ajándékom.

A felvételen magamat és Jasont láttam, amint boldogan nevetgélünk, és kéz a kézben sétálgatunk a part mentén. Ez az időszak pár héttel a megismerkedésünk után lehetett. Már ekkor odáig voltam érte. Minden szabadidőmet vele töltöttem, és élveztem minden percét. Szokatlan volt, hogy ilyen vidáman nevetgélek. Akkoriban ez mindennapos volt, most meg ritkaságszámba megy.

A felvétel pontosan követte megismerkedésünk időszakát. Számos randinkat újra megnézhettem, még ha csak pár percre is.

Majd Jasonék egyik nyaralóját pillanthattuk meg, ahol először lettünk egymáséi. Rémület fogott el, amikor megláttam magunkat a hálószobában.

Odahajolt hozzám, és gyengéden megcsókolt. Nyelve bebocsájtást kért, ajkaim azonnal szétnyíltak, s csókunk egyre szenvedélyesebb lett. A hajába túrtam, hogy még közelebb érezhessem magamhoz, ő készségesen bújt hozzám, s húzott magához. Kezei a blúzom alá vándoroltak, s meleg, puha érintése megborzongatott, szinte égette a bőrömet. Egy jóleső sóhaj tört fel belőlem, majd az ágyra fektetett. Ajkai lejjebb vándoroltak, de ahogy egyre közelebb álltunk ahhoz, hogy valóban egymáséi lehessünk, a gyomromban egyre nagyobb gombóc nőtt. Ujjaim erősen, szinte már görcsösen kapaszkodtak a lepedőbe, szemeimet szorosan összeszorítottam és akadozva vettem a levegőt. Szemeim előtt akaratlanul peregtek le azok a képek, amikor pár évvel ezelőtt megerőszakoltak. Tudtam, hogy Jason szeret, és hogy ő sosem tenne velem ilyet, de nem tudtam elterelni a gondolataimat. Folyton csak az járt az eszemben, hogy hol csókolt, simogatott, s az emlékektől megeredtek a könnyeim.

Lelöktem magamról Jasont, és befutottam a fürdőszobába, hogy magamra zárhassam az ajtót. Megengedtem a csapot, s zokogva rogytam le a földre. Fejemet a térdemre hajtottam, s hallgattam szerelmem kétségbeesett hangját, amint azt kéri, menjek ki hozzá és magyarázzam el, mi ütött belém, de képtelen voltam válaszolni. Csak sírtam és remegtem, még akkor is, amikor azzal fenyegetett, betöri az ajtót. Tudtam, hogy aggódik értem, de saját lelki válságommal nem tudtam mit kezdeni, erősebb volt nálam. Pedig én annyira akartam, hogy végre megtörténjen közöttünk, és minden teljesen rendben volt, amíg…

Hirtelen Jason fejét pillantottam meg az ablakban, amint aggódva engem néz, s ijedtemben akkorát ugrottam, hogy még a kádba is beestem.

Nem mertem kimenni a fürdőből, nem mertem szembenézni vele és megmagyarázni az ostoba viselkedésemet, de erőt vettem magamon, mert tudtam, ez az egész elkerülhetetlen. Erőt gyűjtöttem, miközben a kilincset fogtam, majd lenyomtam azt.

Amint kinyílt, Jason már a karjaiba is zárt, s szorosan ölelt magához. Leültünk az ágyra, megsimogatta az arcomat, majd mesélni kezdtem.

 - Amikor tizenhárom éves voltam, egy férfi megerőszakolt - kezdtem bele, de képtelen voltam a szemébe nézni. – Teljesen befordultam, alig beszéltem az emberekkel, és ezért is viselkedtem veled olyan gorombán, amikor megismerkedtünk. Nem szerettem férfiak közelében lenni, tisztes távolságot tartottam tőlük. Miután összejöttünk, kezdett az egész a homályba veszni, de most valahogy újra… - Nem tudtam befejezni a mondatomat. Felnéztem rá, s döbbent tekintetével találtam szembe magam, amiben hamarosan a megértés szikrája is feltűnt.

