A farkas nyomában - 6. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a frisst, remélem tetszeni fog nektek és írtok, igazán kíváncsi vagyok a véleményetekre!!!!
Hoztam egy képet is - én szerkesztettem, tudom, nem a legjobb, de igazán megszenvedtem vele -, szóval remélem az is tetszik nektek. :D
A héten felkerült a 4. fejezet a másik blogomra (Az érzelmek hálójában), olvassátok el és Hannah C. is hamarosan frissel. :)
Jó olvasást kívánok nektek!

"A bátorság nem azonos a félelem hiányával. Az bátor, aki a félelem ellenében és ellenére is képes cselekedni, kilépni az ismeretlenbe, legyőzve a félelem keltette ellenállást."

Morgan Scott Peck

A farkas rejtélye

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy rám találtak, és pánik futott végig a gerincemen, de ahogy ott állt és nézett engem, sikerült eléggé megnyugodnom, hogy rájöjjek, tévedtem. Ismeretlen szag volt, az biztos. Kíváncsian indultam meg felé, de egy lépés után visszarohant az erdőbe. Megfordult a fejemben, hogy én is átváltozom és üldözőbe veszem, de nem akartam kockáztatni. Tudtam, hogy nem lenne elég időm beérni őt. Így csak álltam az erdő szélén, és hosszú percekig néztem az utat, amerre ment. 

Ezek után az álom nehezen jött a szememre, egész végig forgolódtam, az agyam megállíthatatlanul kattogott, nem engedte, hogy édes álomba merüljek. Mintha csak büntetni akart volna valami miatt, de az indokot nem ismertem. Hajnal öt fele sikerült elszenderednem, de nem tudtam nyugodtan kipihenni magam, rémálmaim voltak. Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy rám találjanak és értem jöjjenek, de ez az álom mégis olyan hihető volt, olyan valóságos, hogy remegve és leizzadva keltem fel. 

Zuhanyzás közben megpróbáltam kiverni a fejemből, de nem sikerült, és a fejem is szörnyen hasogatott – azonban nem a pia miatt, hacsak a Cola nem tartalmazott alkoholt –, így bevettem egy fájdalomcsillapítót. Monoton mozdulattal a konyhába sétáltam, és egy forró kakaó kíséretében kiléptem a házból és leültem a lépcsőmre. Hideg volt, mégsem fáztam, és a bögrém tartalma felmelegített, egy kicsit segített is elterelni a figyelmemet. 

A fejemet az egyik gerendának támasztottam, szó szerint nehéz volt tartani, de mikor egy pár edzőcipő jelent meg előttem, felnéztem a tulajdonosára.

- Minden rendben van? – kérdezte Paul, és szó nélkül telepedett le mellém.

- Igen, miért? 

- Nyúzottnak tűnsz – felelte egyszerűen és furán méregetett. Mintha megpróbált volna olvasni bennem, vagy rájönni valamire.

- Nem aludtam jól – adtam meg az egyszerű választ, és fejemet ismét a gerendának támasztottam. Végig magamon éreztem a tekintetét, de túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy leharapjam a fejét, pedig elég kedvesen fogalmazta meg, hogy is nézhetek ki. 

- Történt valami? – folytatta tovább, és nem bírtam, muszáj volt ránéznem. Egy furcsa megérzésem volt, hogy mi van akkor, ha őt láttam hajnalban. Nem gyanakodtam volna rá, de ez a kérdezősködés elültette bennem a bogarat.

- Szóra sem érdemes – tereltem gyorsan. – De ha már itt tartunk, te sem vagy sokkal jobb állapotban. Hol voltál? Legalább akkora karikák vannak a szemed alatt, mint nekem – mondtam, és izgatottan figyeltem az arcát, hogy valami árulkodó jelet találjak, és amikor feltűnt, mekkorát nyelt, úgy éreztem, nyertem az ötösön. 

- Nem tudtam aludni – felelte, és lazán megrántotta a vállát. Mielőtt tovább faggathattam volna, egy váratlan kéréssel fordult felém.

