Végre meghoztam a frisst. Remélem elnyeri tetszéseteket és elmondjátok mit is gondoltok róla. Nekem sokat jelentene.
Annyit hozzá szeretnék fűzni a fejezethez, hogy ha csak árnyékoltan is, de nemi erőszak van benne, így ehhez méltóan kezdjetek bele. Úgy értem, írhatnék ki korhatárt is, de én sem tartottam be soha. :) Ennek ellenére igyekeztem... szépen megfogalmazni.
Jó olvasást!
Fájó emlékek
A kocsi lassan megállt a felhajtón, kiszálltunk. De amint beléptem a házba, feltűnt valami szokatlan dolog.
Méghozzá a hangulat. Olyan jeges volt, hogy hasítani lehetett volna. A Cullen család felállt üdvözölni minket, de nagyon furcsán viselkedtek. Zavarban voltak. Az egész olyan volt, mintha megleptük volna őket, mintha valami olyan dolgot csináltak volna, amit nem szabad, és most rajtakapták őket. Körbenéztem a szobában, hátha látok valami furcsa dolgot, de nem így volt. Minden a szokásos. Próbáltam az arcukról leolvasni a választ, hátha sikerrel járok. De ez is reménytelen volt. A legjobban Rose tekintete ijesztett meg. Olyan kedvesnek és megértőnek tűnt, amilyenek még sosem láttam.
Lissa lefürdött, és egy jó éjt puszi után már el is aludt. Betakargattam, majd lementem a nappaliba. Először kávét készítettem, majd leültem, és a többieket néztem. Bella és Edward hazament Nessie-vel, de a többiek itt voltak.
- Jól van - törtem meg a csendet. - Valaki elmondaná végre, hogy miért viselkedtek így? Ne mondjátok, hogy nincs semmi, mert átlátok rajtatok.
Egy hosszú percig meg sem szólaltak, majd Emmett törte meg a csendet.
- Az égvilágon semmi baj, csak próbálunk nem levegőt venni, olyan ázott kutya szagod van. - nevetett fel hangosan.
Feltrappoltam a szobámba, és a zuhany alá álltam. Ha ők nem mondják el, nem fogok könyörögni nekik. Ha nem bíznak meg bennem, legyen.
Befeküdtem az ágyamba, és olvasni kezdtem a könyvet, amit még San Diegóban vettem. Már a felénél tarthattam, amikor elálmosodtam. Egyre nehezebben bírtam az ébren maradást. Tudtam, hogy hamarosan aludnom kell, de féltem. Nem akartam még egyszer azokat a képeket látni. Ennyi is bőven elég volt belőle.
Így hát kikeltem az ágyból, és tornázgatni kezdtem. Régebben rengeteget edzettem. Minden nap futottam, edzésekre jártam, gyakran úsztam, felüléseket végeztem és fekvőtámaszoztam. Most meg ellustultam. Futni nem mehetek egyedül, és nem is volna jó a többiekkel, hiszen teljesen más a tempónk. De azért így is sikerült lefoglalnom magam.
Ismét lezuhanyoztam, majd lementem a nappaliba, hogy reggelit készítsek magunknak, de meghallottam, hogy rólam beszélnek. Istenem, ha megint lebukok, már tényleg nem tudom kimagyarázni magam. Így hát hangosabban folytattam az utam, és minden szempár rám szegeződött, kivéve Edwardé és Rosalie-é.
Olyan érdekes volt őket nézni, mintha valami néma harcot vívtak volna egymással. Csak nézték egymást, és láttam, Edward néha megrázta fejét. Biztos így válaszolt a gondolataira.
Majd hirtelen elkapta a tekintetét Rosalie, és a többiekre nézett:
- Ha a helyében lennék, én is tudni akarnám.
Ezután rám nézett, a tekintete tele volt együttérzéssel és fájdalommal.
- Egy újabb csomagot kaptál - mondta, és nekem a lélegzetem is elállt. Rosalie eltűnt egy pillanatra, s visszatérve egy újabb lemezt szorongatott a kezében. De mielőtt odaadhatta volna, Jasper elkapta a karját és valamit suttogott neki.
A következő pillanatban már a kezemben szorongattam, fel sem tűnt, mikor nyújtották felém. Úgy éreztem az agyam teljesen üres, azt sem tudtam, mihez kezdjek most. Az is megfordult a fejemben, hogy valóban széttöröm, nem szeretném megtudni, hogy mi van rajta. Felnéztem a többiekre, mintegy engedélyt kérve, hátha megmondják mit kéne tennem. De azt is tudtam, hogy nem tartják jó ötletnek, hogy megnézzem, mi van rajta.
Lassan a tévéhez léptem, betettem a lemezt és leültem, hogy végignézhessem.
- Sziasztok! - szólt Christian a felvételen. – Ismét egy videóval szolgálhatok, de ne aggódjatok, a következőt is hamarosan megkapjátok. Jó szórakozást a filmhez, én nagyon is élveztem - nevetett fel érdes, rekedt hangon.
Éjszaka volt, a város tele emberekkel. Rögtön tudtam, hogy San Diegóban vagyunk, hiszen ezerszer jártam már arra.
Nem igazán tudtam, hogy ebből mi akar kisülni, semmit sem tudtam kivenni a képről, annyian voltak. Az utcák kivilágítottak, teraszon ülő emberek boldog nevetése hangzott fel, akik a rendelésükre vártak az éttermekben és kávézókban. Gyerekek sikítoztak szüleiknek a kirakat előtt állva. Minden olyan volt, mint bárhol máshol a világban.