Végigsimított az arcomon, lágy puszit nyomott rá, majd a fülembe súgta, hogy sosem tudna bántani engem.

 - Tudom és sajnálom - feleltem neki, majd gyengéden megcsókoltam.

 - Nem, nekem kell bocsánatot kérnem – szakította meg a csókot, s gyengéden arrébb tolt. - Túl gyors volt a tempó, hidd el, hogy nem akarlak sürgetni.

Ez volt az egyik dolog a sok közül, amit úgy imádtam benne. Mindig olyan megértő volt, és bármit megtett volna értem. Szerettem őt mindennél jobban, és nem akartam még tovább várni. Le akartam küzdeni a félelmemet, és odaadni magam a férfinak, aki életem szerelme volt.

Így hát erőt véve magamon az ölébe ültem, és szenvedélyesen megcsókoltam. Meglepődött, de készségesen visszacsókolt. Hamar eltolt magától, mélyeket lélegezve, s elfojtott hangon mondta, hogy hagyjuk abba, tudja, hogy még nem állok készen rá.

 - Mindennél jobban szeretlek, és örömöt akarok szerezni neked. Nem sürgetsz, tényleg készen állok rá - néztem komolyan szemeibe, és abban a pillanatban valóban így gondoltam.

Egy kis habozás után gyengéden hanyatt döntött, s lágyan csókolni kezdett. A felső lassan lekerült rólam, s folyamatosan azt mondogattam, hogy ő Jason, akit mindennél jobban szeretek. A görcsösen kapaszkodó ujjaimat lágyan megcirógatta, majd a nyakára kulcsolta azokat. Érintése oly gyengéd volt, alig éreztem bőrömön, mégis hatalmas nagy vágyat keltett bennem. Elérte, hogy csak rá koncentrálják, ne figyeljek semmire. Csókjait jól eső borzongások követték, s ahogy lentebb ért, bennem egyre nagyobb lett az izgalom. Simogattam, ahol csak tudtam, miközben a hasamat csókolgatta.

Türelmes volt, és várta, mikor állok készen a következő lépésre. Kezei lassan lentebbre vándoroltak a nadrágomhoz, és készségesen emeltem meg a csípőmet, hogy lehúzhassa rólam azt. Puha ujjaival a combjaimat simogatta, mire egy jóleső nyögés hagyta el ajkaimat. Egyre jobban kívántam, így ügyetlenül nekiláttam, hogy megszabadítsam a nadrágjától. Lassan, de biztosan kigomboltam, majd lehúztam róla. Furcsamód nem éreztem magam kellemetlenül, holott nagyon hamar zavarba tudok jönni. De most csak az járt a fejemben, hogy minél előbb szeretkezhessünk, hogy megtapasztaljam, milyen is vele.

Hátranyúltam, hogy kikapcsoljam a melltartómat, és Jason arcát fürkésztem. Felizgatott a pillantása, megcsókolt, majd kezébe vette a mellemet, amely mintha csak pontosan az ő tenyerébe illett volna. Lágyan masszírozni kezdte és simogatni, s belenyögtem a csókunkba. Ajkai elváltak az enyémektől, és nyelvét végighúzta körkörösen a mellbimbómon.

A kényeztetésemet egy percre sem hagyta abba, s fel sem tűnt, hogy már egyikünkön sincs alsónemű. A lábaim közti lüktetés kezdett elviselhetetlen lenni, kívántam őt mindennél jobban. Beleremegtem a gondolatba, mikor rájöttem mi is fog történni.

Belenézett a szemembe, mintegy engedélyt kérve, s beleegyezésem után megemelte csípőmet, a fülemhez hajolt, és azt suttogta, szeret. Ezzel egy időben megéreztem magamban, mire egy másodpercre a tüdőmben rekedt a levegő, majd mikor Jason lágyan mozogni kezdett, úgy oldódott a feszültség is. Felvettem a ritmust, s vele együtt mozogtam.