- Összeülünk a srácokkal a parton. Van kedved csatlakozni hozzánk? – kérdezte, én meg egy pillanatra meghökkenve pislogtam, majd gyanakodva sandítottam rá. Az volt az érzésem, valami több áll emögött, mint egy szimpla baráti meghívás. Úgy voltam vele, kiderítem és alaposan megfigyelem La Push lakóit, hogy rájöjjek, ki is lehetett az a farkas.

- Persze, miért is ne? – Megbeszéltük, hogy mikor találkozunk, vagyis hogy mikorra kell lemennem a partra, majd valami fontos dologra hivatkozva elment. Úgy bűzlött nekem ez az egész, hogy arra szavak sem voltak. 

Jobb dolgom híján úgy gondoltam, ma jött el az a bizonyos nap, hogy bemerészkedjek az erdőbe és körbenézzek. Már érkezésemkor eldöntöttem, hogy amint időm lesz, körbeszaglászok, de a hajnalban látottak jócskán lendítettek az indokaimon. Mikor eszembe jutott, mit is gondoltam erről a helyről, elmosolyodtam. Íme, a megérzéseim nem csaltak. Misztikusnak és különösnek tűnt itt minden, és tessék, megtaláltam rá a magyarázatot. Nem csak én voltam az egyedüli farkas a környéken. Bármennyire nem akartam, izgatottság futott végig a testemen a gondolattól. 

Az erdő magával ragadott. Amint beléptem, a bennem élő farkas izgatottan csaholt és toporzékolt, hogy engedjem szabadjára, de nem tehettem. Csak lépegettem előre, és nem győztem a gyönyörű fákat figyelni. Egyszerűen lenyűgözött, ahogy a napfény átvágta magát a lombkoronák között, világosságot hozva ezzel a növény- és állatvilágba. Ott és akkor az volt a legnagyobb vágyam, hogy semmivel sem foglalkozva fussak teljes erőmből, addig, amíg csak tudok, és el nem fáradok. Az izmaim szinte könyörögtek, és fájó szívvel nyomtam el magamban ezeket az érzéseket. Túl nagy ostobaság lett volna mindez pár perc mókáért, egyszerűen nem kockáztathattam. 

Így hát tovább haladtam előre, gyönyörködve a tájban, élveztem a madarak csicsergését és az enyhe szellőt, ami átvágta magát az erdőn. Minden olyan békés volt és szemet kápráztató. 

A lábaim hirtelen fékeztek le és felemelve a fejemet beleszagoltam a levegőbe. Éreztem, hogy vámpírok vannak a közelben, hogy Cullenék itt vannak valahol. De ahogy közelebb mentem, megváltozott a szél iránya, és valami más is feltűnt. Az illat sokkal összetettebb volt, és megállva éreztem egy idegen vámpírt is. Az édes illat teljesen elárasztotta az orromat, és a tömény szagtól a farkas prüszkölni kezdett. Nem gondolkodtam, automatikusan indultam meg a folyó felé, követve a nyomát, amerről az illatát éreztem. Olyan gyorsan futottam emberi tempóban, ahogy csak tudtam, de hirtelen figyelmeztetett a józan eszem. Levettem a kardigánom és a nadrágom, majd elrejtettem őket egy fa tövében. Nem akartam úgy járni, mint egyszer Seattle-ben, hogy ne tudjak mit visszavenni, és pláne nem akartam, hogy Paul ismét észrevegyen, vagy bárki más, ezúttal nappal. Újra futásnak eredtem és éreztem, hogy egyre közelebb kerülök hozzá. Könnyű volt kiszúrnom, a vörös hajkoronát már messziről láttam, s már majdnem kirontottam, hogy elkapjam a nőt, amikor farkasok rohantak el mellettem. A lendületüktől seggre estem, pár pillanatig döbbentem néztem utánuk, és úgy elkáromkodtam magam, mint egy rossz kocsis. Nem csak egy farkast láttam, s ettől a gondolattól a hideg is végig futott a hátamon. Gyorsan talpra álltam, és legnagyobb döbbentemre megpillantottam Cullenéket is, akik a folyó túloldalán futottak. Bár jobban bele gondolva, ezek után már semmin sem kellett volna meglepődnöm. 

A nomád vámpír ismét átugrott a túloldalra, hozzájuk, és messziről, de láttam, hogy üldözőbe vették. A család hihetetlen sebességgel futott utána, és én is gyorsabb tempóra váltottam. Tudtam, hogy nem húzhatom már sokáig, át kell változnom, és egyébként is, elég rendesen le voltam maradva hozzájuk képest. 

A bőröm megremegett, és az a kevés ruha pillanatokon belül szétszakadt, így izgatottan szedve mancsaimat utánuk eredtem. Lábaim csak úgy szelték a levegőt, úgy éreztem szinte repülök, és izmaim teljesen bemelegedtek, tökéletesen húzódtak össze, hogy aztán elernyedve még gyorsabb tempóra legyek képes. Megdöbbentem, amikor a vámpír ismét visszaugrott a mi oldalunkra, idegesített, hogy folyton cikkcakkozik, mert tudtam, neki könnyebb dolga van, hiszen nekünk, farkasoknak, nehéz ekkora távolságból ilyen messzire ugranunk.

A szememet automatikusan Emmett felé kaptam, láttam, amint könnyűszerrel elrugaszkodott a talajtól, és az sem kerülte el a figyelmemet, amint az egyik fajtámbeli felé vetette magát. A mancsaim mintha önálló életre keltek volna, mintha nem is én uraltam volna őket, elé ugrottam, és fogaimat a farkas bőrébe vájtam.  Felnyüszített a fájdalomtól és megpróbált fogást találni rajtam, így fogaimat a nyaka köré szorítottam, hogy ne tudjon elérni. Összébb zártam az állkapcsom, majd hirtelen engedtem el. Minden erőmmel azon voltam, hogy távolabb kerüljek tőlük, hiszen túl sok időt pocsékoltam el, már nem maradt sok hátra. Nem törődtem, hogy milyen közel lehetnek hozzám, vagy hogy én milyen messzire jutottam, felöltöttem az emberi alakom, majd ismét visszaváltoztam, így sikerült pár percet nyernem. Utáltam, hogy ennyire korlátozva lehetek csak az, aki vagyok. Teljesen elszontyolodtam a történtektől, hogy mennyire függök másoktól, így komótosan öltöztem fel, és leülve a fa törzséhez, csak bámultam a semmibe.

A vámpírnak már nyoma sem volt, a szag egyszerűen felszívódott és képtelen voltam megállapítani merre lehet. A farkasokat persze szidtam, mint a bokrot, nem értettem miért csináltak akkora nagy ügyet abból, hogy Emmett átugrott. Emiatt az ostobaság miatt engedték, hogy meglógjon egy veszélyes és vérszomjas vámpír. Úgy éreztem, csak én tudok józanul gondolkozni ebben az ostoba városban. Ettől a gondolattól sikerült összeszednem magam és felkecmeregve a földről hazaindultam. Már későre járt, az is lehet, hogy elkéstem a Paullal megbeszélt találkámról. Elég sötét volt és biztos voltam abban, vagyis csak gondoltam, hogy a többiek már a parton vannak, én mégsem oda mentem először. Át kellett öltöznöm, vagyis felvettem egy új fehérneműt és bevettem egy fájdalomcsillapítót. Ma már a másodikat. 

Lassú léptekkel haladtam feléjük, de olyan furcsa volt az egész. Mintha a fellegek közt jártam volna, a hangok alig jutottak el a tudatomig, lábaimmal furcsán szeltem a talajt. Úgy éreztem magam, mintha álmodnék. Ilyen hatással lett volna rám az erdőben történtek?

- Sziasztok, bocsi a késésért – kezdtem bele és magamra erőltettem egy mosolyt.

- Szia! Nem késtél, mi jöttünk korábban – felelte Paul és visszamosolygott. Haloványan, de a szándékot értékeltem, hiszen én is ugyanezt csináltam. – Megbocsátanál egy pillanatra? – kérdezte, én pedig rábólintottam. Jobb dolgom híján odamentem a többiekhez, és próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe anélkül, hogy bunkónak tűntem volna, de őszintén szólva, ez az egész púp volt a hátamon. Így, hogy jobb kedvre derüljek, az asztalhoz sétáltam, és elvettem egy sört.  Nekidőlve iszogattam és nézelődtem, de magakadt a szemem a fiúkon. Szemmel láthatóan nem voltak jó passzban, és mintha vitatkoztak volna. Halkan beszéltek, a szavak mégis eljutottak a fülemig, anélkül, hogy megerőltettem volna magam. Tudom, tudom, aki kíváncsi, hamar megöregszik. De héé! Én egy vérfarkas vagyok, annyit kíváncsiskodhatok, amennyit csak akarok. 

- Nem kéne ilyenkor buliznotok és szórakoznotok, amikor megszegték a szerződést, ráadásul a vérszopó is meglógott, arról a farkasról már ne is beszéljünk, ki kell derítenünk, ki lehet – kezdte egyikük sziszegve, és rögtön felkeltették a figyelmemet. Megvagytok – gondoltam magamban, és meghúztam a sörömet. 

- A lány miatt muszáj volt. Ki kell derítenünk mit látott hajnalban – vágta rá Paul, és felém nézett. Nem bírtam ki, teljesen felvidultam a hallottaktól és bájosan felé integettem, majd megemeltem a kezemben tartott üveget. Kellett ez nekem, szükségem volt ezekre az információkra. Én hülye, el sem akartam jönni, és most mégis fantasztikusan éreztem magam. Ebből is tanultam. Többek között azt, hogy néha a szar dolgokból is kisülhet valami jó. Lehet, ez lesz az új mottóm. 

- Ugyan már! Mit látott volna az a fruska? – folytatta az előbbi srác, és vissza kellett fognom magam, nehogy rá morogjak. Inkább letettem magam mellé az üveget, nem szerettem volna, ha most is megadná magát az erőmnek. Hogy fulladnál bele a tengerbe – mordultam fel, és elfordultam tőlük, hogy a szomszéd asztalról ellopjak egy sütit. Mit ne mondjak? Ha zaklatott voltam, ettem. És ha boldog voltam, szomorú vagy éppenséggel unatkoztam, akkor is. Most nem tudtam behatárolni, hogy melyik vitte rá szerény, törékeny lelkemet, hogy vétkezzem, de nem bántam, mert isteni finom volt. Otthon éreztem magam, és az egész tálcát elvéve felültem az asztalra, és boldogon rágcsáltam a többit is. 

- Csak nem akarok kockáztatni. Jó, beismerem, késő volt, hiheti azt is, hogy álmodta vagy beképzelte az egészet, de mi van, ha nem? Ha egyedül kóvályog majd az erdőben, és megtámadja valami? Jaj, ugyan már! Csak kibírunk két órát. – Hallgattam tovább őket, és úgy tettem, mintha nem tudnám, hogy rólam beszélnek. 

- Nem úgy tűnik, mintha halálra lenne rémülve – elmélkedett el a legkisebb srác, miközben felém pillantott. Bár minden relatív, mert az összes fiú kigyúrt és dögös volt, ő mégis valahogy kilógott ezek ellenére is.

- Jaj, Seth, legalább te legyél mellettem – kezdett bele nagy hévvel Paul, majd felém fordult. – Jó, beismerem, ebben igazad van. 

Már kezdtem unni, hogy rólam beszélnek, és azon kaptam magam, hogy a süti is elfogyott. Gyorsan visszaraktam az asztalra, és sétálni indultam, pont az ellenkező irányba. Minél távolabb akartam kerülni a farkasoktól, azt hiszem, át kellett gondolnom a dolgokat.

Először is azon tanakodtam, hogy mennyi nomád volt a környéken. Ez komolyan megrémisztett, hiszen ittlétem során, pontosabban egy hét leforgása alatt két vámpírt is megöltem, de eszembe jutott a fiúkat elnézve, hogyha a farkasok és Cullenék is ilyen aktívak voltak, mint ma, vajon mennyi lehetett itt?

Hirtelen rezzentem össze, amikor megéreztem a vállamon az érintést és megpördülve Pault láttam meg magam előtt.

- Ne haragudj – kérte, és elmosolyodott, amitől egy pillanatra hevesebben vert a szívem.

- Folyton ijesztgetsz, azt hiszem, te leszel a végzetem. Mármint, úgy értem, hogy a sírba fogsz vinni ezzel – mondtam és bevallom, egy kicsit zavarba jöttem a pillantásától, de visszamosolyogtam, és játékosan meglöktem őt a vállammal. Ő csak elvigyorodott, és átkarolva a vállamat beleivott a sörömbe.

- Hé, az az enyém! – csaptam rá a kezére, és megpróbáltam visszaszerezni, de nem jártam sikerrel. Összevissza ugráltam, hogy kikaphassam feltartott kezei közül, de ő csak röhögött rajtam. Túlságosan magas volt, és hiába próbálkoztam, nem tudtam sehogy sem elérni. Láthatóan élvezettel figyelte szenvedésemet, hogy körbeugrálom és addig-addig bénáztam, amíg ki vertem a kezéből az üveget, és a sör ki nem folyt. Egyszerre nevettünk fel, az egész part a mi jókedvünk hangjával telt meg, és azt kívántam, bár sose lenne vége ennek a pillanatnak.

- Tartozol nekem egy sörrel – mondtam még, miután megindultunk, és leültünk a tűz köré. Nem volt már egymás mellet hely, mégsem bántam. Jót tett, hogy nincs a közelemben, mert kezdte elvenni az eszem, mégis egész este egymást néztük, keresztül a tűzön, hiszen velem szemben ült. Jól láttam a vonásait, és azt kellett mondanom, szívdöglesztő pasi és vad. Imádtam az ilyet. 

Bemutatták nekem a srácokat, és mindenki nagyon kedvesnek tűnt. A hangulat kellemes volt, de egyszer elég rendesen belém forrt a szó.

- Hé, hova tűnt a süti? – kérdezte Jacob és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Nem igazán szerettem volna bevallani, hogy felfaltam az egészet, legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

- Uh, izé – szólaltam meg egy pillanattal később – azt hiszem, az utolsó darabot én ettem meg. Sajnálom! – Hülye lettem volna megmondani, hogy nem csak az utolsót ettem meg, és magamban ismét megjegyeztem, hogy már megint hazudtam. Néha idegesített, hogy folyton ezt teszem, pedig most nem olyan dolgot ferdítettem el, amit az ő érdekükben nem mondhattam el. Egyébként meg kénytelen voltam beismerni, mert biztos láthattak, hogy ettem belőle.

Minden erőmmel azon voltam, hogy eltereljem a figyelmüket, így támadásba lendültem. Korábban, mint terveztem.

- Ti láttatok már itt farkast? – tudakoltam, és számukra is olyan hirtelen jött a kérdés, mint ahogy én feltettem.  Nem kerülte el a figyelmemet, ahogy egymásra néztek, az évek során sikerült megtanulnom, honnan kell fel ismernem az árulkodó jeleket. Valószínűleg ebből is levágtam volna, hogy ezek bizony titkolnak valamit, de mivel tudtam is, hogy mit, nem volt nagy meglepetés, mégis élveztem. Úgy döntöttem, ezt nem hagyom annyiban. Láttam, hogy feszengnek, és hogy kíváncsiak rá, mit láttam. Na, megkapják ezt a kis „fruskától”. Nem hiába mondják azt, hogy addig üsd a vasat, míg forró.

Láttam, amint Paul egy amolyan megmondtam pillantással nézett a srácra, akivel korábban vitatkozott, vagyis Samre, majd visszafordulva érdeklődve figyelt engem.

- Biztos csak a szemed káprázott, itt nincsenek farkasok – mondták többen, de nem hagytam annyiban.

- Nem, nem káprázott. Nem vagyok hülye, tudom jól, mit láttam. Egy farkas volt az erdő szélén, közel a házakhoz. Nem hagyhatjuk, hogy ennyire kijöjjenek és veszélybe sodorjanak minket. Le kellene lőni őket. – És ezzel hosszú monológba kezdtem, hogy biztos elszaporodtak, és jelenteni kéne valakinek. Persze tudtam, hogy nem lőhetjük le a farkasokat, úgy értem a sima farkasokat, hiszen tilos, de jó érzés volt látni, hogy elfehéredtek. Úgy éreztem, elvégeztem a napi jó munkámat, és gondolatban elégedetten dörgöltem meg kezeimet, és csapkodtam meg a vállamat. 

- Vadászengedélyem is van. Legközelebb, ha meglátom, lelövöm. Nem kell aggódnotok, senkit sem fog bántani – húztam még az agyukat, és mosolyogva köszöntem meg Embrynek az újabb sört. Gyanítottam, hogy le akar itatni, ezzel is elhallgattatva engem, mégis elfogadtam. Arra tanítottak, hogy ingyen sört sose utasítsak vissza, és mivel megpróbáltam mindennel spórolni, hülye lettem volna nemet mondani az ajánlatra. Ráadásul, hogy engem leitassanak, na, oda valami keményebb kellett volna. 

- Ugyan, erre semmi szükség. A farkasok nem merészkednek ki az erdőből és senkit sem fognak bántani. Magányosak, és nem keresik az emberek társaságát. Ne aggódj emiatt. Viszont, üdvözlünk itt, La Pushban. Igyunk az egészségedre – mondta Sam a többieknek, és megemelte az üveget. Kénytelen voltam lezárni az ügyet, és mosolyogva döntöttem meg én is az üvegemet.

Hamarosan el is ment pár fiú, köztük Sam, Jake és Seth, én pedig jobb dolgom híján készülődni kezdtem. Fáradt voltam, és a hangulat sem volt már az igazi. 

- Hazakísérlek – jött hozzám Paul, és ismét megajándékozott azzal a mosolyával, amitől a legtöbb lánynak a szava is elállt volna. Nos, egy pillanatra nekem is, be kellett ismernem.

- Szóval, nem hiszed el, hogy láttam egy farkast? 

- Nem arról van szó, hogy nem hiszek vagy hiszünk neked, csak hát eddig senki sem látott egyet sem. Ezért tűnik hihetetlennek ez az egész. – Szavai megállására késztettek, s mikor feltűnt neki, hogy lemaradtam, visszasietett, és megállt előttem.

- Mi az? – kérdezte, és kíváncsian nézett engem.

- Semmi – ráztam meg a fejem és újra megindultam, de a könyökömnél fogva visszahúzott magához, és vigyorogva kérdezett rá ismét. 

- Mondom, hogy semmi – feleltem kicsit erőszakosabban a kelleténél, utáltam, ha faggattak, de megzaboláztam az érzéseimet, hiszen tudtam, ő semmiről sem tehet.  – Semmi – ismételtem meg kedvesebben.

Amikor belenéztem a szemébe, az az érzésem támadt, mintha nem is evilági lenne, túl gyönyörű volt, hogy az legyen, hiszen hogy lehet valakinek ennyire nyílt és lélegzetelállító tekintete? Azt gondoltam, hogy bármelyik pillanatban elnyelhet és magával ragadhat. Egyszerre mozdultunk a másik felé, és izgatottan érintettük meg egymást. A szívem hangosan dübörgött, ahogy megéreztem ajkait az enyémeken. Teljesen elvette az eszem, és a következő pillanatban már csak az jutott el a tudatomig, hogy egy ágyban fekszem, és türelmetlenül kapok utána.