Önzetlen szerelem – 32. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a frisst, sajnos nem tudtam tartani magam a megbeszéltekhez, hajnal 1-kor fejeztem be az írást, és Istenem, de jól esett. Kicsit nehezen szántam rá magam, olvastam vissza a korábbi fejezeteket, aztán csak örültem, hogy végre írhatok. Remélem nektek is legalább annyira fog tetszeni, mint amennyire én élveztem az írást. 

Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást kívánok! És kérlek, kérlek szépen titeket, írjatok pár sort, mit is gondoltatok a fejezetről. :)

Puszi,

Monya

Itt az idő!

A házunkig némán tettük meg az utat, egyikünk sem mondott semmit, s nem is volt rá szükség. Amikor kiszálltam a kocsiból, Edward az ajtóig kísért és megölelt. Egy hosszú pillanatig ráborultam, és mélyen belélegeztem az illatát. Jól esett most, hogy valaki mellettem van, és azt kívántam, bár Jasper lenne most itt velem. Bánatosan felsóhajtottam, és felnéztem rá.

- Köszi, én is szeretlek téged.

- Tudod, hogy nem így értettem – felnevettem, és játékosan vállon csaptam.

- Vissza fog jönni, efelől semmi kétségem. – Némán bólintottam, és minden további szó nélkül besétáltam a házba.

Meg a nappaliban volt, éppen valami filmet nézett a TV-ben, közben popcornt evett. Amikor becsukódott a bejárati ajtó, felém nézett. Azt hiszem, láthatott valamit az arckifejezésemen, mert felállt a kanapéról. – Minden rendben? – kérdezte, de elsétáltam mellette, anélkül, hogy válaszoltam volna. Nem hittem el, hogy ő erről semmit sem tudott. Mérges voltam rá is. – Hé, várj már meg! – kiáltotta, és utánam futott a lépcsőn. A karomnál fogva visszarántott kissé, s ingerülten fordultam meg.

- Mi van? – kérdeztem vissza kissé hangosabban, mint terveztem, mire elengedte a karom, és hátrébb lépett egyet meglepetésében.

- Jól vagy? – kérdezte óvatosan, mire felmordultam.

- Ha kíváncsi vagy a történtekre, kérdezd meg a testvéred. – Láttam, hogy meglepettségében kikerekedik a szeme.

- Mit csinált már megint? – kérdezett vissza, és egy pillanatra, mintha bosszúság futott volna át a tekintetén.

- Kérdezd meg tőle, nincs kedvem a történtekről beszélni. –Anélkül, hogy bármi mást mondtam volna, beléptem a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Éreztem, hogy az ajtóm előtt áll, hezitál, hogy bekopogjon-e vagy sem, s amikor hallottam távolodó léteit, homlokomat az ajtónak támasztottam.

- Ez a Carly tényleg egy nagy picsa! – Ijedten fordultam meg, és kaptam a szívemhez.

- Rose! Mi a fenét keresel te itt?

- Csak beszélni akartam veled – mondta, és láttam, hogy a könyvem van a kezében. Elmosolyodtam, és leültem az asztalomhoz.

- Beleegyezett végül Emmett? Mit gondol erről az egészről? Csak mert amikor eljöttem tőletek, eléggé feszült volt a hangulat köztetek.

- Tudom, és meg is értem, miért reagált így. Én csak… Akarom. Szeretném, hogy megcsináld a varázslatot, és nem érdekelnek a következmények. Ha van egy halvány esélyem arra, hogy gyerekem legyen, vállalom. Emmett majd megbékél.

- Nézd, én nem akarok éket verni közétek és feszültséget kelteni. Jó volna, ha közös nevezőre jutnátok.

Rose nem mondott semmit, csak körbejárt a szobámban. Megállt, hogy megnézzen ezt-azt, és zavarba jöttem, amikor leemelt a komódomról egy képet. Én voltam rajta Alice-szel és Jasperrel. Láttam, hogy óvatosan végigsimít a képen, és egy kicsit meglepődtem. Tudtam, hogy szereti a családját, és hogy hiányzik neki Alice, de akkor is furcsa reakció volt tőle.

- Tudod, hol van Jasper? – kérdezte, de még mindig háttal állt nekem, a képpel a kezében.

- Igen, tudom. Tegnap megtaláltam őt Kanadában.

