Egy kicsit késet a fejezet, de mentségemre szóljon, vendégségben voltunk, későn értünk haza és nekem még be kellett fejezni. Elég késő van, nem fűzök hozzá semmit, csak azt, hogy remélem tetszeni fog, ugyanis ez az én ajándékom nektek. :)
Mivel későre jár, nem garantálom, hogy hibátlan.
Még egyszer Boldog Karácsonyt kívánok nektek! :)
"Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat."
A düh levezetés
Szombat délben Paulnak el kellett mennie, de az egész
éjszakát, illetve reggelt együtt töltöttük. Mosolyogva álltam be a zuhany alá,
és eszembe jutottak Paul szavai.
- Tudod, holnap leszünk együtt egy hónapja, és rettenetesen
sajnálom, de nem tudok akkor itt lenni. Megígértem Jacobnak, hogy segítek neki
– mondta még az ágyban, ép mielőtt ki kelt volna. Boldognak éreztem, Paul
boldoggá tett. Jól esett, hogy valaki ennyi idő után törődött velem, és hogy
őszinte legyek… ez az egy hónap egy új rekord a z életemben. Még sosem voltam
együtt valakivel ilyen sokáig, ami elég vicces. Ezért is reagáltam olyan
furcsán, amikor rájöttem mit tervezett.
Bevásárolni indultam, amikor megállított Jacob. Pontosabban
a kocsim mögé állt, arra késztetve, szálljak ki. Mivel nem akartam elütni vagy
megkockáztatni, hogy nincs annyi esze, hogy félreugorjon, megálltam és
letekertem az ablakot.
- Szeretnélek áthívni hozzánk – mondta készségesen, és
láttam, hogy tekintete az arcomra siklott, a monoklim helyére. Sokat pöpöcöltem
vele, hogy úgy nézzen ki, valóban ott van, és hogy azt higgyék, valójában
eltüntetni akartam.
- Nézd, ha ez az egész arra megy ki, hogy kiengesztelj vagy
vezekelj, nem érdekes. Már ezerszer mondtam, hogy semmi bajom – feleltem egy
kicsivel durvábban, mint szerettem volna, és a kesztyűtartóhoz nyúltam, hogy
kivegyem a napszemüvegem.
- Nem, nem, félreérted. Ma érkezett meg a testvérem, Rachel
és szeretném, ha megismernéd – mosolygott kedvesen, nekem pedig egy oh csúszott
ki a számon. Erre nem számítottam, de beleegyeztem.
- Jacob – kiáltottam utána, miután megbeszéltük a
részleteket. – Én csak beugrok pár percre, még rengeteg dolgom van. Rendben? –
kérdeztem, mire bólintva ismét hátat fordított. Nem sok kedvem volt hozzá,
mégis így illett. Ráadásul tudtam, hogy a fiúk – köztük Paul is – mennyit
fáradoztak azon, hogy itthon érezze magát. Ez volt a legkevesebb, amit
megtehettem.
Hamar végeztem, mindent megvettem, amit szerettem volna.
Elmondhatatlanul vártam, hogy Matt végre itt legyen, szerettem volna a kedvében
járni, így ez a vásárlás neki szólt. Még a kedvenc édességét is beszereztem.
Tudtam, hogy számára ezek nem fontosak, csak hogy engem láthasson, mégis így
éreztem helyesnek. Ha már nem tudtam főzni, valamivel a kedvében kellett
járnom…
Bepakoltam a hűtőbe, és egy kis sütivel a kezemben – amit
szintén vettem – megindultam a Black házhoz. Bekopogtam, és körbepillantottam.
Valami furcsa érzés kerített hatalmába, de nem tudtam volna megmondani, hogy
miért.
- Natalie – köszöntött hirtelen Jacob, és meg volt döbbenve,
mintha elfeledkezett volna rólam. Gyorsan kilépett és behúzta maga mögött az
ajtót. – Micsoda meglepetés – mondta, és a kezemben tartott tányérra meredt.
- Annyira nem az, te hívtál meg – emlékeztettem őt, és
amolyan te most hülye vagy nézéssel illettem, ami le is jött neki, de nem
reagált rá.
- Igen, tényleg így van – felelte, és megtörölte a homlokát,
és egyik lábáról a másikra állt. Azt súgta a szimatom, valami baj van. – Nos,
az a helyzet, hogy… hát, közbejött valami. – Összehúzott szemöldökkel meredtem
rá, de nem nézett rám, a cipője valahogy jobban lefoglalta.
- Rendben – válaszoltam egy kis habozás után, és a kezébe
nyomtam a sütit – Jó étvágyat hozzá.
Már épp készültem volna eljönni, amikor bentről nevetés
szűrődött ki. Jacob halkan elmormolt egy káromkodást, és visszafordultam. Nem
úgy tűnt, hogy valami problémájuk van, ami azt illeti, bent nyilvánvalóan elég
jó hangulatban telt a délután.
- Mi folyik itt? – faggattam, és közelebb léptem. – Itt van
Paul? – a tény nem lepett meg, hiszen mondta, hogy itt lesz, segíteni kell
Jacobnak, de idegesített, hogy a nevetését hallottam, engem pedig nem akarnak
beengedni. Ez nem farkas ügy volt, csupán csak kirekesztettek.
- Sajnálom – sóhajtott fel, és kitárta az ajtót. –
Előbb-utóbb úgy is megtudtad volna.
Nem értettem, hogy miről beszél, de azért besétáltam a
házba, és köszöntem a többieknek. A levegő hirtelen fagyott meg, a tekintetem
pedig megakadt a barátomén. Vagyis, hogy a volt barátomén, a pillantásából
tudtam, már nem az enyém. Körbefordultam a kis lakásban, mindenki engem nézett,
sajnálkozva. Paul hirtelen pattant fel, és lépett felém egyet, mire
önkéntelenül is, de hátrébb léptem. A mellette lévő lány rám nézett, és beharapta
az ajkát. Gyanítottam, hogy ő Rachel, hiszen nagyon hasonlított a testvérére.
Senki sem szólt semmit, Paul sem próbálta megmagyarázni, de
nem is tudta volna hogy. Nem történt még köztük semmi, de ez csak idők kérdése
volt. Nem akartam arra várni, hogy mikor dob ki, vagy hogy mit fog hazudni. Hallottam
a bevésődésről, és azzal is tisztában voltam, nem avatnának bele, nem mondanák
el, hogy mi folyik itt.
Paul ismét rápillantott a lányra, és láttam, ahogy a
tekintetük találkozott. Ilyen erős rajongást és szeretet azt hiszem, még sosem
láttam. Rachel elpirult, ahogy Paul őt nézte, majd a földet kémlelte, de nem
bírta sokáig, pillanatokon belül már ismét a tekintetét kereste. Kívülállóként
még mondhattam volna azt is, hogy cukik voltak, de a keserű érzések erősebben
tomboltak bennem. Igazából magamra voltam mérges. Hogy hagytam, hogy valaki
ennyire közel kerüljön hozzám, szinte teljesen kitárulkoztam előtte, el tudtam
volna képzelni, hogy egyszer, majd a távoli jövőben felfedem előtte a kilétem.
De már másodjára rontottam el. Már másodjára gabalyodtam olyanba, akibe nem
lett volna szabad. Nem voltam elég jó egyiküknek sem. Bár tudtam, hogy a
bevésődés az egyik legerősebb dolog az Univerzumban, és ennek így kellett
lennie. Azonnal eldöntöttem, hogy nekem bizony elegem van a farkasokból, nem
akartam többet miattuk szívni.
Hirtelen ötlettől vezérelve indultam el feléjük, a szememet
végig a lányon tartottam, mindenki megfeszülve, idegesen nézett engem, azonban
figyelmen kívül hagytam őket, egytől egyig.
- Örvendek – mondtam, és kezet nyújtottam a lánynak, amit
habozva bár, de elfogadott. Egy szó nélkül léptem le onnan, és indultam haza.
Rájöttem, hogy ennek így kellett lennie, még épp időben történt. Elfeledkeztem
a legfontosabb dolgokról, annyira boldog voltam, hogy nem gondoltam a
következményekre. A kapcsolatot nem nekem találták ki, nem egy szökésben lévő
farkasnak. Tudtam, hogy így lesz a jobb. Ostoba voltam, átkoztam magam, hiszen
az én helyzetemben nem szabadna kötődnöm senkihez sem, nem is értettem, miért
jöttem össze vele. Képesnek kell lennem azonnal lelépni, érzelmek és fájó
búcsúzkodás nélkül.
