La Push-i látogatás
Sue meghívott engem és Lissát ebédre, amit örömmel el is fogadtam. Gyermekkoromban rengeteget voltam náluk. Cullenék is beleegyeztek, hogy elmehessek, hiszen velük is biztonságban vagyunk. Esme még így is aggódott, és a lelkemre kötötte, hogy ha bármi gond van, szólok neki. Alice is feszült volt, hiszen elmondása szerint nem látja a jövőnket, ha a közelükben vagyunk, ezért folyamatosan kapcsolatban maradnak majd a farkasokkal. Nem igazán értem, miért kell ekkora felkészültség, hiszen csak pár órára megyünk el. Jó, bevallom, én is aggódom, hogy mi lesz, ha felbukkannak. De beletörődöm, hiszen az a lényeg, hogy Lissa biztonságban legyen. Ha bármi történne velem, ő biztonságban lesz. És ez megnyugtat engem, talán túlságosan is.
Izgatott voltam a találkozástól, már vagy ezer éve nem láttam a Clearwater családot. Sue mindig is kedves volt. Harry elvesztése engem is megdöbbentett, jó fej pasi volt. Anya imádta a Harry Clearwater-féle házilag készített panírt. Jó ember volt és sajnálom, hogy meghalt. Leah-vel is mindig jól kijöttem. Furcsa volt Jacobtól azt hallani, hogy teljesen más ember lett. Nem tudom elképzelni, hogy a mindig vidám, mosolygós lányból mára egy befordult, megtört és savanyú nő lett.
Már az autóban ültünk, és izgatottan néztem a tájat. Amikor megpillantottam a La Push táblát, már alig bírtam a seggemen maradni. Még jó, hogy nem én vezettem. Ahogy egyre közelebb értünk, a táj kezdett egyre ismerősebb lenni. Végre megérkeztünk - dobbant egyre nagyobbakat a szívem. Ahogy Sue meghallotta az autó hangját, már ki is lépett a házból, és mosolyogva várt bennünket. Ám nem csak ő volt ott. Néhány indián srác is megállt mellette, és azt hiszem, minket vártak. Nem akartam rögtön letámadni Sue-t, megvártam, hogy Seth is kiszálljon a kocsiból, és édesanyjához menjen. Kézen fogtam Lissát, és mi is odamentünk. Húgom egy kicsit meg volt szeppenve, de tudtam, hogy ez nem fog soká tartani.
- Szia, Sue - mosolyogtam rá.
- Daisy, kincsem! Olyan jó téged újra látni!- Azzal meg is ölelt. Hosszú másodpercekig csak álltunk, és nagyon jól esett a közelében lenni. A régi szép emlékek jutottak eszembe.
- Én is örülök neked! Kérlek, hadd mutassam be a kishúgomat, Lissát.
- Szóval, ő a leendő kis menyem? - nézett rá Sethre, majd rám. A meglepettségtől köpni-nyelni nem tudtam.
Sue kedvesen leguggolt, és rámosolygott a testvéremre.
- Lissa vagyok - szólt tündéri hangon és angyali mosollyal az arcán
- Engem Sue-nak hívnak.
- Hadd mutassam be nektek a farkasokat. Pault és Quilt már ismeritek. Ő itt Embry - mutatott egy izmos és magas srác felé -, Jared - neki rövid, tüsi haja volt – és Sam. - Na, róla már hallottam. Valahogy ilyennek képzeltem el. Az arca szigorú és fegyelmezett, mintha sosem tudna nevetni, vagy csak bennem nem bízik
- Sziasztok, Daisy vagyok - fogtam mindannyiukkal kezet.
Húgom megköszörülte a torkát, jelezve, hogy ő is itt van.
- Jaj, hadd mutassam be nektek a kishúgomat, Lissát. - A többiek elnevették magukat a helyzet miatt, majd kedvesen üdvözölték őt.
- Na, gyertek csak be - szólt kedvesen Sue, s bementünk mindannyian, abba a kis lakásba.
A ház nem változott sokat, igaz, már nem emlékszem teljesen rá. Leültünk a nappaliban, és Sue persze rögtön szorgos háziasszony lett. Nem változott sokat az elmúlt pár év alatt. Nevetőránca ugyan van, és néhány ősz hajszála, de remekül néz ki. A haja, mint mindig, most is kontyban volt. Még sosem láttam őt leengedett hajjal.
A farkasok nagyon kedvesek voltak, még Sam is, csodák csodájára. Jól elbeszélgettünk, és a hangulat nagyon kellemes volt.
- Milyen furcsa titeket újra együtt látni. Mintha ismét gyerekek lennétek. Istenem, mennyit rosszalkodtatok! Főleg te, Daisy! - Egymásra néztünk Seth-tel, és egyszerre nevettük el magunkat. - Igen, mindig is nagy kópé voltál. Amikor bújócskáztatok, és a sütőbe bújtál el, a frászt hoztad rám. Édesanyádnak alig mertem elmondani.
- Komolyan? Te bebújtál a sütőbe? - kérdezte döbbenten Jared.
- Hát, igen. De én nyertem, nem talált meg senki - nevettem fel.
- Na, és amikor a lépcső korlátján lecsúsztál, és kiestél az ablakon? – kérdezte tőlem röhögve Seth.
- Igen, be is tört a fejem és eltörtem a könyököm - mosolyodtam el savanyúan.
- Jaj, ne is mond! Emlékszel, hogy rohantunk veled a kórházba? Úgy megijesztettél minket.
- Ugyan, Sue, csak játék volt. Akkor mókás volt, de most már mondjuk, nem próbálnám ki - nevettem el magam.
- És azon az üvegajtón löktél át – mutatott a nappali ajtóra Seth.
- Valami rémlik. Sajnálom még egyszer. De kérlek, ne adjunk több ötletet Lissának! Ha ő is olyan lesz, mint amilyen én voltam… - Be sem mertem fejezni a mondatot. Ráadásul nem akartam még jobban beégetni magam a többiek előtt. Nagyon jókat mulattak rajtam.
- Mi mennénk is, ha nem gond. Nagyon örültem a találkozásnak - nézett rám Sam. Odaintett a kis angyalomnak, majd kiment az ajtón. Sorban követték őt a többiek, miután elköszöntek tőlünk.
- Nagyon kedvesek voltak - fejtettem ki a véleményem nekik.
- Igen, azok. Jó fejek. Claire, Quil bevésődése az utcán kiabált neki, hogy menjen el hozzá. Ezért volt ez a nagy sietség. Ha egyikük megy, megy a többi is.
- Hol van már Leah? –kérdeztem meg tőlük. Sue egy pillanatra Seth-re nézett, majd halványan elmosolyodott.
- Nos, hamarosan jön ő is, de el kellett mennie… valahová - mondta zavartan. - De ne várjunk rá, mert az ebéd hamarosan kihűl. - Így hát egy kézmosással később már helyet is foglaltunk, és hozzáfogtunk az ebédhez.
Sue nagyon kitett magáért, az ebéd isteni finom volt és a süti… arra nincsenek szavak. Rengeteget készült a mai napra. Lissa és Seth leültek a nappaliban, és valamilyen játékkal elfoglalták magukat.
Segítettem mosogatni és elpakolni, majd leültünk az ebédlőasztalhoz.
- Sue, nagyon sajnálom, ami Harryvel történt. Őszinte részvétem - fogtam meg gyengéden kezét. Nem akartam ezt korábban szóbahozni, nehogy elvágja a hangulatot.
- Köszönöm. Én is sajnálom, ami a családoddal történt. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Nagyon sajnálom, hogy ilyeneken kellett keresztülmenned. Mindig is tudtam, hogy te egy erős lány vagy. De tudd, hogy bármiben számíthatsz ránk, vagyis számíthattok, mi mindig mellettetek leszünk. És a falka is.
- Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem. De nem kell túl sokat gondolni rólam. Ha Lissa nincs, az életemnek már nem lenne értelme. Ő ad nekem erőt nap mint nap - néztem az említett felé.
- Ne mondj butaságokat, Daisy! Ismerlek, és tudom, hogy milyen vagy.