- Hozd őt haza! – A tekintete egy szempillantás alatt komollyá változott, és képtelen voltam megszólalni. Bólintottam, s némán figyeltem őt, ahogy az ablakomhoz sétál. Már félig kint volt, amikor még utoljára hátrafordult. – Jól vagy? – kérdezte, és összeszorult a torkom. El sem hittem, hogy valaha ezeket a szavakat hallom majd a szájából, azt pedig pláne nem, hogy komolyan is gondolja.

- Jól leszek – feleltem, és halványan elmosolyodtam.

Amint kiugrott az ablakon, a kezembe vettem a képet, amit korábban nézegetett. Egyszerre akartam sírni és mosolyogni, akárhányszor csak a képre pillantottam. Leültem az íróasztalomhoz, és letettem a képkeretet. Vissza fogom őt hozni, de előtte még van egy kis dolgom. Kinyitottam újra a könyvet, átnéztem a varázslathoz szükséges hozzávalókat, és nekiláttam, hogy kicsit átírjam.

Hallottam, hogy megérkezett Tom és Julie, de nem mentem le köszönni nekik. Helyette inkább elővettem a kristályomat, a térképet, amit gondosan széthajtottam. Az ágyamhoz sétáltam, a kezembe vettem Jasper pólóját, és újra leültem vele az asztalomhoz.

Láttam a térképen, hogy Jasper mozgásban van, hogy egy nap alatt mekkora távot tett meg. Biztos voltam abban, hogy nem találja a helyét. Lehunytam a szemem, és rágondoltam. Nem akartam közel menni, csak látni akartam. Tudni akartam, hogy minden rendben van vele.

Szörnyen hideg volt, erre nem gondoltam akkor, amikor meghajlítottam a Földet. A fogaim össze-összekoccantak a hőmérséklettől, mégsem foglalkoztam vele. Csak őt néztem, ahogy az utcán halad, kapucnival a fején. Hirtelen bármit megtettem volna, csakhogy a karjaiban lehessek újra. Ekkor a szél hirtelen megfordult, láttam, hogy egy rövid pillanatra földbegyökerezett a lába. Ez volt a végszó, hogy eljöjjek onnan.

A szobámban leültem az ágyamra és magamra terítettem egy pokrócot. Még mindig csak rá tudtam gondolni, de reméltem, hogy nem vett észre. Nem akartam, hogy itt legyen akkor, amikor elvégzem a varázslatot. Nem akartam fájdalomnak kitenni, ép eleget élt át akkor a kórházban és az azt követő órákban. A telefonom csörgésére riadtan rezzentem össze, Dylan volt az. Nem akartam beszélni vele, így hát kinyomtam. Már tízszer keresett, és öt SMS-t írt, de nem voltam kíváncsi a magyarázkodására. Dylan a szememben halott volt. Soha többet nem akarok beszélni vagy találkozni vele.

Ismét elővettem a könyvemet, hogy Rose varázslatával foglalkozzak, amikor ajtó csapódást hallottam. Amint meghallottam Carly hangját, bekapcsoltam egy kis zenét, nem akartam a hangját hallani. Ép azon törtem a fejem, hogyha minden jól megy és Emmett tényleg beleegyezik, holnap meg is csinálnám. Talán ez az utolsó éjszaka, amit Rose vámpírként tölt el, és ha szerencséjük van, Rose mihamarabb teherbe esik. Remélem ezzel a résszel nem lesz probléma. Megráztam a fejem, nem akartam sem Emmett spermáira gondolni sem Rose… A gondolatmenetemet félbeszakította a lentről jövő hangoskodás. Eszem ágában sem volt lehalkítani a zenét, de közelebb sétáltam az ajtóhoz. Carly és Meg veszekedtek, üvöltöttek egymással. Egy pillanatra meghökkentem, tényleg azt hittem, hogy Meg is benne volt és csak megjátszotta magát, hogy nem tud semmiről.

Pár perccel később kopogást hallottam az ajtómon, majd Tom hangját, kérte, hogy engedjem be és beszélgessünk, de nem volt hozzá kedvem. Úgyis csak a lányát védené, vagy azt mondaná, legyek én az okosabb, nem direkt csinálta, bocsássak meg neki stb. Nem tudom, de egyikre sem voltam kíváncsi.

Ebben a pillanatban az sem érdekelt, mit ígértem Edwardnak. Nem zavart, hogy Carly tudja, hogy megbántódtam. A nemtörődömséget majd holnaptól mutatom meg neki.

