2017. január 8., vasárnap

Visszatértem! :)



Drága Olvasóim!

Tudom, hogy már ezer éve nem hallottatok felőlem, és hamarosan ki is fejtem, mit történt velem ez idő alatt.
Elsősorban azzal kezdeném, hogy friss lesz, nem hagytam abba az írást, csak szükségem volt egy kis szünetre. Január 19-én lesz az utolsó vizsgám, ha minden jól megy (drukkoljatok), és legkésőbb január 24-re hozom is nektek a következő fejezetet, szóval legyetek készenlétben.
Szeptember közepén értem haza Amerikából, ha érdekel titeket bármi ezzel kapcsolatban, kérdezzetek nyugodtan, ha szeretnétek, hozok az élményeimről blogbejegyzést is, csak szóljatok. ;)

Szóval, amikor hazaértem, másnap már rögtön mentem is suliba, mert sajnos a tanév addigra már elkezdődött. Bevallom, eleinte azért nem írtam, mert túlságosan elfoglalt voltam. A dolgaim remekül alakultak, Amerika megváltoztatott – pozitív értelemben -, magabiztosabb, boldogabb voltam, mint valaha, és összejöttem azzal a fiúval, aki már egy éve eszméletlenül tetszett. Aztán minden megváltozott: október végén meghalt rákban egy rokonom, november elején szakítottak velem Facebookon, majd 2 hétre rá tatám is meghalt rákban. Szóval amilyen jól indultak eleinte a dolgaim, olyan rosszra fordultak. Őszintén bevallom, hogy nagyon megviselt az elmúlt pár hét, az ünnepek, és az ágyból is alig volt erőm kikelni, nemhogy írni. Még az olvasás, a filmnézés sem nyugtatott meg. Hetekig nem tudtam aludni. Azt sem tudtam, hogy fogom ilyen állapotban végig csinálni a vizsgaidőszakot…
Most jött el az az idő, amikor kezdem összeszedni magam, és úgy gondolom, az írás még ebben segíthet is. Mindig is ez jelentette a menekülést a hétköznapokból, szóval szeretnék a közeljövőben gyakrabban írni és fejezeteket hozni. Az ötletelést sosem hagytam abba, mindig lejegyeztem, hogyha valami eszembe jutott, szóval ezzel nem lesz probléma.
Szeretném még egyszer szíves elnézéseteket kérni, amiért ennyire eltűntem. Szörnyen restellem az egészet. De visszatértem. Monya visszatért! 
Utólag is Boldog Új Évet kívánok nektek! 

Sok-sok puszit küldök mindenkinek,
Monya

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia! Sajnálom és részvétem a papád miatt és ami a volt barátodat illeti egy tapló :/.Majd lesz jobb tőle :)).De örülök hogy visszatértél :) várom a fejiket na sé meg a drukk a vizsgádra :)
Puszancs Annamari

Monya írta...

Szia!

Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy. Jól esnek támogató szavaid. :) Remélem, hogy igazad van, és megtalálom majd a "nagy Ő-t". :)
Köszönöm, hogy írtál!

Puszi,
Monya

Bella írta...

Igen biztos!! :) egyszer mindenki életébe belép a nagy ő :)
nagyon örülök, hogy megint itt vagy :)

Megjegyzés küldése