- Mesélj, mi történt veletek ezalatt a pár év alatt?- próbáltam elterelni a szót. – Milyen farkas gyerekeket nevelni? – Sue felnevetett, és vele együtt nevettem én is
- Nagyon büszke vagyok rájuk, de rettenetesen aggódom értük. Eleinte aludni sem bírtam. Most is féltem őket, de már beletörődtem. Leah az, akinek az utóbbi pár éve nem volt egy leányálom.
- Hallottam dolgokat. Tényleg ennyire megváltozott?
- Igen, sajnos. Bár, az utóbbi időben mintha a régi Leah-t látnám. Sokat javult a helyzet, amióta Jacob falkájához tartozik. Nehezen dolgozza fel a történteket, de jó úton halad. Tudod, Leah és Sam jártak. Mindenki azt hitte, köztük én is, hogy hamarosan összeházasodnak, és boldogok lesznek. De Sam farkassá változott, és minden megváltozott. Bevésődött Emilybe, ő Leah másod-unokatestvére.
- Uhh, ez durva! Nem csodálom, hogy megváltozott. Én a helyében már rég elhúztam volna a városból.
- Most mesélj te. Veled mi történt, mióta elmentetek?
- Nos, apával azóta nem beszéltem, és nem is láttam. Ahogy elköltöztünk, szerencsére sikerült teljesen megszakítani vele a kapcsolatot. Semmit sem tudok róla.
- Nem szívesen mondok ilyet, de ezt örömmel hallom.
- Anya eleinte nehezen viselte a válást. Egy kicsit kivetkőzött magából. A szórakozás és a munka volt az élete. Hétvégenként bulizni ment, minket meg otthon hagyott. Így hát Sarah-val megtanultunk főzni. Egyre jobban kijöttünk, de aztán rátalált a szerelem, és eltávolodtunk egymástól. Ő mindig csak a pasijával volt, és ha együtt voltunk, folyton róla beszélt. Alig volt otthon, úgyhogy az időm nagy részében egyedül voltam. Később anyának is lett egy barátja, Scott, aki hozzánk is költözött. Mindig rendes volt velünk, és istenien főzött. A szakácstudományomat csiszolgattuk. Majd megérkezett Lissa is, és minden megváltozott. -Ennyit bőven elégnek gondoltam, nem akartam bővebben kitérni az életünkre, az életemre. Mindenkinek vannak titkai, dolgai, amiket nem akarunk, hogy mások megtudjanak. Van, hogy nem merjük, vagy csak szimplán nem akarjuk elmondani. Hogy félünk a reakcióktól.
Amint befejeztem, az ajtó kinyílt, és Leah lépett be rajta. Az arcán nyoma sem volt boldogságnak. Nem örült nekem, s az arcomról fokozatosan leolvadt a mosoly.
- Szia, Leah!- szólítottam meg és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Hello - mondta komoran az ex-legjobb barátnőm.
- Nem ülsz le hozzánk? - kérdeztem, amikor láttam felmenni a szobájába.
- Nem, kösz.
- Leah, ne csináld ezt!
- Mit ne csináljak, anya? Tán örülnöm kéne, hogy itt van, és tönkreteszi az életünket? Már kezdett minden rendbe jönni, erre ez vámpírokat hoz a nyakunkra. - Azért annyival megtisztelhetett volna, hogy a nevemen szólít.
- Elég legyen, Leah! Kérj bocsánatot, és menj fel a szobádba.
- Miért kéne? Csak elmondtam a véleményem.
- Na, ide figyelj, kisasszony… - állt fel mérgesen az asztaltól, amikor a lánya már a lépcsőn volt, a szobája felé haladva.
- Ne, hagyd rá! Igaza van - fogtam vissza Sue-t, megragadva a kezét.
- Már hogy lenne igaza? Menj utána, és szidd le! Bunkón viselkedett. - Seth úgy viselkedett, mint egy tipikus gyerek.
- Erre semmi szükség. Tényleg. Miattam nem kell, hamarosan úgyis megyünk - néztem rá az órámra.
- Annyira sajnálom, Daisy.
- Semmi gond, nem a te hibád. Számítottam rá, hogy ilyen reakciója lesz, elvégre rég nem találkozunk, és mindketten megváltoztunk. - Most őszintén mondjam? Fel sem merült bennem, hogy így fog viselkedni.