A következő pillanatban megpillantottam magam és barátnőmet, Summert, amint nevetgélve befordulunk a főutcára. Az első, ami feltűnt, hogy nem mostani felvétel. Szinte még gyerekek voltunk. A második sokkoló volt…
Lassan felálltam a kanapéból, és döbbent szemekkel néztem tovább.
Megálltunk egy épület kijáratánál búcsúzkodni, mert Summer nem a belvárosban lakott. Szétváltunk, majd oda is kiáltottam neki, hogy holnap találkozunk. Szokásunkhoz híven moziban voltunk, másnap a partra mentünk volna. De nem várt dolgok történtek aznap este.
Mosolyogva indultam haza, miközben magam mögött hagytam a zajokat. Egyszer csak eltűntem a kamera képéről. Nem kapcsolták ki egy percre sem, de szemmel láthatóan rohant valaki vele – ez esetben suhant – így a kamera nem tudott fókuszálni. Majd lerakták valahova, és egy alak suhant el előtte.
Emlékszem, mennyire boldogan terveztem a holnapi napot, de egy halk hang kizökkentett belőle. Hátrafordultam, de nem láttam senkit. Így hát továbbmentem, megszaporáztam lépteimet; olyan érzésem volt, mintha figyelne valaki. Még a lépésének hangját is hallottam, de amint visszanéztem, már senki sem volt ott. Rohanni kezdtem, minél előbb haza szerettem volna érni.
Egy hideg kéz megragadott, befogta a számat, és behúzott egy sikátorba. A szívem kihagyott egy ütemet, hogy aztán olyan erősen és gyorsan verjen, hogy azt higgyem, a bordáimat is eltöri. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem tudtam. Rúgtam, kapálóztam, még harapni is megpróbáltam, de mindhiába.
A falnak lökött, szorosan hozzápréselt, míg keze még mindig a számon volt. A másikkal széttépte a blúzomat, s a gombok megadták magukat. Halk puffanással értek földet, de sokkal hangosabban észleltem. Nyüszögtem a szorításában, dübörgő szívvel és tehetetlenül. A következő pillanatban már feküdtem, a fejem hangos koppanással ért földet, s ő rám nehezedett.
- Kérem, engedjen el! - könyörögtem neki érthetetlenül, majd könnyeim is eleredtek.
Nem mondott semmit, csak hűvösen felnevetett, majd hideg érintését a testemen is megéreztem. A kezemmel megpróbáltam ellökni a mellkasánál fogva, össze is karmoltam az arcát, de szorítása csak erősödött. A nadrágomat oly könnyedén tépte le rólam, mintha papírból lett volna.
A nyakamat csókolgatta, majd nyelvét végighúzta az ütőeremen, amitől a hideg is kirázott. Lassan levette a kezét a számról, és durván megcsókolt. A kezemet összekulcsolta a fejem felett, erősen tartotta azt, s úgy éreztem, még vér sem megy oda. Ujjaival először a melleimen időzött el, lassan csókolgatva azt, majd a hasamra, végül pedig még lentebbre vándorolt. Összeszorítottam a combjaimat amennyire csak tudtam, de ez semmit sem ért. Erővel szétfeszítette azokat, mire önkéntelenül sikítottam fel, majd kiabáltam segítségért.
- Ha még egyszer sikítasz, megöllek – mondta, majd lekevert egy pofont.
Valami forró fojt végig a számon, mire egy halk morgás hallatszott felőle.
Majd megéreztem a fémes ízt, és még jobban megijedtem. Hittem neki… Hogy valóban megöl, ha ellenkezni fogok. Mégsem tudtam nyugton maradni. Nem akartam meghalni, de azt sem akartam, amitől féltem, hogy bekövetkezik.
Sokkolva néztem a videót, mialatt felelevenedtek a régi, fájó emlékek. Emlékszem arra a szörnyű fájdalomra… próbáltam ellazulni, hogy ne érezzem olyan intenzíven a fájdalmat, de nem ment, képtelen voltam rá.
Miután végzett velem, csak felállt és elsétált. Hosszú percekig ott feküdtem sírva, meggyalázva. De az erőmet összeszedve megkerestem a blúzom maradványait, összefogtam magamon, s hazaindultam.
Mielőtt elment volna az a szemét, felvette a kamerát, belenézett, s bennem még a vér is meghűlt. Ő volt az… Christian.
Akadozva vettem a levegőt, s akaratlanul peregtek le a fejemben az esemény utáni történések.
Csak sétáltam, könnyáztatta szemekkel, de már képtelen voltam sírni. Minden egyes lépés fájt, ahogy combjaim összedörzsölődtek, eszembe juttatva a percet, ami folyton a fejemben járt, s amit nem tudtam kiverni onnan.
Hazaérve egyenesen anya szobájába mentem, de üres volt. Az ágya be volt vetve, úgy, ahogy reggel hagyta. Össze kellett szorítanom a számat fájdalmamban, majd átmentem Sarah-hoz, de ott sem volt senki. Eszembe jutott, hogy biztosan a barátjánál alszik.
Egyedül vagyok az egész lakásban, és senkinek sem tudom elmondani, mi történt. Magamra maradtam, s nem számíthatok senki másra. Ezek voltak az utolsó gondolataim.
Az a nap gyökeresen megváltoztatta az életemet. És most már tudom, hogy ez az egész miatta volt… Christian miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése