Az utolsó esély- 18.fejezet

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, tudom, elcsúsztam. Azért remélem tetszeni fog nektek!

Mellékelnék egy képet Sunnyról. Nekem is volt egy ilyen kutyám - akit nagyon szerettem -, így szükségét éreztem, hogy megmutassam nektek, és kitegyem. :)

Daisy és Sunny, amint neki vágnak a nagyvilágnak :)

Furcsaságok
2. rész

A vázás eset óta a többiek állandóan méregetnek, és elég kellemetlenül érzem magam a társaságukban. Próbáltuk megbeszélni, mi is történhetett velem, de senkinek sem volt ésszerű magyarázata. A korábbi pajzsos incidensre volt, de erre?
Majdhogynem az egész nap így telt el. Hallgattam őket, hogy mit is gondolnak erről az egészről. Emmett viccelődött, hogy talán mutáns vagyok. Mit ne mondjak, nem röhögtem szét magam, egyáltalán nem találtam ebben a helyzetben viccesnek. De inkább ráhagytam, hadd nevesse ki magát, gondoltam, majd leszáll rólam. De egész nap ehhez hasonló beszólásokat kellett hallgatnom, így hamar betelt a pohár. Ilyenkor Jasper mindig készségesen lenyugtatott, de még így sem bírtam ki, hogy ne mondjam meg neki a magamét. Nem voltam durva, sőt.

- Örülnék, ha nem viccelődnél ezzel az egésszel. Ez igenis komoly dolog, halálra vagyok rémülve, mi is történhetett velem, és nem akarom, hogy egy ilyen komoly dologgal poénkodj! És csak, hogy tudd, legszívesebben szétrúgnám a segged! - mondtam, hogy oldjam a hangulatot és a magamban dúló feszültséget.

Miután ezt is lerendeztük, kipattant a fejéből, hogy ismételjük meg az egészet. Érdekelte őket, képes vagyok-e újra megcsinálni. Mondanom sem kell, hogy még csak a közelében sem jártam. Ha rajtam múlik, az összes porcelán tányér és kristálypohár eltört volna. Így hát hamar felment bennem a pumpa, és durcásan levágódtam a kanapéra.

Másnap az egész csak egy álomnak tűnt. Olyan, mintha meg sem történt volna. Ennek tudatában köszönetet szerettem volna mondani a farkasoknak is, amiért a keresésemre indultak. Így hát engedélyt kértem a Cullen családtól. Seth szólt nekik, hogy ma szeretnék elmenni hozzájuk, így nem volt más dolgom, mint hozzákezdeni a teendőimhez. Vagyis egy rakat sütit sütni. Persze Esme segített nekem, így gyorsabban haladtam a munkával, de nem eléggé. Ha mondhatom, úgy éreztem, a fél fiatalságomat a konyhában töltöttem. De mivel kellemes társaságban voltam, és a zene is halkan szólt a háttérben, élvezetes volt. Lissa persze tapodtat sem mozdult el mellőlem, fent ült a mosogatógépen, és minden mozdulatunkat árgus szemmel figyelte. Rengeteg féle-fajta sütit készítettünk, nem tudván, melyik ízlik majd nekik.

Mire végeztünk, kimerülten dőltem le a padlóra a nappaliban, és már majdnem elnyomott az álom, amikor Seth megérkezett. Felkászálódtam a földről, és felmentem a szobámba, hogy rendbe szedjem magam.

Az autóban ülve - melyet több tucat sütivel pakoltunk meg – kezdtem idegessé válni. De amint megpillantottam Sue kedves arcát, minden aggodalmam eltűnt.

Bementünk a kisházba, és bevittük az összes sütit. Mire végeztünk, megjelent az összes farkas, és bevésődéseik egyaránt. Úgy tűnt, mind örültek nekem. Pár perc után tétován megszólaltam, és idegesen ropogtattam a kezemet, miközben beszéltem.

- Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire hálás vagyok nektek. Tudom, hogy ez nem a legjobb megoldás, de biztos voltam benne, hogy örülni fogtok neki. Ez amolyan hála süti - mondtam, majd félreálltam és feléjük intettem, mire felcsillant a szemük.

- Ohó, hidd el, ez a legjobb dolog, amit kitalálhattál - nevetett fel Jacob.
Kissé kétségbeestem, miképp támadták le a sütiket, és döbbenten figyeltem, hogy milyen hamar elfogytak azok. Egész nap sütöttem, és pár perc alatt az összes elfogyott. Sosem láttam embert, aki ilyen gyorsan és ennyit tudott volna megenni. És most, hogy egyszerre többet is láttam, úgy álltam, mintha leforráztak volna. Mi több, Embry egyszerre öt zserbót tömött a szájába, de márt nyúlt is a következőért. Még veszekedtek is az utolsó falatokon.

- Hé, srácok! Nem kell így marakodnotok, hozok legközelebb is - próbáltam hatni rájuk, de meg sem hallották.

- Ne is foglalkozz velük, ők már csak ilyenek – szólt hozzám Sue, miközben végigsimított az arcomon. Miután a srácok mindent felfaltak, lementünk a partra. Persze Sue nem jött le, inkább otthon maradt.

– Leülünk? - kérdezte Emily, mikor meglátta, miként állok egyhelyben, nem tudván, mit is kezdjek magammal. Követtem őt, s leültünk egy uszadékfára. Még nem igazán beszéltem vele, sőt, még ilyen közel sem voltam hozzá. Próbáltam nem az arcán lévő vágást, vagyis karmolást nézni, de csak úgy vonzotta a tekintetemet. Amit próbáltam is leplezni, nem akartam volna zavarba hozni vele.

Egy ideig hallgattunk, majd megtörte a csendet.
- Tudod, még nem tudtam köszönetet mondani, amiért megmentetted Claire életét. Ő az unokahúgom, és nagyon fontos mindnyájunknak.

- Ugyan már, nem tesz semmit! - legyintettem, és beszélgetni kezdtem vele. Faggattam, hogy milyen a farkasokkal élni, és elmesélte azt is, hogy ismerkedett meg Sammel. Minél többet beszéltünk, annál inkább megkedveltem, és annál jobban éreztem magam.
Eleinte távolságtartó voltam vele, nem tűnt valami szimpatikusnak, de kellemesen csalódtam benne. Megnyíltunk egymás előtt, és a végén már önfeledten nevetgéltünk.

- Hallottam a többiektől, hogy megmentetted Emmett életét. Miért tetted? Mármint, nem úgy gondoltam - kezdett szabadkozásba -, csak, hát semmi esélyed nem volt ellenük. Ők vámpírok, meg is halhattál volna. - Nem bántásnak éreztem, tudtam, hogy nem úgy gondolta, így én is őszintén válaszoltam neki.

- Tudom - kezdtem bele halkan. - De muszáj volt. Tudod, nagymamám mindig ezzel tömte a fejemet. Nem szerettem nála lenni, mert mindig össze-vissza beszélt, és megrémisztett. De hát mivel apa anyukája volt, őt is meg kellett látogatni. Állandóan azt hallgattam, hogy ki kell állnom másokért, még akkor is, ha az egész lehetetlennek tűnik. Hogy tudja, erős és bátor lány vagyok. Hogy egy nap még sokra viszem, csak higgyek magamban és a képességeimben, hogy semmi sem lehetetlen. - Szemeiben olyan elszántság és szenvedély uralkodott, ami megrémisztett. Kicsi voltam, és nem mertem egyedül maradni vele. Folyton engem nézett és akárhányszor ránéztem, megijedtem.

Kivertem a fejemből a képeket, és folytattuk a beszélgetést, mígnem egy merész és fájdalmas emlékhez jutottunk el.
- Amikor kicsi voltál, pár napot itt töltöttem a Clearwater családnál. Már akkor is mindig bajba keveredtél - mondta egy halvány mosollyal az arcán.

- Tényleg? Bocsi, de nem igazán emlékszem rád. Sőt, a többiekre sem – tűnődtem el magamban. A Sue-ékkal töltött időre majdhogynem mindre, de senki másra nem. Seth és Leah egyetlen gyermekkori barátjára sem emlékszem.

- A többiekre sem? Egyáltalán? - kérdezett vissza döbbenten.

- Nem, épp ez a furcsa. Rengeteg időt töltöttem itt. - Ha otthon apa bedühödött, és eljárt a keze, elszöktem Sunnyval, a kutyámmal. – Mikor elkóboroltam otthonról, mindig itt kötöttem ki, vagyis Sue-éknál. - Ez volt az egyetlen hely, ahol biztonságban éreztem magam. – Biztos láttam őket, lehet, még Jacobot is, de ezek mind homályba vesztek az évek során.

- Emlékszem, egyszer apukád érted jött, és ordítozott veled. Nagyon féltem, a sarokból figyeltelek titeket. Anyukád próbált megvédeni téged, de apukád pofonja napokig a fülemben csengett. Párszor még rémálmaim is voltak - mondta halkan, és majdhogynem félve nézett rám

- Nem szerette, ha itt vagyok. Tudod, apám mindig is hirtelen haragú volt. Többek között anyáék ezért is váltak el. Csak azt sajnálom, hogy ilyen későn. Hamarabb kellett volna elhatároznia magát. - Habár így is megviselte anyát. Több évig tűrte a bántalmazást, de a pohár csak betelt nála is. Emlékszem a napra, amikor összeszedte a cuccainkat, és mindent itt hagytunk. Emlékszem, hiszen a születésnapomon történt. Régebben gyakran gondoltam vissza rá, és sosem bírtam ki könnyek nélkül. Apa kiabálni kezdett velem, amiért megint rosszalkodtam, és azt mondta, szégyelli, hogy a lánya vagyok, majd megütött. A születésnapomon mondta, és annyira megbántott, hogy ezt a mai napig nem tudtam megbocsátani neki. Senkinek sem kívánom, hogy átélje ezt, hogy ilyeneket halljon az apjától, főleg nem azon az alkalmon, ahol a születésére emlékezünk, és örülünk, hogy köztünk van. Úgy éreztem, nem vagyok neki elég jó. Próbáltam erősnek tűnni, nem akartam előtte sírni. Így hát elmenekültem otthonról a kutyámmal Sunnyval, és La Push felé tartottam. A könnyeim csak úgy folytak, nem tudtam abbahagyni a sírást. Azóta nem is láttam őt. Nem tudom, mi lenne, ha egyszer csak felbukkanna az életemben.
Anya fogta a cuccainkat, és Sarah-val értem jöttek. Meg sem álltunk San Diegóig.

- Mindjárt jövök - mondtam, majd felálltam és a poharammal együtt a partig mentem. Bunkóság volt otthagyni, de vágytam egy kicsit a magányra, hogy újra végiggondolhassak mindent szemtanúk nélkül. Feljebb húztam magamon a kardigánom, de élveztem a szelet, ami a hajamba kapott.

- Mi a gond? - éreztem meg egy tűzforró érintést a vállamon. Ijedten fordultam meg, és néztem Seth-re.

- Semmi, semmi. Én csak… elmerengtem.

- Szabad tudni, hogy min?

- Éppenséggel mindenen - sóhajtottam fel, és mesélni kezdtem, mi is nyomja a lelkemet. Ő csak figyelmesen hallgatott, és bólintott, ha kellett. Hiányzott, hogy valakinek kipanaszkodhassam magam. Jasonnel mindig mindenről beszélhettem, és most rettenetesen hiányzik ő is. Ha itt lenne, biztos folyton nyugtatgatna, és bármit megtenne, hogy elfedtessen velem mindent. Visszaemlékeztem érintésére, és a hideg végigfutott rajtam. Annyira nagyon hiányzott.

- Rettenetesen féltem, azt hittem, meghalok. Örülök, hogy Christiannak annyi, kegyetlen ember volt, aki nem érdemli meg az életet. - Tulajdonképpen máris ellentmondásba ütköztem… Senkinek sem kívántam halált, minden élőlény megérdemli az életet, joga van hozzá… Mégis megkönnyebbültem, hogy nem jelent már ránk veszélyt.

- Ha már itt tartunk, te őrült vagy. Hogy képzelted, hogy Emmett elé veted magad? Milyen abszurd, hogy egy vámpírt akartál megmenteni, te, aki egy halandó ember vagy, mi több, egy nő… - húzta fel a szemöldökét, várva reakciómat.

- Kisöcsi, hagyd ezt abba! Nehogy azt hidd, hogy nem tudok elbánni veled, csak mert farkas vagy. Az erőd megvan hozzá, de a technikád nem. Emlékszel, hányszor ráztalak gatyába kiskorunkban? Készülj fel, mert elgyepállak - kacsintottam rá, mire hangos kacagásban tört ki.

- Azt csak hiszed, babám. - Hú, de tudta, hogy kell felidegesítenie. – Nem vagyok az a régi, gyáva kisfiú. Nyugi, nem fog bántódásod esni, visszafogom magam.

Ő csak vidáman állt velem szemben, míg nekem magamra kellett kényszeríteni a nyugalmat.

- Túl nagy az önbizalmad, csak nehogy nagyot koppanj, nyuszifül. – Majd én letörlöm a szádról azt a nagy mafla mosolyt. Biz ám!

A többiek kíváncsian körénk gyűltek, és izgatottam szurkolni kezdtek nekünk. A két alfa nem tiltotta meg nekünk, gondolván, semmi baj nem fog történni, de mindent ők sem tudhattak…

A kezem előrelendült, és nem is kellett csodálkoznom, hogy sikerült elhajolnia előle. Megfogta az ütésre emelt kezemet és a hátamhoz csavarta, mire a nézőközönség izgatott kiáltozásba kezdett.
A szabadon levő kezemmel gyomorszájon ütöttem, majd tökön, mire azonnal elengedett - sajnáltam is kicsit, ahogy a fiúk is kinyilvánították nemtetszésüket.

- Most mi van? –fordultam feléjük. – Ti is tudjátok, hogy van ez… Harcban mindent szabad.

Majd folytattuk a küzdelmet. Az ütéssorozataimat kivédte, ahogy én is az övéit. De nem keverte a stílusokat. Ha csak bokszolunk, nem megyünk vele semmire. Hátrébb léptem, hogy nagyobb terem legyen a rúgáshoz, ami sikeresen betalált. Elmosolyodtam, majd felvettem a védekező pózt, nem akartam rögtön támadni, élveztem. Ahogy ő is, láttam rajta. Na jó, leszámítva azt a részt, ahol tökön ütöttem. Az nem lehetett kellemes…
Ez még korántsem sem volt veszélyes verekedés, amitől bárkinek is tartania kellett volna. Gyermekkorunkban is majdnem így verekedtünk, mármint ilyen erővel. És ami a technikát illeti, én folyton karmoltam és haraptam akkoriban.
Az ütéseket hihetetlen gyorsasággal védtük ki, alig bírtam követni a mozdulatainkat.
Ismét rúgni készültem, vagyis azt hitte, azt fogok. És a figyelmetlenségének köszönhetően előrébb léptem, és meglendítettem a karomat, ami sikeresen célt talált… egyenesen az arcába.
De ami utána történt, megrémisztett…