Hatalmas hibát követtem el, hogy kitártam a szívem, már
amennyi maradt belőle. Megkedveltem Pault, a farkasokat, Cullenéket, még
Davidet is. A lökött Claire-t már ne is említsük. Rádöbbentem, hogy hatalmas űr
keletkezne a szívembe, ha csak úgy lelépnék. Tartanom kell a távolságot, úgy
ahogy eddig is tettem. Én harcolok az életemért, és mások életéért, nekik
pedig… megmarad a szerelem.
A körmeim belevájtak a karomba, olyan szorosan, amennyire
csak bírtam. Valahogy muszáj volt kiadnom a haragot, amit önmagam iránt
éreztem, a gyűlölet szinte megrészegített, felkavarta a gyomrom. Az egyetlen
mód arra, hogy lecsillapodjak, a bunyó volt. Szombat lévén szerencsém volt, és
alig vártam, hogy besötétedjen. Úgy éreztem, ezzel mindent kiadhatok magamból,
kívántam, hogy hatalmas pofonokat kapjak, remélvén, az kitisztítja a fejem.
Nem is tudtam, hogy süllyedhettem idáig, anélkül hogy
észrevettem volna. Láthatatlanul, észrevétlenül ragadott meg az érzelmek
indája, és minél inkább ki akartam szabadulni belőle, annál erősebben tartott,
míg meg nem változtatott. Így is bőven elég hiba volt az, hogy közel engedtem
magamhoz Mattet. A szívem több fájdalmat nem bírt volna elviselni.
A cuccaimat bepakoltam a táskámba, és bedobtam az
anyósülésre. Erősen markoltam a kormányt, féltem, kárt teszek az autómban, így
nagy levegőt vettem párszor, és bekapcsoltam a rádiót. Az eső eset, mi több,
szakadt, mintha dézsából öntötték volna, így lassan haladtam Seattle felé.
Bőven volt még időm, így beugrottam a McDonaldsba is, és vettem egy epres
shaket, amit az egyik kinti padon szürcsöltem el. Egy hónapja pontosan itt
ücsörögtem, várva a vadászatra. Akkor hallottam meg az egyik járókellőtől, hogy
éjszakánként milyen bűnös is ez a város.
Amint beléptem a régi raktárépületbe, a szívem hevesebben
dobogott, az izgalom hatalmába kerített. A szokásos helyemre sétáltam, és
miközben bemelegítettem, a ringen tartottam a tekintetem. Egy a húszas évei
végén járó nő bunyózott, épp gyomorszájon rúgta a férfit, és mosoly szaladt az
arcomra. Tudtam, hogy itt jó helyen vagyok, hogy majdnem önmagam lehetek.
Persze sosem engedhettem el magam teljesen, mindig ügyelnem kellett, nehogy túl
erősen üssek vagy rúgjak, de az évek folyamán már ki tudtam tapasztalni.
Kicsit furcsa volt, hogy David nem jött el, bár én sem
voltam még egyszer sem Szombaton. Ami azt illeti, kevés ismerős arccal
találkoztam, de nem bántam. Nagyobb kihívás volt számomra, hogy nem ismertem a képességeiket.
Azon gondolkoztam, miközben feltekertem a bandázst a
kézfejemre, hogy én vajon hogy nézhetek ki harc közben. A nő arcán, aki a
ringben volt, elszántság és összpontosítás tükröződött. Az ellenfele támadását
nem tudta kivédeni, és a földre került. Szerettem volna, hogy nyerjen, így
életemben először közelebb sétáltam, és hangosan drukkoltam neki. Egy
pillanatra rám nézett, a pillantásunk találkozott, majd a tekintete a férfira
siklott, és sípcsonton rúgta. Sikerült annyira összeszednie magát, hogy kibírja
az utolsó pár menetet. A bíró végül nem az ő kezét emelte a magasba, bár
megérdemelte volna. Nem is értettem, hogy fordulhatott elő, hogy nem ő nyert,
hiszen mindent beleadott, és nem egyszer küldte földre a pasit.
Amikor beléptem a ringbe, a régi érzések kerítettek
hatalmukba. Az igazi énem könyörgött az adrenalinért, imádtam az érzést. Már
attól hevesebben dobogott a szívem, hogy besétáltam a ketrecbe.
Nem volt nehéz dolgom, könnyen kiismertem az ellenfelem
gyengepontját, és hamar a padlóra küldtem, mindenféle erőfeszítés nélkül.
Ahogy kiléptem onnan, az orosz pasiba botlottam, szó
szerint. A ketrecnek dőlve várt rám, arcáról lerítt, hogy gyűlöl engem.
- A következő kör a miénk lesz, királylány és levakarom ezt
a hülye vigyort a képedről. Meg fogod bánni, hogy idejöttél – mondta
fennhangon, és elsétált. Magamban felnevettem a béna fenyegetési kísérleten.
Leültem a padra és ittam egy kis korty vizet. A fejem
hasogatni kezdett, de a napi három szem gyógyszer már így is sok volt, nem
akartam egy negyediket is bevenni.
Fél óra múlva már ismét a ringben álltam, és farkasszemet
néztem a benga nagy orosszal. A közönség a nevünket kántálta, és miután
megkaptuk az engedélyt, nem vártam rá, azonnal nekimentem. A rúgásaim pontosak
voltak és erősek, hátratántorodott, de nem engedtem, hogy ideje legyen támadni.
Egyre közelebb értem hozzá, és erősen az oldalába ütöttem, majd gyomorszájon
vágtam. Mosolyogva húzódtam vissza, hogy bosszantsam, amikor a bíró közénk
jött, és jelezte, vége az első menetnek. Játszani akartam vele, ő volt eddig a legprofibb
harcos, és ki akartam ezt élvezni. Ráadásul feltűnő lett volna, ha ismét rögtön
padlóra küldöm.
Be kellett vallanom, hogy keményfából faragták, rendkívül kitartó
volt. Az ütésemtől egy kicsit meghátrált, és kezeimmel a fejemet védtem, amikor
megpróbálta azt péppé verni.
Valami furcsa érzés kerített hatalmába, nem engedett
szabadulni a gondolat, hogy valaki figyel engem – úgy értem, természetesen sokan
néztek minket a ringben, de ez valahogy más volt, nem bírtam volna megmagyarázni,
hogy miért is. Beleszagoltam a levegőbe, és gyorsan oldalra pillantottam, hogy
megbizonyosodjak arról, valóban itt vannak. Paul és a falka néhány tagja az első
sorban állt, közel a ketrechez, ami kellemetlenül érintett, még túl dühös
voltam. Ezek az érzelmek gyakran jelentenek hátrányt a küzdelmek során. Most
sem volt másként, kizökkentem miattuk egy pillanatra, döbbenetemben leengedtem
a karomat, így képtelen voltam kivédeni az ütéssorozatokat. Egy kicsit
felrepedt az ajkam, de tudtam, a menet végére már nyoma sem lesz.
A hajamnál fogva ragadott meg, és nekivágott a ketrecnek, a
fejemet többször belevágta, bár próbáltam tompítani az erejét, nem sok sikerrel.
Az oldalam kicsit hasogatott az erős ütéstől, és épp akkor, amikor készültem volna
visszaütni, ledobott a földre, és fölém kerülve fojtogatni kezdett.
A tekintetem oldalra siklott, de nem bírtam rájuk nézni.
Ismét gyenge voltam, hagytam, hogy az érzéseim felülkerekedjenek rajtam, és meg
lett a következménye. Az orosz állat erősen markolta a nyakamat, én pedig csak
vergődtem alatta. Várta, hogy lekopogjam, de nem akartam feladni, és nem is
tettem volna, soha. A bennem lakó farkas egyre nyugtalanabb lett, le akarta
tépni a támadóm fejét. Át akarta venni felettem az irányítást, a fejem szinte
kettéhasadt olyan erősen éreztem a jelenlétét. Egyre nehezebben kaptam levegőt,
a körmeim a kezébe mélyedtek, és féltem, hamarosan karmokká változnak, ha nem
szabadulok ki.
Nem igazán észleltem a körülöttem zajló dolgokat. Nem kaptam
levegőt, a szívverésemet a fülemben is éreztem, majdhogynem minden hangot
elnyomott. Az egész lassított felvétel volt, láttam az ijedt tekinteteket magam
körül, a bíró határozott arcát, aki a jelemre várt, hogy lefújja a mérkőzést,
és az aranylószempárokat a kicsi lelátón. Cullenék jelenléte talán még jobban
zavart, mint a farkasoké, hiszen így első kézből szerezhettek volna tudomást
arról, ki is vagyok, ha a dolgok esetleg rosszra fordultak volna.
Minden maradék önuralmamat összeszedtem, hogy megállítsam az
átváltozást, megragadtam a karját és a lábamat sikerült annyira felemelnem,
hogy ellenfelemet arrébb taszítsam, és egyik lábamat a nyakára szorítottam, a
másikat pedig a hasára emeltem, ezzel padlóra szögeztem. Erősen toltam le a
földre, és feszítettem a kezét egészen addig, amíg a bíró jelezte, ennek a
menetnek is vége. Ez volt a kedvenc technikám, bár tudtam, milyen szörnyű
érzés. Nem volt még olyannal dolgom, aki ne kopogta volna le, a feszítés szinte
elviselhetetlen.
Idegesen sétáltam a ketrec másik felére, és gyilkos
szemekkel meredtem rájuk, mindjükre, utalván arra, hogy mennyire mérges vagyok
azért, hogy itt vannak. Semmi joguk nem lett volna követni engem. Most már csak
ahhoz volt kedvem, hogy szétverjem a barom fejét, és hazamenjek. Ez az én
titkom volt és Davidé, nekik nem lett volna joguk idejönni, mindent tönkretettek.
Indulatosan estem neki, ott ütöttem, ahol csak értem, nem
foglalkoztam semmivel, csak ki akartam ütni. Egy balhorgos után a térdemmel bordán rúgtam,
amitől megtántorodott, de nem hagytam, hogy feleszméljen. Éreztem, hogy
felszakadt a bőre, a vér illata megcsapta az orrom, de amíg nem adta fel, nem
hátráltam meg. Hátralökött a vállaimnál fogva, és sikerült időben elhajolnom,
de az én ütéseimet nem bírta elkerülni. Nem tagadom, erős ütéssorozatot vittem
be, legalábbis a bordái erről árulkodtak, amik hangosan adták meg magukat.
Felkiáltott fájdalmában, és térdre roskadt, akkor adtam meg neki a
kegyelemdöfést, és megtérdeltem. Az orrából ömlött a vér, ekkor már láttam,
hogy ennyi, vége a menetnek.
Mindenféle mosoly nélkül jöttem ki onnan, ökölbeszorított
kezekkel sétáltam Paulék felé, miközben azért fohászkodtam, nehogy átváltozzak.
- Nem lett volna jogod idejönni – mondtam ingerülten, és
meglöktem a mellkasát, amitől nekiesett Jacobnak. – Mi a faszt csinálsz egyáltalán
itt? – kérdeztem, és kezdtem úgy beszélni, mint egy kocsis. De akkor nem
érdekelt, az érzelmeim csak úgy tomboltak. – Miért kellett követned?
- Beszélni szerettem volna – mondta halkan, és a csalódottság,
ami a szeméből tükröződött, nos… nem érintett valami jól.
- Nincs miről. Már nincs miről beszélnünk, és örülnék, ha
békén hagynál.
- Ami ma történt… – kezdett bele, de félbeszakítottam. Erre
volt a legkevésbé szükségem... Hogy magát hibáztassa.
- Nincs szükség magyarázatra, a tekinteted mindent elárult –
vágtam rá indulatosan, és készültem volna elmenni, de úgy látszik, nem tudtam
befogni azt a hatalmas nagy szám. – Visszavonultam te barom, de miattad majdnem
veszítettem. Hagyj békén, nem akarom, hogy többet ide gyere, még csak beszélni
sem szeretnék veled. Kerülj el messziről, a te érdekedben… és az övében –
tettem hozzá, bár közel sem gondoltam így. Való igaz, megfenyegettem Rachelt,
de szükséges volt. Nem engedhettem, hogy Paul bűntudatában utánam loholjon és
lebuktasson. Így is elég nehéz feladat, hogy fedezzem magam.
Láttam, hogy az ő agya is elborult, fenyegetően közelített
felém, de álltam a tekintetét és még közelebb mentem.
- Ha tudtam volna, hogy valójában ilyen lány vagy, sosem
kezdtem volna veled – mondta még, és sütött belőle a harag és az undor. Áucs,
ez igazán fájt! Megsértett, de próbáltam félretenni, és később foglalkozni
vele. Az volt a feladatom, hogy ellökjem őket magamtól. – Most már tudom, hogy
hova tűntél el mindig. Csak verekedtél vagy esetleg idegen férfiak ágyába
bújtál? – kérdezte gúnyosan, és meg kellett állnom, nehogy bemossak neki egyet,
úgy Isten igazából.
- Nem, de jó ötlet. Úgy sem teljesítettél valami jól. Erre
hívd majd fel Rachel figyelmét is, hátha talál itt magának valaki jobbat –
mondtam mosolyogva, de legbelül ordítottam. Csalódtam benne is, hogy ilyeneket
mondott rólam, egyáltalán nem ismert, és ez fájt, piszkosul. – Például azt a
szöszit – vágtam rá, és a ringre mutattam – úgy néz ki, Isten sokkal nagyobb
szerszámmal áldotta meg.
Eljöttem mindenféle köszönés nélkül, csak hátat fordítottam,
és Cullenék felé vettem az irányt, hogy az ő fejüket is leharapjam. Tisztában
voltam, hogy kiérdemeltem volna az év legszemetebb díját, dög voltam velük, de
ezt kellett tennem. El kellett löknöm, mindenki érdekében ez volt a legjobb
döntés, amit csak hozhattam. Azt hiszem, elbírtam volna viselni, hogy egy
szemét kurvának titulál, és lehord mindennek, amikor csak találkozunk.
- Sziasztok – kezdtem bele jóval csendesebben, a harci
kedvem eltűnt, csak szomorúságot és fájdalmat éreztem. Hosszú idő után furcsa
volt, mindig fájdalomcsillapítókat szedtem, szinte ezen élek, de ez nem olyan
volt. A szívem fájt. Rossz volt hallani, hogy ilyeneket gondolt rólam, pedig ő
ismert itt a legjobban. Hazudtam neki, nem voltam őszinte, de csakis az ő
érdekében. – Mégis mi a fenét kerestek itt? – kérdeztem, miközben megtöröltem a
homlokomat és az arcomat az egyik törölközőmbe. Muszáj volt valami mellékcselekvéssel
lekötni magam.
- Hát, ami azt illeti… hallottuk, hogy miről beszéltetek
múltkor Daviddel – kezdett bele halkan Alice, és rémület fogott el. –
Kíváncsiak voltunk, mit is csinálsz itt, és hűűű… Be kell ismernem, állat
voltál bent – mondta vidáman, bár furcsa volt ilyen dicsőítő szavakat hallani a
szájából, mégis mosolygásra késztetett.
- Hát, kösz – feleltem sután, és nem tudtam mit tegyek vagy
mondjak. Elfáradtam, az a kis vita minden energiámat kivette. – Mehetett volna
jobban is, de elterelték a figyelmem – mondtam megrovóan, de nem vették magukra.
Ugyanolyan pofátlanul mosolyogtak, mint eddig.
Elmentem a cuccaimért, és felvettem a pénzem, amit a
fogadásokon nyertem, de meglepődtem, hogy Alice a nyomomban van.
- Mit akarsz? – kérdeztem, miközben a kocsi kulcsomért
matattam a táskámban.
- Szeretném, ha eljönnél hozzánk – mondta, és neki
támaszkodott a járgányomnak.
- Szó sem lehet róla – vágtam rá, és óvatosan arrébb
taszítottam, hogy ki tudjam nyitni az ajtót.
- Már miért ne? Bella is nálunk alszik, csajos estét tartunk
– mondta mosolyogva, de nem sikerült meggyőznie.
- Bocsi, erre nincs időm, sem energiám. Azért köszi a
meghívást, kedves tőled – mondtam szinte monoton hangon, és bedobtam a
cuccaimat.
- Oké, nem akartam ezzel jönni, de láttuk, hogy hevesen vitatkoztál
Paullal. Talán jó lenne, ha ezt az estét nem töltenéd a közelében – mondta, és
hallottam a hangján, hogy mosolyog, bár próbálta elfojtani. Lassan fordultam
hátra, felvont szemöldökkel, ő pedig ártatlan, nagy szemekkel nézett engem.
Persze, biztos hallották az egészet, hogy mekkora kurva vagyok és szemét…
Úgy gondoltam, talán nem is olyan rossz ötlet, sikerülne
kiszellőztetni a fejemet és újragondolni a dolgaimat. Volt ráció abban, amit
mondott, nem tudtam mi lenne, ha összefutottunk volna Paullal. Túl friss volt
még az egymáson ejtett seb, és nagy esélyt láttam arra, hogy egymásnak ugrunk.
Nem rá voltam mérges, saját magamra, csak könnyebb volt rajta levezetni… Egy
kis kikapcsolódás kell, hogy feldolgozzam a bűntudatom, és egy nap talán képesek
leszünk normálisan beszélni egymással, így végül elfogadtam Alice ajánlatát.
10 megjegyzés:
Szia, nagyon jó lett ez a fejezet is. Remélem hamarosan olvashatom majd a folytatást...Kellemes Ünnepeket!
Szia! :)
Oh Istenem, szegény Nat. Nem gondoltam erre a fordulatra. Tényleg nem :) Remélem hamar túllép a dolgon és jön neki valaki más :) Nagyon örültem a dupla fejezetnek és várom a folytatást!
Kellemes Ünnepeket :)
Narmiraen
Szia!
Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! Örülök, hogy tetszett!
A folytatás nem tudom még mikor jön, de igyekszem.
Köszönöm, neked is Kellemes Ünnepeket kívánok! :)
Szia!
Én is sajnálom szegényt, hiszen nem ezt érdemelte... Na, akkor ez váratlanul ért, még jobb. :P Most elégedett vagyok. xD
Nagyon örülök neki, ez lett volna a célom! :) Sietek vele, bár nem ígérek semmit.
Neked is Kellemes Ünnepeket kívánok, köszönöm szépen! :)
Remek lett és csodálat azért, mert a karácsonyt is kicsit félretetted, hogy írhass nekünk. Köszönöm :-)
Boldog Karácsony Másnapját! (Csakhogy valamiben különbözzön már a kívánság :-))
Szia!
Nagyon jó amiket írsz sőt imádom amiket írsz!!! Amikor már az előző fejezetben írtad hogy, jön a Rachel akkor már tudtam hogy valami gáz lesz!Nagyon várom a folytatást!!
Üdv: Nóri
Szia Monya!
Igen, ez nagyon ott volt!!! :))))) De mit szólt Emmett a ringbeli műsorhoz?
Szóval Paul kikerült a képből... JÓÓÓ! David? Matt? Emmett? Ki próbálja megvigasztalni hősnőnket? :D
Szerintem nem sikerül már túl sokáig titkolni a kilétét, eléggé felkeltette mindenki figyelmét, hogy nem átlagos csajsziról van szó...
Én is Boldog Karácsonyt kívánok a maradék... kb.7 órára! És BÚÉK! :)))
Üdv!
Szia!
Óh, de drága vagy! :) Ilyenkor öröm írni, annyi szeretem olvasni a kommentjeiteket, ezért én köszönöm! :))
Köszönöm, neked is, már amennyi maradt belőle... :D
Szia!
Köszönöm szépen, édes vagy! Nagyon jól esik ezt hallani! :D
Igen, próbáltam célozgatni, egy kicsit előkészíteni a terepet, hogy azért mégse legyen olyan váratlan... :D A megérzések mindig jók. :)
Sietek vele. ;)
Puszi
Szia!
Az majd kiderül a következő fejezetből. :P :P
Sajnálom, ezt sem árulhatom el, de szerintem a következő rész is tetszeni fog. :D
Igen, ez valóban így van, kb. 10 fejezetet még tervezek, szóval lassan-lassan itt a vége, már nem tudom sokáig húzni...
Köszönöm szépen, viszont! Neked is BÚÉK!! :D :D
Puszi
Megjegyzés küldése