A gyors visszaemlékezésből még időben kiszakadtam, így a fürdőszobás jelenet után beletekertem a filmbe, jobb módszer híján csak így tudtam elkerülni a kellemetlen perceket. Próbáltam takargatni a képernyőt, miközben dühösen nyomtam a megfelelő gombot, amikor rájöttem, ez a szemét, még az együttlétünket is felvette. Milyen undorító dolog ez már?

 - Héé, mit csinálsz? Nehogy eltekerd a legjobb részekről! - szólt felháborodottan Emmett.

Döbbentem kaptam rá a tekintetemet, és elhűlve láttam a kaján vigyora mögött, valóban komolyan gondolta, amit mondott.

 - Te beteg vagy - mondtam neki felháborodva, majd elégedetten néztem, amint Rose jól fejbe vágja.

Megállítottam a felvételt, amikor jónak gondoltam, és tudtam, semmi kínos dolog nem lesz.

Emlékszem, mennyire boldog voltam azokon a napokon. Egy teljes hetet töltöttünk el a nyaralójukban, s azután a bizonyos este után minden megoldódott. Elmúlt a félelem, és csak magunkra gondoltam. Minden egyes együttlét egyre jobb lett.

A következő képkocka Jasonék otthonában készült. Gyönyörű szép lakásuk volt, egy hatalmas nagy medencével. Pontosan emlékszem rá, életem talán egyik legszebb napja volt. Menekültem, mert be akart dobni a medencébe, de sokkal gyorsabb volt nálam. Felkapott, és a következő pillanatban már a vízben is voltam.

Elég nagy medencéjük volt, nem ért le a lábam, pedig begörcsölt a vádlim, és nem tudtam kimászni. Ijedten kalimpáltam és kértem segítséget tőle, aki először azt hitte, csak viccelek - és milyen jól hitte -, majd jeges rémület futott végig az arcán, és azonnal értem nyúlt, hogy kihúzhasson. Ezt persze kihasználtam, és berántottam a vízbe. Vidáman felkacagtam, mikor felúszott a felszínre.

 - Nem kell mindennek bedőlnöd, szívem - mondtam neki játékosan. – Túlságosan naiv vagy, vagy remek színésznő vagyok? - tettem fel magamnak a költői kérdést, majd elnevettem magam. Majdnem az egész délelőttöt a medencében töltöttük el. Csókolóztunk és játszadoztunk egymással, majd csurom vizesen bementünk az üres lakásba, hogy elfoglaljuk magunkat a szobájában.

A következő pillanatban Jason kocsiját pillanthattam meg, amelyhez éppen Christian tartott, majd befeküdt a kocsija alá.

 - Mit csinál vele? - kérdeztem kétségbeesetten a többiektől, hátha valaki választ tud rá adni. Rájuk néztem, és láttam, hogy páran összenéznek, de nem mondtak semmit.

 - Azt hiszem, a fékolajat engedte le - nézett rám Rose egy pillanattal később.

Christian kiszállt a kocsi alól, majd nem sokkal később Jasont pillantottam meg. Elakadt a lélegzetem, amikor megláttam, miben is van. Felismertem, mikor hordta ezt a fehér inget, ami olyan tökéletesen állt neki. Sosem felejtem el, hiszen ezt viselte élete utolsó napján.

 - Nem, nem… - csak ennyit tudtam mondani, miközben megeredtek a könnyeim.

Elővette a telefonját, és engem hívott fel. Emlékszem, hiszen ekkor volt az évfordulónk, és egy meglepetéssel készült számomra. A második évfordulónk, amit annyira vártam. Izgatottan faggattam, hogy merre is akar vinni, miközben féltem, tetszeni fogok-e neki az új ruhámban.

Emlékszem, hogy már láttam is a kocsiját a távolban, s boldogan mondtam el ezt a telefonba is. Ő csak nevetett a lelkesedésemen. Egyre közelebb ért, de ekkor egy olajszállító kamion áttért a szomszéd sávba, Jason elrántotta a kormányt, amennyire csak tudta, de nem tudott megállni. Hatalmas robajjal összeütköztek.

Futni kezdtem feléjük, miközben szerelmem nevét kiáltoztam, de késő volt. A kocsi felrobbant, s vele együtt az én életem is tönkrement.

 - Nem lehet… ez nem… - A fájdalom, amit éreztem, feszítette a mellkasomat. Még egyszer végignézni a halálát szörnyű volt, és most, hogy tudom, ez az egész nem egy baleset volt, még szörnyűbb. Hideg karokat éreztem meg magam körül, majd szorosan átöleltem Jaspert. Könnyeim, amelyek egy percre sem akartak megállni, eláztatták az ingjét. De nem törődött vele, csak vígasztalt és megpróbált lenyugtatni.

 - A kis szerelmednek nem volt szép halála. - Homályosan láttam, mégis felnéztem a tévére. Christian mosolygott, és én legszívesebben megöltem volna. – Most, hogy kiderült, mi is történt vele, mutatnék egy másik videót is – mondta.

A nap szépen sütött, így rájöttem, Phoenixben vagyunk. Kiléptem a házból egy kosárral a kezemben. A hajam össze-vissza állt, és valami rémesen néztem ki. Jason halála után teljesen magamba fordultam, nem beszéltem senkivel, így anya ismét a mamámhoz küldött. Ha nem bírt el velem, mindig itt kötöttem ki.

Azonban nem az történt, mint amire számítottam. Nem engem követett a kamera, egyre közelebb ért a házhoz. Christian bemászott az egyik nyitott ablakon, és lelökött egy vázát az ebédlőasztalról. Mamám odasétált és értetlenül nézte, mitől törhetett el. Majd a konyhából csörömpölés hallatszott. Odasietett - amennyire a kora engedte -, majd döbbenten nézte a földön levő edényeket.

 - Hahó! Van itt valaki? Daisy, te vagy az? – kérdezte, miközben a résnyire nyitott ajtón kikukucskált.

Egy sötét alak suhant el, mire ijedten kapta oda tekintetét.  A telefonhoz nyúlt, de a vezeték kitépődött a falból.

Sietve rohant az ajtóhoz, hogy kiléphessen a kísértetházból, de amint a kezét a kilincsre rakta és kijjebb nyílt, azonnal visszacsukódott.

  - Én a helyében nem tenném vénasszony! – mondta Christian, miközben egyre közelebb sétált felé. Ijedten rohant be a nappaliba és zárta magára az ajtót, de mire hátrafordult, már ott is volt. Rémülten kapott a szívéhez.

 - Tudja, egy ilyen szép lakásban nem kéne nyitva hagyni az ablakokat sem. Félő, hogy bántódása esne valakinek.

 - Mit akar tőlem?- kérdezte reszketeg hangon.

Hangosan felnevetett. - Magától az égvilágon semmit sem, csak az unokájától, Daisytől. –Sszemében mintha megvilágosodás csillant volna fel.

 - Az unokám nincs a városban, ő már elköltözött innen - mondta. Ha előbb nem láttam volna magam egy kosárral kilépni, simán elhittem volna neki, hogy az igazat mondja. Remekül tudott hazudni, azt hiszem, ezt tőle örökölhettem.

 - Láttam őt kimenni, ne hazudjon nekem! - kiabálta, majd megütötte őt. Elszörnyedve néztem, hogy tehet ilyet. Egy öreg nőt ütött meg szívtelenül. – De nincs is sok időnk hátra, hamarosan vissza is jön. Mielőtt meghal, volna valami, amit mondani szeretne neki? - Átkarolta a vállát, s a kamerát feléjük fordította. - Tudja, egy meglepetést szeretnék adni neki. Ezek a felvételek még csupán a kezdet. A java még hátra van.

Ijedten futott ismét az ajtóhoz, de nem jutott el a célig. Christian gyorsabban felbukkant, mint ahogy kigondolta, merre is kéne mennie. Majd elkezdett körözni körülötte, hihetetlen gyorsasággal. Ő pedig megszédült, alig bírt megállni a lábán, és egyre inkább elfehéredett az arca. Majd összeesett.

 - Minden elismerésem az övé! Egész jól bírta a szíve, más már az elején szörnyethalt volna.

Ez volt az a pont, ami után már figyelni sem bírtam. Felhúztam az időközben leengedett falat, elzártam a gondolataimat, érzéseimet Jasper és Edward elől.

Felpattantam, majd sírva rohantam ki a házból. Nem érdekelt, merre megyek, csak egy kis friss levegőre volt szükségem, messze a Cullen családtól. Úgy éreztem, nem kapok levegőt. Elestem a fűben, ijedten tápászkodtam fel, miközben az imént látott képek peregtek a szemem előtt.

Nem érdemelték meg, hogy ez történjen velük. Minden az én hibám, tényleg miattam haltak meg.

Lerogytam a fűbe, és a hátamat nekivetettem egy fának. Nem volt erőm semmihez, tényleg belefáradtam mindenbe.

Ha én nem lennék, ők még mindig élnének. A családom elvesztését már kezdtem feldolgozni, de ez…

Tudni, hogy ők okozták mamám szívinfarktusát és Jason halálát, elviselhetetlen. Behunytam a szemem, de csak őket láttam. A boldogságtól fénylő szemeiket, a szeretetteljes pillantásukat, mamám ravasz tekintetét, s a nevetőráncait, s Jason csábító, olykor huncut mosolyát. Akaratlanul folytak le a könnyeim, és minél tovább emésztettem magam, annál jobban sírtam.

Hűvös kezek érintésére lettem figyelmes, mire azonnal felnéztem. Szerencsémre csak Jasper volt az. A nyakába borultam, mielőtt még le tudott volna ülni. Erősen tartott, így nem estünk el. Leült velem, én pedig önző módon minden érzelmemet rázúdítottam. Egy pillanatra megrándult az arca, és láttam, hogy lehunyja a szemét, de szükségem volt rá.

Egy idő után már a könnyeim kezdtek elapadni, de nem engedtem el őt. Jó érzés volt a karjaiban lenni, és érezni az illatát, ami majdnem annyira megnyugtatott, mint a képessége.

De hirtelen kapta fel a fejét és tört fel morgás belőle. A következő pillanatban legörnyedt valamiféle támadóállásba, miközben azt suttogta, rohanjak vissza a házba. Nem volt szívem ott hagyni, csak egyhelyben álltam, bárgyún. De mikor erőteljesebben rám szólt, villámló tekintettel, futni kezdtem. Hátra akartam nézni, hogy megnézzem, mi történhet, de minél előbb a Cullen családhoz akartam érni, hogy segítséget hívjak.

A következő pillanatban egy alak ugrott le a fáról. Christian volt az…

Felkapott, és visszaindult velem arra, amerről jöttem. Döbbenten vettem észre, hogy csak pár métert haladhattam. Kiabáltam, de a sok sírástól alig volt hangom. Jasper éppen Iannel verekedett, de felém fordult, amikor hangot hallattam nem tetszésemről. Ennyi éppen elég volt nekik. Ian egy hatalmas ütést mért rá, ami elől képtelen volt elmozdulni. Mellénk futott, megérintette Christiant, és akkor váratlan dolog történt…

A földről épp felkelő Jasper nem mozdult. Megdermedt, mintha sóbálvánnyá változott volna.

Hát... muszáj volt egy képet mellékelnem róla. :)

Jason és családja háza

Ez pedig a nyaralójuk

Szintén :)