Az utolsó esély- 22.fejezet

Sziasztok! 

Sajnálom, hogy csak most hoztam a frisst, de nagyon nehezen tudtam összehozni ezt a fejezetet. Határozottan nem a legjobb rész, de remélem, hogy azért tetszeni fog nektek.


A Denali klán

Nem igazán tudtam, mire kellett volna számítanom, mikor megláttam őket. Például hogy néznek ki, vagy hogy milyenek is ők valójában. Amikor hallottam közeledni őket, a szívem már eszeveszett gyorsasággal vert, majd’ kiugrott a helyéről.
Az ajtó lassan kinyílt, és feszülten vártam a bejövetelükre. Négy alak lépett be a házba, és elámultam. Mind gyönyörűek voltak. Tudom, hogy nem kellett volna meglepődnöm, hiszen rengeteget hallottam arról, hogy a vámpírok milyen szépek is. Cullenék sokat meséltek róluk, így felismertem, melyikük ki lehet.
Mindenkivel kedvesek voltak, átölelték a családtagjaimat és vidáman csevegtek, de nem tudtam figyelni, miről. Egészen addig, míg a vállamon meg nem éreztem Jasper tenyerét. Nyugtatni próbált az ereje nélkül. Így hát nagy levegőt vettem, és előrébb léptem.

- Jó napot! Daisy Parker vagyok – mutatkoztam be az előttem álló férfinak. Rám emelte a tekintetét, pár másodpercig engem figyelt, majd halványan elmosolyodott, és kezet fogott velem. Hideg volt a bőre, de nem rezzentem meg. Már kezdtem hozzászokni.

- Eleazar vagyok, de tegeződjünk nyugodtan. Nem vagyunk olyan öregek – mondta, majd széles mosolyra húzta ajkait. Zavartan elmosolyodtam erre a kérésre.
Sorban bemutatkoztam a többieknek, és mind ugyanazt kérték. Első ránézésre kedvesek és szimpatikusak voltak.

- Carlisle, azt mondtad, azonnal beszélnünk kell. Miről van szó? – tért rá a tárgyra rögtön Tanya.

- Így van. Gyertek beljebb, és mindent elmagyarázunk – vette át a szót Carlisle –, és köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideértetek.

- A családunkért bármit megtennénk – folytatta az eperszőke hajú szépség.

Beterelték őket a nappaliba, és mindenki helyet foglalt. Amíg elmesélték az utóbbi események történéseit, kényelmetlenül és feszengve tűrtem a vizslatásokat és pillantásokat a vendégek felől.

- Szóval megütöttél egy farkast? – kérdezte Kate vigyorogva. – Menő!

- Öhm, igen. De… – a torkomra fagyott a szó Eleazar pillantásától. Reflexből megragadtam a mellettem ülők karját, mintha ők meg tudnának védeni azoktól a szemektől. Olyan áthatóan nézett, hogy legszívesebben belesüppedtem volna a kanapéba. Bella csak finoman megszorította a kezemet, ezzel is bíztatva engem, hogy minden rendben lesz, és hogy mellettem vannak.

- Ha jól gondolom, azt akarjátok, hogy mondjam meg, milyen képessége van a lánynak.

Carlisle csak bólintott, mire Eleazar felkelt és lassan közelített felém. Úgy éreztem magam, mint egy csapdába esett, védtelen kis állat, akit a ragadozó becserkészni igyekszik. Kihúztam magam, elengedtem Bella és Alice karját és határozottan, magabiztosan néztem a szemébe.
Elmosolyodott viselkedésemre, és összeszorított szemekkel, koncentrálva nézett rám. Úgy hallottam, ösztönösen megérzi azt, ha valaki tehetséges. Edwardék elmesélték, hogy több évig a Volturinál volt, ahol Aro nagy hasznát vette. Egy-egy csatánál figyelmeztetni tudta őket, kiben rejlik hasznuk, kiket lenne érdemes „megmenteni”. Hallottam már a Volturiról is, és őszintén, elég meredek, hogy Eleazar valaha egy volt közülük, de nem féltem tőle, mert Cullenék bíznak benne.
Eleinte nem volt számára könnyű dolog, mert ezek rejtett képességek, de az idők folyamán egyre jobban és könnyebben ment neki.
Nem tudtam, hogy mit kellene érezném, így csak őt figyeltem, s láttam, amint arca egyre inkább elsötétül. Végül idegesen elszakította a tekintetét rólam.

- Én… nem tudom. Nem megy - mondta a kelleténél kicsit ingerültebben. Bizonyára nem tetszett neki a helyzet, láttam rajta a tanácstalanságot. – Érzek valamit. Érzem, hogy az ereje vibrál, mintha bármikor kiszabadulhatna, de ez az egész olyan különleges. Nem érzem, mi az, csak, hogy egyre inkább gyűlik benne, és bármelyik pillanatban kitörhet belőle. - Ezek szerint mégis csak egy különc csodabogár vagyok. Emmettnek, lám, igaza volt.

- Ezt hogy érted? – kérdezte Edward, minden bizonnyal Eleazar gondolataira reagált így.

- Mintha megpróbálná elnyomni magában az erejét, vagy valami gátolja, hogy szabadjára engedje azt – nézett a család gondolatolvasójára.

Hát, ezzel sem lettünk okosabbak. Ugyanott álltunk, ahol a part szakad. Ugyan még próbálkoztunk vele egy sort, nem igazán jött össze semmi, az eredmény nem változott. Működnie kellett volna, hiszen Edward minden gondolatomat hallotta, és Jasper képessége is működött rajtam, mégsem jutottunk előrébb.

Lissa felkelt, és pizsamában, kócosan lebotorkált az emeletről. Felálltam és kézen fogva vettük az irányt a nappali felé, hogy bemutassam nekik egyetlen kishúgomat. Szégyenlősen mögém bújt az idegen tekintetek elől. A Denali klánnak még nem volt szerencséje megismerni őt, mert múlt alkalommal sietve kellett távozniuk. Most azonban érdeklődve fordultak a testvérem felé. Carmen mosolyogva felállt, és lassan elindult felénk. Barna haja szépen keretezte az arcát, szemei csillogtak, ahogy Lissát nézte. Biztos voltam benne, hogy minden vágya neki is egy kisgyermek. Leguggolt, hogy egy magasságban legyen vele.

- Drágaságom! Hogy hívnak? – kérdezte kedvesen.

- Ő, az én kishúgom… – kezdtem bele, tudván, hogy Lissa meg sem fog mukkanni, ám meglepetésként értek következő szavai.

- Ajj, ne már – nézett rám felháborodva. – Teljesen leégetsz. Nagylány vagyok már, én is tudok beszélni – súgta halkan a fülembe, hogy ne hallja senki más és megrovóan nézett rám, ami mosolyt csalt a jelenlévők arcára.

Megadóan felemeltem a kezeimet és hátrébb léptem. – Felőlem.

- Lissa vagyok. Lissa Parker – mondta magabiztosan és kezet nyújtott a nőnek. Mosolyogva elfogadta ezt a gesztust, s bemutatkozott ő is. Hevesen megrázta Carmen kezét, miközben helyeslően bólogatott, s göndör fürtjei ide-oda szálltak. – Nagyon örülök, hogy megismerhettem önt – mondta illedelmesen, még mindig kezet rázva vele.
- Jól van szívem, most már elég lesz – mondtam neki, miután még most sem tágított el tőle. A többiek felé tereltem, és ők is ugyanilyen kedvesek voltak vele. Gyanítottam, Seth nem örülne igazán ennek a találkozásnak. Habár a Cullen családot kedveli és tiszteli, talán azt is állíthatom, bízik bennük, a Denali klánról ezt közel sem mondhatja el. Mind tudják, hogy ők is vegetáriánus életmódot folytatnak, de ezenkívül még most sem tudnak többet róluk. Nem volt időnk szólni neki, hiszen este őrjáratozott, minden bizonnyal pár órája végezhetett, és most alszik. De amiről nem tud, az nem fáj. Remélem, bízik annyira bennünk, hogy nem rendez jelenetet, ha kiderül. Már pedig ki fog.

Carlisle, Edward és Eleazar félrevonultak beszélgetni, mi pedig leültünk az ebédlőasztalhoz és figyeltük Lissát, amint magába tömi a reggelijét.

Sok mindenről beszélgettünk. Kérdezgettek a korábbi életemről, persze csak tapintatosan. Úgy éreztem, mindent tudnak már rólam, de azért válaszoltam a kérdéseikre illedelmesen, kedvesen. És persze megköszöntem nekik azt, hogy a keresésemre indultak, amikor bajban voltam. A kérdezz-felelekbe én is beszálltam, és faggattam őket az életmódjukról, élményeikről. Nagyon kedvesek és jó fejek voltak. Kate igazán vicces lány, rengeteget poénkodtak Tanyával. Egész jól kezelték, hogy emberek vagyunk.

Elvettem Lissa elől a tányérját, és megindultam a konyha felé. Hallottam, hogy beszélgetnek, és ahogy egyre közelebb értem, jobban hallottam mindent. Rólam beszéltek, és tisztán értettem Eleazar hangját.

- Érzem benne vibrálni az erőt, olyan, mint egy kitörni készülő vulkán. Csak úgy izzik és szikrázik.– Eleazar most egy vulkánhoz hasonított engem? Valóban jól értettem? Elképedve hallgattam őt, egy kicsit felháborítónak tartottam, de a következő mondata után ez volt a legkevésbé aggasztó dolog az életemben. – Ez veszélyes is lehet. – Szavai majdnem megállásra késztettek. De nem ragadtam le hallgatózni, folytattam utamat, és amint beléptem, megdöbbenve figyeltek engem. Próbáltam megnyugodni, és úgy tenni, mintha semmit sem hallottam volna. Csak természetesen, folyton ez a gondolat járt a fejemben. Beraktam a tányért a mosogatóba, mintha mi sem történt volna, és kisétáltam onnan.

Veszélyes? Veszélyes lennék? De kire nézve és miért? Eleazar miért nem tudja megmondani ezeket? Nem tudtam, mit fogok ezek után csinálni. Az, hogy tőle hallottam ezeket, határozottan nem volt pozitív dolog. Eddig azt hittem szimplán csak egy csodabogár vagyok, most meg már egyenesen veszélyes? Biztos csak vicc ez az egész. Nem lehet, nem történhet meg ez velem.

Komótosan visszamentem a helyemre, és mosolyogtam, mintha mi sem történt volna. Biztos vagyok benne, hogy ők mindent hallottak, hiszen kiváló hallásuk van. A Denali klán gyanakodva nézett engem, sejtették, hogy hallottam valamit, de nem adtam jelét, hogy tényleg így volt. És tettetett jókedvem, azt hiszem, meg is győzte őket az ellenkezőjéről. Micsoda színésznő vagyok – gondoltam magamban mosolyogva, és ettől egy percig jól éreztem magam.

Seth és Jacob érkezése volt a menekülési utam mindebből. Úgy örültem nekik, mint talán még soha. Seth természetesen nem örült neki, hogy korábban érkeztek a vendégek, de nem csinált fesztivált. Ezért halványan, de büszke voltam rá. Jake sem borult ki, pedig néha olyan érzésem volt, hogy ő már betegesen félti Nessie-t. Talán Seth is ilyen, annyi változással, hogy megértette, miért kellett korábban jönniük. Teljesen megdöbbentek attól, amit hallottak rólam, hogy mi is történt. Valóban furcsa dolog látni valakit meghalni az álmainkban, de hogy valóra is váljon, az már teljesen abszurd… Vagyis, hogy egészen pontos legyek, megálmodni. De nálam biztos nem döbbentek meg jobban.

A fiúk is kijöttek a konyhából, és a nappaliban telepedtünk le. A farkasok a szoba túloldalára álltak, bevésődésükkel a karjukban. Láttam, hogy még mindig idegenkedve néznek feléjük, és csodálkoznak a bevésődésen. Néha-néha fintorogtak, de mindenki jól kezelte a helyzetet, emberekhez méltón.
A nap további része vidáman telt el, minden bizonnyal ez alól a farkasok és én voltunk a kivételek. De továbbra is kitartóan, töretlenül játszottam a szerepem, és jókedvűnek, gondtalannak mutattam magam, miközben kétségek közt vergődtem.