- Seth, vigyáznál kérlek Lissára? Majd jövök. Itt maradok a környéken, csak kiszellőztetem a fejem.
- Menj csak - mondta Sue. - Vigyázunk rá.
A parton sétáltam mezítláb, és élveztem, ahogy a puha homok hozzáér a talpamhoz. Egy kislány mögöttem az anyukájának könyörgött, hogy maradjanak még egy kicsit, mert szeretne homokozni. Megszaporáztam a lépteim, hogy ne halljak mást, csak a víz morajlását.
Mire észbe kaptam, már a part közelében lévő szikla tetején álltam, majd leültem, és néztem a tájat. Ez mindig szép emlékeket idéz fel bennem. Fájó, de szép. Talán ezért is jöttem fel ide, a La Push-i sziklára, hogy emlékezhessek. Innen gyönyörű kilátás adatik meg.
A nap már alacsonyan járt, és az ég gyönyörű színekben pompázott. Narancssárga, piros és helyenként rózsaszín, jelezvén, hogy hideg szél lesz az este. Nem volt kedvem felállni, ott akartam maradni örökre, vagy ha nem is, legalább estére.
Mivel tinikoromban San Diegóban éltem, mindennap a tengerpart közelében lehettem, és a hullámok morajlására aludhattam el. Megnyugtat a csend. Most nem ragadott magával az emlékek áradata, csak voltam. Nem gondolkoztam, csak egyedül lehettem békében, nyugalomban és biztonságban.
A szél feltámadt, és csípte a bőrömet, így végre összeszedtem magam, és indulni készültem. Vissza a zűrzavarba és gondokba. Így hát felálltam, és hátat fordítottam a kilátásnak, de valami megcsapta a fülemet.
Egy kiáltás. Visszafordultam, és a vizet kémleltem. Valaki a tengerben fuldoklik - jutott el a tudatomig. A szememmel egy pillanat alatt észrevettem a hullámok között vergődő alakot.
Gondolkodás nélkül ugrottam le a jéghideg vízbe, és úsztam a hang irányába. A hullámok megnehezítettek a dolgomat, de minden erőmmel azon voltam, hogy időben odaérjek hozzá. Megálltam, és próbáltam a szememmel megkeresni, merre lehet, de a víz folyton az arcomba csapott, nem láttam semmit.
- Merre vagy?- kiáltottam, de nem jött válasz a kérdésemre.
- Segítség!- kiáltott kicsivel később, és megpillantottam őt.
Azonnal felé úsztam. Már csak pár méter választott el tőle, de a lány nem bírta tovább. A hullámok maguk alá gyűrték vékony, törékeny testét. A kislány süllyedni kezdett, és úgy éreztem, nem tudok segíteni rajta. A víz alá merültem, és utána úsztam. Sikerült elkapnom a karját, és a vízfelszínre húznom. A kezem a hónalja alá raktam, és úszni kezdtem vele a part felé. A hullámok egy percre sem csillapodtak, erőteljesen csapkodtak. Párhuzamosan úsztam a parttal, és sikerült egy nagyobb hullámmal partra vetődnünk.
Kihúztam a homokba, miközben segítségért kiabáltam. Az agyam egy eldugott részében rájöttem, hogy ez az a lány, akit délután láttam az anyukájával.
Mellé térdeltem, és szólongatni kezdtem
- Hallasz? Hé, kislány - ráztam meg óvatosan a vállait.
De ő nem reagált.
- Segítség! Jöjjön valaki, kérem! - kiáltottam torkom szakadtából.
Hátrahajtottam a fejét, s megtámasztottam az állát. Az orra és a szája felé hajoltam, és figyeltem, hogy mozog-e a mellkasa, illetve érzem-e a bőrömön, hogy lélegzik. De nem történt semmi. A pánik magával ragadott.
Miközben lehúztam a kardigánja cipzárját, hogy jobban a mellkasához férjek, ismét segítségért kiáltottam
Próbáltam feleleveníteni magamban a tanultakat, és megnyugodni, de nem igazán ment.
- Felnőtteknek harminc mellkaskompresszió és kettő szájon átlélegeztetés. De a gyerekeknek vajon mennyi? Istenem, hogy is volt?- Teljesen össze voltam zavarodva, de nem volt időm vacillálni, hozzákezdtem.
A kezemet összekulcsoltam, és elkezdtem az újjáélesztését.
- Egy, kettő, három, négy… és egy éles hang a fülembe hasított
- Eltörtem… eltörtem egy bordáját! Istenem, eltörtem!- sikítottam fel ijedtemben.
Azt sem tudtam, mit kéne csinálnom, a kezem remegett, a szívem majd kiugrott a helyéről, és az ájulás veszélye is fenyegetett. De félve folytattam, reménykedve, hogy valaki hamarosan itt lesz, és leveszi rólam ezt a terhet.
Miközben a mellkaskompressziót számoltam, a gyomrom a torkomban volt. Én magam is alig kaptam levegőt.
A fejét hátraszegtem, befogtam az orrát, és szájon át lélegeztettem, de nem történt semmi.
Újra kezdtem az egészet, de kezdtem fáradni. A látásom is homályosult
- Kérlek, gyerünk, lélegezz!
Kiabálásokat hallottam és megkönnyebbültem, hogy jön a segítség.
Ismételten a mellkasára raktam a kezem, de ekkor ő kiköpte a vizet, és felköhögött.
Abban a pillanatban nagy tömeg gyűlt körénk, és engem félrelöktek onnan. Vagyis hogy Quil lökött félre.
- Óvatosan! Azt hiszem, eltörtem egy bordáját - szólaltam meg halkan, majd egy sötét szempárral találtam szembe magam.
- Te eltörted egy bordáját? – A sötét pillantása megijesztett, azt hittem meg fog verni. - Ne merj többet Claire-hez érni, vagy megbánod!
- Én nem akartam, hidd el.
Kicsivel később rájöttem, hogy Claire Quil bevésődése. Ezért aggódott ennyire, és mérges rám, mert szereti őt. Hazafelé menet nem volt kedvem senkivel sem beszélni. Hallottam, hogy valaki kiált értem, ott a parton, de nem volt elég lélekjelenlétem, hogy figyeljek rá. Nem is tudom, hogy kerültem a kocsiba, azt pláne nem, mikor érkeztük meg a Cullen házba. Csak Alice ölelése ébresztett rá, hol is vagyok most.
Miért van az, hogy az életben minden annyival nehezebb? Az élet nem játék. Teljesen más egy kisgyereket újraéleszteni, mint egy hülye bábút. Pedig gyakoroltam, és akkor jól ment. Most meg?
Olyan érzés volt, mintha kívülállóként nézném a Titanicot. Látnám elsüllyedni, de senkit sem tudnék megmenteni. Majdnem a kezeim közt halt meg.
- Elmesélnéd, hogy mi történt? - kérdezte Edward a nappaliban.
- Majdnem megöltem őt.
- Kit? Ne beszélj butaságokat. Megmentetted.
- Eltörtem a bordáját. Csak a szerencséjén múlt, hogy életben maradt. Az én hibám - remegett meg a hangom, s közel álltam a síráshoz.
- Idefigyelj, Daisy - guggolt le elém Carlisle. - Megmentetted Claire életét, és ezt Quil is belátja majd, ha megnyugodott. Ami a bordatörést illeti, az bárkivel előfordulhat. Hidd el nekem, én már csak tudom. Alig van sikeres újraélesztés bordatörés nélkül. Leugrottál egy szikláról, csak hogy kimentsd őt a vízből. Igen, eltörted egy bordáját, de él. És ez a lényeg. Ez miattad van, te mentetted meg, neked köszönheti az életét. Ha te nem vagy ott, ő már halott lenne. - Az álam alá nyúlt, és felemelte a fejem. – Csak hogy tudd, én nagyon büszke vagyok rád!
Több sem kellett nekem, sírva a nyakába borultam. Még soha senki sem mondta nekem, hogy büszke lenne rám, és ez nagyon jól esett. Gyermekkoromban mindennap erre vágytam, hogy apám egyszer ezt mondja nekem, de sohasem tette. Sosem voltam neki fontos, pedig a lánya voltam. És itt, egy szinte idegen családban, fontosnak érzem magam Ez egyszerre töltött el boldogsággal és keserűséggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése