Az utolsó esély- 24. fejezet

Sziasztok! 

Megérkezett a friss, remélem leírjátok a véleményeteket, nagyon örülnék neki!

Jó olvasást!

Versenyfutás az idővel

Villámgyorsan hagytam magam mögött a kis faházat. A lábaim hihetetlen sebességgel szelték az utat. Sietnem kellett, tudtam, már csak pár percem van hátra, mielőtt a lány meghal. Nem hagyhattam, hogy megtörténjen, nem akartam, hogy megtegye. Ő nem ilyen, sosem bántana senkit. Tudtam. Ismertem őt, nem is akárhogy. Mindig is annyira hasonlóak voltunk, tudtam mire gondol, és hogy mikor füllent nekem. Ismertem őt, és most képtelen voltam felfogni, hogy ilyet tegyen. Ez adott akkora erőt, hogy olyan hamar odaérjek.

Minden olyan volt, akárcsak az álmaimban, pontosan olyan. Egy elhagyatott utcában voltunk, közel az erdőhöz. Csak pár métert kellett megtennem, hogy eléjük érjek, s szívem eszeveszett gyorsasággal kezdett el verni, ahogy közelebbről is láthattam őt. Élőben, és ami még fontosabb, élve…

 -  Jason - ejtettem ki gyengéden a nevét a számon, s közelebb léptem hozzá.

Felém fordította tekintetét, és egy pillanatra megfagytam a rideg, vérvörös szemektől, melyek egyenesen az enyémbe fúródtak. De a boldogságom csak eleinte bizonyult felhőtlennek, elvakult voltam. A lányt épp megölte, mégsem tudtam rá gyilkosként tekinteni. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy él, itt van velem szemben, és hogy újra boldogok lehetünk együtt. És ezzel a reménnyel indultam meg ismét, kezemet is felé nyújtottam, s a könnyek már a szememet marták. Minden bizonnyal e naivság miatt nem láttam a jeleket, melyek egy kívülálló számára eléggé feltűnőek lehettek.

Nem vettem észre, amint felhúzza ajkait, hogy kilátszódjanak éles szemfogai, nem hallottam a fenyegető morgását, sőt, még a támadó testtartása sem szúrta ki a szemem. Ezért ért váratlanul, amikor hirtelen felém rohant.

Megijedtem, és teljesen össze voltam zavarodva. Hátrálni kezdtem, egészen az erdőig, míg meg nem éreztem egy fa törzsét a hátamnak nyomódni. Csapdába estem.

 -  Jason? Mit művelsz? – A hangom megremegett, bármennyire próbáltam határozottnak tűnni, nem ment. Féltem tőle, és átkoztam magam, amiért idejöttem, főként, hogy egyedül.

                 

Lelassított előttem, s immár lépkedve jött felém. A lábaim alig bírtak megtartani, úgy remegtek, mint a kocsonya.

 -  Hát nem emlékszel rám? Jason! Drágám…– A hangom elszállt, csak suttogni voltam képes, de tudtam, hogy így is meg fogja hallani.

 - Ne merj így szólítani. Minden a te hibád! – A szemei szinte szikrákat szórtak, egy apró kis egérnek éreztem magam, vagy inkább egy csótánynak, akit agyontaposni készülnek.

 - Miről beszélsz? Én nem tettem semmit. Nem akartam, hogy ez történjen.

 - Hazudsz! Folyton csak hazudtál és manipuláltál! – kiáltotta, s jobb öklét a fa kérgébe ütötte, mely megadta magát a szupererejének, és hangos reccsenéssel kitört. - Most az egyszer légy őszinte és mond el, miért tetted! – Hangja szelídebb lett, de szemeiben még mindig láttam a gyilkos dühöt, ami bármelyik pillanatban lecsaphat rám.

Csak szótlanul néztem őt, a megdöbbenéstől egy hang sem jött ki a torkomon. Nem értettem, hogy mondhat ilyeneket. A vádaktól viszont hamar felocsúdtam.

 - Mit miért tettem? – kérdeztem továbbra is csodálkozva. – Szerettelek, és szeretlek tiszta szívemből még most is.

 - Csak azt kértem, válaszolj, az istenit! – mordult fel, és elkapta a karomat. Szorítása fájdalmat okozott, hangot is adtam erre a hirtelen reakcióra, de nyögésemre még inkább rátett egy lapáttal. Úgy éreztem, eltöri a csuklómat. Próbáltam kirántani a kezemet, de minél jobban próbáltam, annál inkább fájt.

 - Nem tettem semmit. Nem tudom, miről beszélsz, gőzöm sincs róla!

 - Megmondták, hogy ezt fogod válaszolni – mondta inkább magának, mint nekem, de felkeltette érdeklődésemet.

 - Mégis miről beszélsz? Ki mondta ezt az ostobaságot?

 - Mi – jött a hang a hátam mögül. Jason elengedte a karomat, de nem mozdult előlem, végig rajtam tartotta a tekintetét. Félve fordultam hátra, és kikerekedtek a szemeim.

 - Ti? – néztem rájuk, majd döbbenten egykori kedvesemre, – Te… te hittél nekik?

 - Ők mentettek meg. Segítettek nekem, miután tönkre tetted az életemet. – Elhűlve hallgattam őt, de válaszolni sem volt időm, ugyanis elkapta a torkomat.

 - Szerettelek, és bíztam benned. Miért árultál el? – kérdezte, miközben ujjai még szorosabban ölelték körbe a nyakamat. Nem kaptam levegőt, kapálóztam és körmeimet a kezébe vájtam, vagyis próbáltam. Szemeim könnybe lábadtak a fájdalomtól, és éreztem, már nem bírom sokáig. Homályos, fekete pontokat láttam magam előtt, már Jason arcára sem tudtam egykönnyen összpontosítani.

Amber hangja is csak alig jutott el a tudatomig.

- Mire vársz még? Gyerünk! Öld meg! – mondta sürgetve, mire Jason vonásai megrándultak. Habozott, mielőtt erősített volna a szorításon. – Gyerünk! – kiabálta, s ezek a szavak visszhangoztak a fejemben, mígnem csaholásokat észleltem a közelből. Azt hittem, csak képzelem ezt az egészet, de láttam a pánikot Amber és Ian szemében.

Hirtelen engedte el a nyakamat, s hátrálni kezdett. Kapkodtam a levegőt, de a lábaim nem bírták már tovább, és összeestem. Fáradtan és kimerülve dörzsöltem a fájó pontokat.

- Mi ez a szag? – kérdezte Jason.

- Vérfarkasok, de ne aggódj. Elintézzük őket – vált hirtelen magabiztossá Amber hangja, és hátrafordult. Nem tudtam, mit kell nézni, de eltűnt arcukról mindennemű kétség.

Akárcsak egy filmben, egyszerre jelent meg a farkas falka és egy hatalmas nagy sereg a terepen. Nem haboztak, egymásnak estek.

Döbbenten figyeltem az eseményeket. Ezek vámpírok voltak, és nem is akármilyenek. Újszülöttek…

Eleget hallottam már róluk, hogy felismerjem őket.

Mostanra már átkoztam magam, amiért egyedül hagytam Lissát, nem akartam magára hagyni, de úgy éreztem, muszáj. Izgatott voltam, hogy annyi idő után végre újra láthatom Jasont, és tessék, itt az eredménye…

A farkasok hatalmasak voltak, és hihetetlenül gyorsak. Mozgásban maradtak, és próbáltak összhangban dolgozni. Együtt támadtak, és figyeltek társaikra. Felismertem néhányukat farkas alakban is, és ámulva figyeltem, amint Sam megmenti a másik alphát. Jake háta mögé került az egyik vámpír, sikerült rávetnie magát, de a farkas nem tudta lerázni. A férfi már harapásra nyitotta a száját, mikor Sam kitépett egy darabot az oldalából. Innentől kezdve felgyorsultak a dolgok, alig tudtam követni, de közös erővel sikerült elintézniük az újszülöttet. Láttam, amint Seth letépi egy nő kezét, s az hatalmasat kiált. Hosszú, vérfagyasztó ordítás volt, amitől a hideg is kirázott. Mindenfelől csontok törését, kiabálást, vagy fájdalmas csaholást hallottam.

A farkasok remekül helytálltak a túlerővel szemben, nem tudtam elhinni, hogy azok a kedves, jó fej fiúk ilyenekre is képesek. De a következő pillanatban már nem is tudtam rájuk koncentrálni. Amber hirtelen termett előttem, s emelt fel a földről.

Kezét felemelte, hogy lecsapjon rám, de Jason megakadályozta benne. Elkapta a karját, s elhajította őt. A szőke szépség feldühödve támadt szerelmemre, aki gyorsabbnak és erősebbnek bizonyult.

Megrémültem, hogy vámpír lett belőle, és ilyenekre képes, de örültem is, hogy most megmentette az életemet. Ez talán azt jelenti, hogy még mindig fontos vagyok a számára?

Azonban Jason következő szavai könnyeket csaltak a szemembe, úgy tűnt, egyáltalán nem erről van szó. Saját kezűleg akarta a halálomat. Ezen szavak hallatán Amber beletörődött, hogy legyőzték, és mosolyogva figyelte az események folytatását.

 - Kérlek, ne bánts – mondtam, amint felém indult. – Meg akarsz ölni? Képes lennél megölni engem?

 - Te is képes voltál átgázolni rajtam, ez csak a bosszúm – felelte nemes egyszerűséggel.

 - Te sosem tennél ilyet. Sosem voltál képes senkit sem bántani. Jó ember voltál, és tudom, hogy a szíved legmélyén még mindig az vagy.

 - Már nem vagyok ember – szakított félbe, de nem törődtem vele, folytattam.

 - Nem tudom, hogy mit mondtak, de ne higgy nekik, hazudtak neked. Nem érdekelted őket sosem, Amber csak bosszút akar állni. Nekem akartak fájdalmat okozni, és elhitették velem, hogy meghaltál.

 - Fogd be a szádat! – förmedt rám, és megütött. Hatalmas nagy pofon volt, sajgott tőle mindenem. Több métert repültem hátra, a föld felsértette a hátamat is. Olyan érzésem volt, mintha még az állkapcsom is eltört volna az ütéstől, de szerencsém volt, csak a szám vérzett.

De amint közeledett felém, a törésnek jobban örültem volna. Láttam, amint észreveszi a vért, és beleszagol a levegőbe. Akkor már tudtam, hogy végem van, és nem fog leállni. A szerelmem kezei által fogok meghalni.