Kikapcsoltam a zene lejátszót, lezuhanyoztam és már alváshoz készülődtem, amikor Meg hangját hallottam meg az ajtón túlról. Tétován álldogáltam az ágyam szélén, végül úgy döntöttem, beengedem. – Bejöhetek? – kérdezte, és félreálltam az útból, hogy be tudjon lépni, s nyomában a kis kutyusunk is befutott.

- Esküszöm, hogy nem tudtam róla – kezdett bele mentegetőzve, és mosolyogva bólintottam egyet.

- Már tudom, és ne haragudj, amiért goromba voltam veled. Nem akartalak megsérteni, csak ingerült voltam, és azt gondoltam, talán ketten eszeltétek ki, hogy megbántsatok, de már tudom. Sajnálom, hogy ezt feltételeztem rólad.

- Emiatt ne aggódj. Tisztában vagyok azzal, hogy sok minden van a számlámon, valószínűleg fordított esetben én is ezt feltételeztem volna. Sokszor viselkedtem helytelenül veled szemben és hidd el, ha tehetném, visszacsinálnék mindent. De most már itt vagyok, és igazán szeretném, ha jóban lennénk, elvégre egy család vagyunk. Nem tudom, hogy ez vigasztal-e, de nagyon összevesztem Carly-val – mondta, és barátságosan elmosolyodott. – Hoztam valamit – folytatta, és a háta mögül előkapta a kedvenc mentás csokis jégkrémemet. – Nincs kedved megnézni egy filmet?

Elnevettem magam és a jégkrémet leraktam az asztalomra. Felhajtottam a laptopomat, és a filmjeim listáját kezdtem el böngészni.

- Nászajánlat? – kérdeztem, és mosolyogva figyeltem, ahogy elhelyezkedik az ágyamon.

- Jöhet, imádom.

Így végződött végül az estém. Együtt néztük az egyik legjobb vígjátékot Sandra Bullock és Ryan Reynolds főszereplésével, jégkrémet ettünk, nevettünk, végül hárman elaludtunk az ágyamon. Igazán jó kis este volt, és örültem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz Meggel.

Reggel kikértem Meg véleményét, mit is kéne felvennem. Vázoltam neki a tervemet, miszerint közvetlennek, boldognak akarok tűnni Carly előtt, mintha ez az egész nem okozott volna fájdalmat. Átrohant a szobájába, és egy tűzpiros blúzzal tért vissza.

- Ez nagyon jól fog állni – mondta, s közben a hajammal játszadozott.

- Nem is tudom, a piros nem egészen az én színem.

- Csak próbáld fel, adj neki esélyt – kérlelt, és igazat adtam neki. Egy esélyt megérdemel, nem halok bele, ha belebújok. Legnagyobb meglepetésemre Megnek igaza volt. Imádtam magamon ezt a blúzt, nemcsak a színe volt eszméletlen, de csinos is volt. Egyből jobb kedvre derültem, s hálásan megöltem Meget a segítségéért. Úgy döntöttem, átmegyek a Cullen villába, és ott töltöm a délelőttöt. Meglátom, hogy milyen állapotban van Emmett.

Amint lementem a nappaliba, Tom egyből felém közeledett. Amikor megállt előttem, láttam rajta a tanácstalanságot, végül úgy döntött, megölel. – Sajnálom – súgta a fülembe, és puszit nyomott a fejemre. Ellazultam az ölelésében, karjaimat a dereka köré szorítottam. Elengedett, és egy tincset a fülem mögé túrt. – Jól nézel ki – dicsért meg, és elmosolyodtam. Tudtam, hogy ezzel szeretné bevezetni a történteket, így elébe mentem a dolgoknak: - Nem szeretnék a történtekről beszélni, és ha nem haragszol, megígértem Cullenéknek, hogy átugrom ma hozzájuk, remélem nem bánod, de már késésben vagyok.

- Nem, nem. Dehogy. Menj csak és érezd jól magad.

Magamra kaptam a sálat és a kabátot, és Dylan-t pillantottam meg az ajtóban. Egy pillanatra elöntött a méreg, aztán mély lélegzetet vettem és elmosolyodtam. – Apa, szólj kérlek Carly-nak, hogy megérkezett a barátja – kiáltottam, és mielőtt Tom vagy Dylan bármit is mondhatott volna, kiviharoztam a lakásból, és bepattantam a kocsiba. Kicsit reménykedtem benne, hogy Tom megüti és kiteszi Őt a házból, de nem akartam megvárni, hogy mi sül ki ebből az egészből. Egyedül Connort sajnáltam. A barátságunk Carly miatt ért véget, egyszerűen nem hitt nekem, amikor elmeséltem, milyen ember is a mostohatestvérem. Nem rossz indulatból, de most talán rájön, hogy a barátság sokkal fontosabb…

Épphogy lefékeztem a Cullen villa előtt, az ajtó kivágódott, és Emmett jelent meg a küszöbön. Becsuktam a kocsi ajtaját, és az erdő felé intettem. Sétálni indultunk, és nagyot nyeltem. Már közel sem volt olyan ingerült, mint tegnap, de gyanítottam, már nem vagyunk puszipajtások.

- Nézd, én tudom, hogy te csak jót akartál – törte meg a csendet Emmett, és megállt az erdőközepén. Bő két fejjel magasabb volt nálam, és zavart, hogy ennyire fel kell néznem rá. – Az a helyzet, hogy Rose nem képes tisztán gondolkozni, ha a gyermekáldásról van szó. Szeretem Őt, és félek. Nem akarom elveszteni. Ő az én mindenem.

- Tudom Emmett, és szörnyen sajnálom ezt az egészet. Nem akartam vitát szítani kettőtök között, nem akarom szétrombolni a családotokat, ezt te is tudod. Azt pedig pláne nem akarom, hogy Őt is elveszítsd, nekem is fontos volt Alice és mindent megteszek, hogy ez soha többet ne forduljon elő. Tudom, hogy sokat kérek tőled, de bízz bennem. Képes vagyok emberré változtatni. Hát nem akarsz családot alapítani Rose-zal?

- Dehogyisnem szeretnék. Ha lehunyom a szememet, magam előtt látok egy gyönyörű kislányt, aki kiköpött Rose. De tudod, hogy mit szeretnék még ennél is jobban? Rose-t életben látni. Ha ő nincs, egyszerűen az életemnek sincs értelme.

- Azt ne mond, hogy sosem voltál még féltékeny Edwardra és Bellára.

- Én meglennék gyerek nélkül. Eddig is megvoltam – bizonygatta, de már közel sem tűnt olyan magabiztosnak, mint az elején.

- Nem ezt kérdeztem – vágtam rá, és kíváncsian kutattam a szemét. Elfordult, és a földre szegezte a tekintetét. Azt hittem, már nem is fog válaszolni, és amikor megtette, a hangja halk volt és rekedt: De.

Még egy kicsit beszélgettünk az erdőben, majd visszaindultunk a Cullen villához. Hideg volt, és kezdtem átfagyni.

Rose az ajtóban várt minket, és amint rámosolyogtam, Emmett karjaiba vetette magát. Innen már nem volt megállás. A Cullen család támogatott engem, Emmett beleegyezett…

A nappaliban besötétítettünk, arrébb húztuk a bútorokat, vagyis én semmit nem csináltam, a többiek végezték a kemény munkát, eközben Rose átsurrant a lakásunkba, hogy elhozzon pár szükséges dolgot. Amikor Edward megállt mellettem, mélyen a szemébe néztem, és engedtem, hogy kiolvasson a fejemből pár aggasztó gondolatot. Az utóbbi időben egyre csak arra gondoltam, hogy változtatom emberré Rose-t, és szüléskor muszáj lesz őt átváltoztatni. De mi van, ha ezt nem viseli majd jól? Mindig is átlagos, hétköznapi, kertvárosi életet szeretett volna, ez közel sem lesz az. Megelégszik azzal, hogy végre anya lehet? És mi van, ha képtelen lesz teherbe esni?

Ezzel majd akkor foglalkozunk, ha aktuális lesz. Most koncentrálj erre – felelte halkan, és átkarolta a vállamat. Neki dőltem, és hagytam, hogy közelsége megnyugtasson. Egy részem őrjítően vágyott Jasper társaságára, szerettem volna, hogy itt legyen, a másik részem pedig megkönnyebbült, amiért nincs itt. Nem tudom, hogy mennyire fog kikészíteni a varázslás, és tudom, hogy nincs jó véleménnyel róla. Talán jobb is, ha később tér vissza, utólag már nem tud mit tenni.

Kimentem a konyhába egy pohár vízért, és Edward utánam jött. – Biztos vagy benne? – kérdezte, és tudtam, mire gondol. Semmit sem tudok elzárni előle, tudta, mi történt Franciaországban, hogy milyen hatással lehet rám mindez. Ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy a többiek menjenek el. Én sem tudtam, hogy mire számítsak, semmi szükség nézőközönségre. De nem akartak elmenni, bármennyire is ragaszkodtam hozzá. Annyit tudtam csak kierőszakolni belőlük, hogy hátrébb mennek.

Bármi is történjék, ne avatkozz közbe, rendben? – kérleltem, és megnyugodtam, amikor bólintott. Azt se engedd, hogy a többiek közbe avatkozzanak, oké? – Ismételten bólintott, és megnyugodtam. Lehúztam azt a pohár vizet, és a nyakamhoz nyúltam. Rajtam volt a kristály nyakláncom, és vakítóan fehér színben tündökölt, erre szükségem lesz.

Rose leült velem szemben a földre, és a szívem irtó hevesen vert. Izgultam, és szörnyen zavart, amiért engem néznek. A kezem remegett, szétszórt lettem, hőhullámaim lettek, egyszerűen kezdtem kikészülni. De mély levegőt vettem és Rose-ra koncentráltam. A tekintetére, amely bizalommal kereste a pillantásomat. Bízott, hitt és reménykedett bennem, nekem ennél többre szükségem sem volt. Kinyitottam a könyvet, és magam elé tettem a papír fecnit is, ahova leírtam az apróbb változtatásokat. Nem tudom miért tettem, fejben már kismilliószor lejátszottam a történteket. Azt hiszem, csak megnyugtatott, támaszt nyújtott, hogy ott van előttem, és az időt is sikerült húznom.

Kikészítettem a felszereléseket, meggyújtottam a gyertyákat és felfogtam a hajam. Láttam, hogy Rose türelmetlenül ficánkol előttem, és mivel szerettem volna elkerülni a vitatkozást, bele is kezdtem.

- Non mortuum, non vivit,
Ego te spiritu immortui
Infernus, et janitorum me porta caeli
Iace sagittam et eice cor malum imperium
Auferte malum ex illo
Offero sanguis pro animae meae

A kés felé nyúltam, és tétovázás nélkül vágtam meg magam. Néztem, ahogy vérem az ezüst tálba hull, a kántálást egy pillanatra sem hagytam abba, egyedül akadozó lélegzetem és remegő hangom töltötte be a teret. Éreztem, hogy hallják fohászomat, a szoba tele volt energiával, és egyszer csak sötétség borult ránk, a gyertya fénye kialudt, az áram elment.

- Non mortuum, non vivit, ego te spiritu immortui – kezdtem bele újra a varázslatba, és egyszer csak ütést éreztem a mellkasomon. Abban a pillanatban nem tudtam volna megmondani, hogy mi történik körülöttem, nem is emlékszem az egészre, mintha valami megszállt volna, már nem voltam ura a testemnek, a gondolataimnak.  Az ablakok és ajtók kicsapódtak, az elektromos eszközök sercegtek, az egész olyan ijesztő volt, de a hangom kemény maradt, határozott volt, miközben ugyanazokat a szavakat kántáltam.  Rose lélegzete elakadt, egyre nehezebben vett levegőt, s valami furcsa, hörgő hangot hallatott. Megragadtam a karját, és megvágtam a tenyerét. Éreztem, hogy a vére az én kezemről hullik le, de nem álltam le a kántálással, már nagyon közel jártam. – Extende manum tuam in ieiunio animam tuam et da mihi – kiabáltam torkom szakadtából, és levegő után kaptam.

Hirtelen jött vissza az áram, a gyertya újra lángra lobbant. Egyik kezemben még mindig a kést tartottam, a másikkal Rose csuklóját markoltam. Rose-ra pillantottam, aki mozdulatlanul feküdt a földön. Letettem a kést, és feltartottam a kezem, jelezvén a többieknek, maradjanak ott, ahol vannak. Kezeimet az övére kulcsoltam, és suttogva mondtam el: De novo incipientibus vitae, sicut est consurgent.

Rose váratlanul egy nagy levegőt vett, mint amikor egy fuldokló a víz felszínére ér. Hátrafordultam, pillantásommal Edward tekintetét kerestem. Némán tettem fel neki a kérdést: Hallod a szívverését? Edward rám nézett, és széles mosolyra húzta a száját. Ez volt az utolsó dolog, amire emlékszem.